Megérteni és továbbadni az irodalom örök elevenségét
KRIZSÁN Mónika
2004.11.03.
LIX. évf. 44. szám
Megérteni és továbbadni az irodalom örök elevenségét

Gyarmati Kata, az idei Sinkó-díjas Bosnyák Istvánnal és Bányai Jánossal Dávid Csilla fotójaSinkó Ervin negyvenöt évvel ezelőtt, 1949. október 21-én tartotta meg székfoglaló előadását a Bölcsészettudományi Kar Szabadság téri épületében, és ugyanezen a napon kezdte meg munkáját az újvidéki Ma...

Gyarmati Kata, az idei Sinkó-díjas Bosnyák Istvánnal és Bányai Jánossal Dávid Csilla fotója

Sinkó Ervin negyvenöt évvel ezelőtt, 1949. október 21-én tartotta meg székfoglaló előadását a Bölcsészettudományi Kar Szabadság téri épületében, és ugyanezen a napon kezdte meg munkáját az újvidéki Magyar Tanszék az akkor már öt éve megalakult Bölcsészettudományi Kar kötelékében. A tanszék napi rendezvény köszöntőbeszédében dr. BÁNYAI János, a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék vezetője elmondta: a most 45 éves katedra alapításának időpontja azonos a Bölcsészettudományi Kar alapításáéval, mert a kar első alapszabálya már említést tesz a jövendőbeli Magyar Tanszékről, amelynek megalakulása az előmunkálatok elhúzódása miatt váratott magára öt teljes évet.
- Egy tanszék működésének beindítása hosszan tartó, szívós előkészületek eredménye lehet csupán, mert ha valamit az egyetemi oktatásban és a tudomány terén hosszú életűre tervezünk, érdemes jól előkészíteni, még a kívülről halogatásnak látszó késedelem árán is, és éppen az alapos előkészületeknek köszönhetően bizonyult a tanszék hosszú életűnek. Alapításához, hosszú élete megteremtéséhez kellett Sinkó Ervin, az ő bölcsessége, tapasztalata és tudományismerete. A tanszékalapító székfoglaló előadásában arról beszél, hogy az irodalom örök és élő elevenség, történetének csak akkor van értelme, ha a tudomány, az irodalomtörténet nemcsak megőrzi, hanem meg is mutatja az örök elevenségét. Irodalomtörténeti tanulmányai és előadásai éppen erre mutatnak máig érvényes példát, még ha a mai olvasót vitára késztetik is. Sinkó Ervin irodalomszemléletének és szellemiségének a tanszékalapítást követő években sok olyan követője akadt, aki Sinkótól nem adatokat és tényeket vett át, vagy módszert tanult el, hanem nyitottságot, irodalmi érzékenységet, és a kifejezés szabadságát, a párbeszédre, sokszor a polémiára való kézséget. Sinkó örökébe a Tanszéken az irodalomtörténészek sorából ketten léptek: Szeli István és Bori Imre, aki fájdalmasan korán távozott el közülünk. Egyikőjük sem tekinthető Sinkó-tanítványnak, pedig sokat tanultak tőle, mert mindketten nagyon sajátos és önálló tudomány- és irodalomszemléletet alakítottak ki, megértették, értelmezni tudták és továbbadni is, hogy mit jelent az irodalom azon kiválósága, amit Sinkó után örök elevenségnek mondunk, és ami mindannyiunkat, akik a nyelv és irodalom tanulmányozására adtuk a fejünket, ennek az örök elevenségnek a megtapasztalására, és közvetítésére késztet. Bori Imre munkásságával olyan tudományos kritériumokat követett és alkalmazott, amelyek megteremtették a tanszék tudományos hírnevét, ha úgy tetszik, iskolát teremtettek. Ránk testált szellemi örökségének feldolgozása hosszú éveket vesz majd igénybe, munkáinak és felfedezéseinek eredményei pedig állandóan velünk vannak, és használjuk is őket, amikor megkísérlünk ellenállni a szellemi restségnek, a tudományt örökké veszélyeztető provincionalizmusnak, a mindenre rátenyerelni igyekvő politikának, a kritikátlanságnak, az elismerések elszánt és udvarias osztogatásának. Ezzel is őrizzük Bori Imre emlékét.
A rendezvényen a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék nevében Bányai János búcsúzott a nyugállományba vonuló dr. CSÁKY S. Piroskától, akinek munkásságát dr. GEROLD László is méltatta:
- A könyveket könyvtárakba, bibliográfiákba rendezik, ahogy azt Csáky Piroska tette és teszi immár negyvenöt esztendeje végigjárva azokat a munkafázisokat, amelyek a könyvvel kapcsolatosak. Könyvtárat rendezett, alapított. Emlékszem azokra az időkre, amikor Penavin tanárnővel együtt járta a vidéket, Verbásztól Kikindáig nézték át a nemegyszer megsemmisítésre ítélt könyvhalmokat, és válogatták ki a tanszéki könyvtár ma is nélkülözhetetlen darabjait. Majd, hogy használhassuk, feldolgozta a könyveket, bevezette, katalogizálta. Ezt követően bibliográfiákat készített, vagy könyvtártörténeti munkáinak tartozékaként megjelent a Jugoszláviai magyar könyv 1945-1970 - amelyért bölcsészdoktori oklevelet kapott -, illetve A magyar nyelvű könyvkiadás Vajdaságban 1918-1941 című könyvéért az irodalomtudományok doktorává avattatott. Önálló bibliográfiákat is készített, mint amilyen a Bori Imre-bibliográfia vagy a Forum Könyvkiadó bibliográfiája, hogy csak a különkiadásokról beszéljek s eltekintsek a tanulmányoktól és a most megjelenő Csáky-kötettől. Csáky Piroska tanárnő nemcsak rendszerezte a könyveket, hanem saját könyveivel is szaporította a könyvóceánt, az említett könyvtörténetek és bibliográfiák mellett könyvet is írt arról a háromszögről, amelynek sarkpontjai a könyv, a könyvtár és az olvasó. Könyvtárosként, bibliográfusként, tanárként Csáky Piroska számára a könyv csak közügy lehet, ezért viszonyul minden könyvhöz, a Könyvhöz igazi hűséggel.
A méltatás után dr. Csáky S. Piroska részletet olvasott fel az Értékeinkből című tanulmányából.
Sinkó Ervin végrendelete szerint az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék minden évben Sinkó Ervin Irodalmi Díjat adományoz egy-egy fiatal írónak, értelmiséginek az elmúlt évben megjelent munkájáért, az irodalom és a kultúra életében fontosnak tekintett teljesítményéért. A háromtagú bírálóbizottság, amelynek tagja volt mgr. UTASI Csilla, mgr. BENCE Erika és mgr. ISPÁNOVICS CSAPÓ Julianna, döntése szerint az idei Sinkó-díjat GYARMATI Kata dramaturg, drámaszerző érdemelte ki. A díjazott az emlékérem mellett a Vajdasági Magyar Közművelődési Társaság Kiskönyvtárának ajándékát is átvehette, amelyet BOSNYÁK István adott át.
A rendezvény végén UTASI Csilla megnyitotta az Értékeink című kiállítást, amely ezúttal a négyszázötvenedik Balassi-évfordulóhoz kapcsolódva a tanszék és a Szerb Matica Könyvtár állományában fellelhető Balassi-kiadványokat mutatja be.

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..