A történet elbeszélője: ifjabb Keszeg Veronika - Fényképezte: Kovács Burján Anikó

Egy csodatételről
,,Oh, kisded Jézusom, hozzád fohászkodom és szűz Anyád által esdve fohászkodom, ezen szükségemben segíts meg engemet. Mert hiszen hatalmas segítő szent kezed. Minden reményemet Tebeléd helyezem. Engedd, hogy kegyelmet találjak szívemben. Szeretlek Tégedet szívemből, lelkemből. Szabadíts meg, kérlek, engem bűneimtől. Fogadom, hogy Téged soha meg nem bántlak, s teljes életemben Tenéked szolgálok. Fölajánlom neked, testemet-lelkemet, szent szolgálatodba fogadj be engemet. Szívesen viselem érted keresztemet, ki mindhalálig szerettél engemet. Szeretem éretted felebarátomat, amint parancsolád, mint önmagamat. Oh, kisded Jézusom, szívemből imádlak, s hatalmas voltodért Téged szívből áldlak. Szabadíts meg engem ezen szükségemből, hogy hálát zenghessek Tenéked lelkemből. Add, hogy Máriával és Szent Józseffel a mennyben láthassalak Téged angyalaid körében. Ámen.
Talán ezt az imát mondta, talán így fohászkodott a kishegyesi Keszeg Süli Veronika, amikor fiatalon megbetegedett és sehonnan sem kapott biztató szót... Lehet... A pontos történetet tőle már sajnos nem tudhatjuk meg, mert nincs közöttünk. De míg élt, akkor is csak a szűkebb családtagoknak mesélt a csodával határos gyógyulásáról, amelyet a Prágai kis Jézushoz szóló imádságainak köszönhetett... A faluban arról sem tudtak sokan, hogy később, hálája jeléül a Kisdednek szobrot emeltetett a Szent Anna-templomban. A gyönyörű szép terrakotta szobrocska a keresztelőkút felett áll ma is. Adományozója kilétére ,,nyilvánosan  csak a napokban derült fény, amikor bemutatták dr. Szőke Annának a templomról és annak ,,belső tartalmáról írt kismonográfiáját. E kötet állít emléket - többek között - Keszeg Süli Veronikának és mindazoknak, akik valamiképp hozzájárultak a szentély arculatának kialakításához. E műből idézzük annak a Köszönőlevélnek a tartalmát is, amelyet Tarján Lerch Imre plébános keltezett a családnak.
,,Keszeg, szül. Süli Verona terrakottából égetett Prágai Kis Jézus szobrot ajándékozott a kishegyesi Szent Anna templomnak 1956. október 28-án, a Magyarok Nagyasszonya ünnepén. Engedje az Isten, hogy a keresztkút fölé helyezett kis Jézust ébren tartsa a hívek lelkében a boldogító igazság, hogy a szent keresztségben Jézus testvérei lettünk.
A betegek világnapja alkalmából kerestük fel az adományozó egyik - a falubeliek szerint Cenka néninek becézett - lányát, ifjabb Keszeg Veronikát, hogy mesélje el édesanyja felgyógyulásának - a mai fülnek szinte hihetetlen - történetét.
- Édesanyám 1929-ben harmincéves özvegyasszony volt két gyermekkel (az első férje korán meghalt, öngyilkos lett). Szakácsnőként dolgozott Topolyán dr. Hadzsy Jánosnál. Egyik nap le kellett szaladnia a pincébe italért (akkoriban nem volt frizsider, ott hűtötték le a palackokat). Papucsban járt, mint minden cseléd. Hogy könnyebben és biztonságosabban vegye a lépcsőket, a pinceajtóban ledobta a lábáról őket, és mezítlábasan lefutott. Pár perc volt az egész, de ebből lett a baj. Bizonyára erősen felfázott és isiászt kapott. Ezt mondták akkor az orvosok. Nemcsak Hadzsy doktor, hanem a szegedi orvoskollégái is. Édesanyámnak olyan erős fájdalmai voltak, hogy sem a hátán, sem az oldalán, sem a hasán nem tudott feküdni. De felkelni és járni sem bírt. A könyökére és a térdeire támaszkodva szenvedett az ágyban. A legerősebb injekciókat kapta, de az sem segített a kínjain. Hat hétig gyötrődött. Ekkor a barátnője mamájától kapott egy kis imádságoskönyvet - a Prágai kis Jézus a hóvirágok között címűt. Édesanyám nagyon vallásos, mélyen hívő asszony volt élete végéig. Míg fohászkodott a kis Jézushoz, kilencedet tartott. Kilenc napig