A 7-es busz az orrom előtt ment el, és miközben bosszúsan dőltem neki a buszmegálló oldalának, egy hölgy szabályosan leszólított! Büszke is voltam magamra, és kár, hogy mások nem látták, amint hozzámlép a szemre való, negyven körüli hölgy, és megkérdezi, lenne-e időm és kedvem beszélgetni vele. Ezt...
Érdekes, hogy nem az időjárásról kezdett beszélni, hanem egyenesen azt kérdezte tőlem, mit gondolok: miért rosszak az emberek. Meg hogy miért vannak a háborúk. Sejtettem már, hogy itt nem hetyegésről lesz szó, hanem komoly hittérítő munkáról - ezért egy kissé zavartan azt válaszoltam, hogy: a háborúk biztosan azért vannak, mert rosszak az emberek. Ezzel a hölgy is egyetértett, és elkerülve a további bevezető csevegést, azonnal a lényegre tért, megkérdezve tőlem, hogy szerintem milyen szerepe van Jézusnak a mulandó emberi élet alakulásában. Egy kicsit bosszús is voltam, a 7-es busz miatt, ami legalább 15 perces várakozást jelentett - ezért kissé megemelt hangsúllyal a következőket mondtam: Asszonyom! Szerintem Jézus egy komoly párt, a keresztény párt megalapítója és nagyszerű vezére volt. Le a kalappal előtte, mert olyan pártot, azaz vallást alapított, amely már kétezer éve él, létezik, a mai pártok viszont az 1-2 évtizedet is alig élik meg. A 100 évet még a kommunista párt sem bírta ki. Egy kissé csodálkozva, de rábólintott az összehasonlításra, megjegyezve, hogy azért mint pártvezéreket, nem illene egy napon említeni Jézust és Šešeljt, aki igazi istennek képzeli magát.
Eddig tehát látszólag egyetértettünk. Isten és a vallás békeszerepe kapcsán azonban egy kicsit összekülönböztünk. Nem mondom azt, hogy nem hiszek Istenben, határozott meggyőződésem viszont, hogy életünket a Földön a természet irányítja és szabályozza - mondtam a hölgynek, megjegyezve, hogy szerintem a Természet maga az Isten. Úgy tűnik, látta már, hogy a következő 7-es buszig nem térít meg, ezért bedobott mégy egy gondolatindító poént, miszerint a szeretetet és a békét csakis a vallás és az egyház biztosíthatja. Igen - mondtam - de akkor a papok miért áldják meg a háborúba, gyilkolni induló katonák fegyvereit, s a békét hirdető mohamedán vallás öngyilkos merénylői mennyiben járulnak hozzá a békéhez és a szeretethez, hogy a keresztes hadjáratokat ne is említsem. Legnagyobb meglepetésemre erre is rábólintott a térítő hölgy, és utolsó, reménytelennek tűnő próbálkozásként, egy picit cinkosan mosolyogva megkérdezte: no, és mit szólok az isteni csodákhoz? Láttam már, hogy győztem, ezért mosolyogva zsebembe nyúltam, kivettem a mobiltelefonomat, és ezt mondta: Asszonyom! Én most azonnal, innen, a buszmegállóról felhívom a müncheni sógornőmet, és nemcsak hogy beszélgetek vele, hanem még a képét is látni fogom! Ön szerint ez nem csoda?
És ekkor csodák csodájára megérkezett a 7-es busz, 3-4 perccel előbb a szokásosnál. Én felszálltam, a térítő hölgy maradt. Úgy látszik, nem akart velem egy buszban utazni, megvárta a következőt. Nem sokat nyert vele, mert azon is a 7-es szám lesz.