- A keskeny út nem az apró örömöket jelenti számunkra, hanem a keresztutat, amelyen akkor haladunk felelősen, ha alázattal tanítjuk a felnövekvő nemzedéket arra, hogy fontosak vagyunk egymásnak - emelte ki szentbeszédében KOZMA Róbert atya, a kevi Rózsafüzér-királynő templomban bemutatott sz...
- A keskeny út nem az apró örömöket jelenti számunkra, hanem a keresztutat, amelyen akkor haladunk felelősen, ha alázattal tanítjuk a felnövekvő nemzedéket arra, hogy fontosak vagyunk egymásnak - emelte ki szentbeszédében KOZMA Róbert atya, a kevi Rózsafüzér-királynő templomban bemutatott szentmisén. A hívek utána körmenetben vonultak a felújított iskolaépület és tornaterem átadásához.
Az 1916-ban épült iskola az idei tanévben már korszerű körülmények között várta Burány-sor és Kevi harmincegy alsós tanulóját, valamint tizenöt óvodását, óvónőjükkel és két tanítójukkal, GRACA HAJNAL Judittal és PERPAUER Attilával együtt.
Az iskolaszentelési ünnepségen Zenta polgármestere, JUHÁSZ Attila emlékeztetett: nem véletlen, hogy a településen a templom és az iskola a legrégebbi épület, hiszen csak hitében és nemzettudatában erős közösség tud igazán naggyá lenni.
- A tudás teszi gazdaggá a közösséget, hiszen, a keviek mindent megtesznek, hogy tovább éltessék ezt az intézményt - mondta a polgármester, majd jelképesen átadta a tornyosi Tömörkény István Általános Iskola kihelyezett tagozatának az épületét SÁROSI Gabriellának, a zentai Stevan Sremac központi iskola igazgatónőjének. Az ünnepségen alkalmi műsorral lépett fel a település első tanítójáról elnevezett Móra István Művelődési Egyesület.