böjtölt, kenyéren és vízen élt. Rendíthetetlenül hitt a felgyógyulásában, s mondta is a szegedi professzornak, hogy meglátja, kilencedik nap ő nyit majd neki ajtót. Hát úgy is lett. Nem győztek csodálkozni rajta. Akkor már dr. Hadzsy is meg a kollégái is bevallották, teljesen reménytelennek tartották az esetét, azt hitték, izomsorvadása van és soha sem fog felépülni. Édesanyám 1931-ben másodszor is férjhez ment és még hét gyermeknek adott életet. Két kisfiú korán meghalt, de mi többiek mind felnőttünk egészségben, szeretetben. A szüleim nagyon szép és boldog házaséletet éltek. Soha egy hangos vagy csúnya szó nem hagyta el a szájukat. Édesapám így szólította édesanyámat: ,,Szívanyám szíve!, mire ő így válaszolt: ,,Szíve, szíve! Minden vasárnap templomba mentünk. Az apraja a nyolcórai misére a mamával, a nagyja pedig édesapával a tízórai nagymisére. Közös elhatározással adományozták a templomnak azt a tizenötezer dinárt (ez valamivel több volt, mint egy fél ház ára abban az időben), amiből Zágrábból a tiszteletes megrendelte az égetett agyagból készült szobrocskát, az eredeti Prágai kis Jézus leghitelesebb utánzatát. Nem volt hivatalos ceremónia vagy ehhez hasonló, mert édesanyám azt mondta: ,,Amit a jobb kezed ád, a bal ne tudja. Azt hiszem, igazából akkor ,,derült jó tettükre fény, amikor pár évvel ezelőtt Zentán kiállítást rendeztek e kultikus szobrokból, s ide elkerült a kishegyesi kis Jézus is Brasnyó Ferenc főtisztelendő és jómagam kíséretében.
Időközben Veronika előkeríti az 1937-ben kiadott, A prágai kis Jézus-kilenced című imakönyvet is, amelyet örökbe kapott édesanyjától. A kissé viseltes, kopott fedőlapján a következő szentencia olvasható: ,,Minél jobban tiszteltek engemet, annál inkább megáldlak titeket.
- Édesanyám ezt már valószínűleg később vásárolta. Lehet, hogy a szóban forgó kiadványt visszaadta tulajdonosának, vagy továbbajándékozta valamelyik rászorulónak, nem tudom, erről nem esett szó, csak most a dátumokat nézve jut mindez eszembe. Édesanyám különben felgyógyulása után minden pénteken böjtölt (csak vizet és kenyeret vett magához). Sajnos, az öregkori cukorbetegségből már nem tudott felépülni, sőt látását is elveszítette, de ennek ellenére hitében rendíthetetlen maradt. Betegsége tíz évében sohasem panaszkodott, alázattal viselte, amit a sors rámért. 1974-ben, hetvenöt évesen halt meg. Nem szenvedett. Egyszerűen elesett és többet nem kelt fel. Édesapám tíz évvel volt fiatalabb nála, és jóval előbb is távozott, 1966-ban temettük. Ha a gyermekkoromat idézem vissza és rájuk emlékezem, csodaszép képek villannak fel. Mi például mindennap együtt, térdre borulva imádkoztunk. S ha eljött karácsony vagy húsvét, s gyónni kellett menni, odaálltunk a szüleink elé, s először tőlük kértünk bűnbocsánatot. åk megáldottak bennünket, majd kezet csókoltunk nekik, és mentünk a templomba szent gyónásra. A mai fiatalok viselkedését látva és szüleikhez intézett szavaikat hallva mindez szinte hihetetlenül hangzik...
A Prágai Kisjézust - kultusza a 18. században virágzott az asszonyok, apácák, gyermekek és főleg a kisemberek körében - a világmindenség gyermeki Uraként, királyi koronával a fején, királyi palástban, baljában a földgömböt jelképező aranyalmával, gyűrűs jobbjával pedig mellkeresztes főpapként, áldást osztva jelenítik meg a korabeli szobrok. Az első, eredeti szobrocska - a 60 cm magas, spanyol reneszánsz viaszfigura, melyet l628-ban Lobkowitz Polixéna hercegnő ajándékozott a prágai karmelita templomnak - az 1636 és 1644 között épült barokk stílusú prágai Győzedelmes Boldogasszony-templomban található, s a hívek magyarul is imádkozhatnak hozzá, ugyanis a 17 nyelven feliratozott imaszöveg közt a magyar változat is megtalálható.