Díjeső a zentaiaknak - Szabó Attila felvétele

A vajdasági amatőr színjátszó társulatok találkozójának jelentős hagyománya van. Csaknem fél évszázada rendszeresen, minden esztendőben sor kerül a legjobb együttesek megmérettetésére. Kezdetben Nagykikinda volt a rendezvény házigazdája, később, a hetvenes évektől kezdve Ópázovával (Stara Pazova) megosztották a házigazda szerepét. Ez a kettősség elég sok gondot okozott a szervezőknek, ezért a továbbiakban az illetékesek Ópázovát (Stara Pazova) bízták meg a szemle megszervezésével.
Ez a találkozó a többnemzetiségű Vajdaság műkedvelő színjátszása egészének a tükörképét igyekezett a maga módján visszaadni, érzékeltetni. A magyar színjátszó társulatok a múltban igencsak jelen voltak a tartomány műkedvelő színjátszásának legrangosabb találkozóján. Nemegyszer megtörtént, hogy a találkozó műsorában három magyar társulat produkciója is helyet kapott!
A mögöttünk maradt csaknem egy évtized alatt a magyar nyelvű előadások már a selejtezők során kihullottak a rostán, úgyhogy Ópazován, az elmúlt esztendőkben, a magyar színjátszóknak nem volt alkalmuk részt venni a nemes megmérettetésben. (Legutóbb, 1997-ben,a temerini színjátszók Mrozek Nyílt tenger című művével vettek részt az ópázovai találkozón. A darabot Hernyák György rendezte.)
Most, csaknem tíz esztendő után, az ópazovai közönség egy magyar társulat előadásának is tapsolhatott! A Zentai Színtársulat tehetséges, fiatal színjátszóiról van szó, arról, hogy mivel a Tisza-parti város társulata jogot szerzett az idei találkozón való részvételre, így a közönségnek és persze a találkozó bírálóbizottságának is alkalma volt, hosszú esztendők után, érzékelni, hogy tulajdonképpen hol tart ma a vajdasági magyar nyelvű műkedvelő színjátszás.
A zentai színjátszók Peter Weiss: Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása című groteszk színpadi játékát mutatták be egy olyan előadásban, amely méltán érdemelte ki nemcsak a közönség, hanem a bírálóbizottság elismerését is. Ez az elismerés pedig, a közönség hosszan tartó tapsa mellett, azt is jelentette, hogy a vajdasági magyar nyelvű műkedvelő színjátszás, amelyet ezúttal a zentaiak képviseltek, újra reflektorfénybe került! S joggal! A Zentai Színtársulat produkciója, a Mockinpott úr kínjai és meggyógyíttatása című színpadi játék, hála a rendező, Vukosavljev Iván értelmezésének, olvasatának és természetesen a tehetséges fiatal társulat ihletett játékának, a korszerű színház iránti elkötelezettségének, minden tekintetben megérdemelte az elismerést, megérdemelte a díjakat. (A legjobb előadásnak kijáró díj mellett díjat kapott még Mácsai Endre, Mockinpott úr megszemélyesítéséért, valamint a színpadi mozgás, a díszlet és a zene is.)
Sokan, különösen a többségi nemzet színházi szakemberei közül, meglepetéssel fogadták a zentai színjátszók nagyszerű előadását, és elismerésüket a látottak után nem is rejtették véka alá. Persze érthető ez a meglepetés, hiszen az elmúlt esztendők alatt ezen a rangos találkozón nem láthattak magyar előadást! S ebből aztán az a következtetés fogalmazódott meg, hogy a magyar nyelvű színjátszás stagnál, megrekedt, nem tud lépést tartani azokkal az elvárásokkal, amelyeket, immáron a mozgalom előtt állnak.
Természetesen ez azért nem így van. Mert hát egyet-mást azért tudnunk kell. S veszem mindjárt a Zentai Színház példáját. 1995-ben megjelent egy kis füzet, kiadvány, amely a Zentai Színtársulat 1990 és 1995 közötti időszakát dolgozta fel. Hajnal Jenő a Thurzó Lajos Közművelődési Központ akkori igazgatója a füzet bevezetőjében többek között megjegyezte: ,,A Zentai Színtársulat elnevezés csak arra volt jó, hogy gyűjtőfogalma legyen mindannak a színházi kísérletezésnek és műhelymunkának, amely 1990 novemberétől napjainkig folyik a zentai Művelődési Házban.' Ez a műhelymunka, kísérletezés azóta is folyik, irigylésre méltó lelkesedéssel, energiával, az ügy iránti elkötelezettséggel! A Zentai Színtársulat mögött maradt tizenhat esztendő alatt nem emlékszem, hogy volt olyan időszak, amikor a stagnálásról beszéltünk, amikor úgy éreztük volna, hogy a Zentai Színtársulat alkotó munkájának a folyamata megtört volna! Ellenkezőleg! Évről évre erősödött a társulat, mind több és több fiatal kapcsolódott be annak munkájába. A színházi szakma ismert művészei, Hernyák György, Kovács Frigyes és Vajda Tibor sietett a fiatalok segítségére. S még valami. A Zentai Színtársulat hátat fordított a hagyományoknak. A kísérletezés, az újat keresés eléggé göröngyös útját választotta. Vajda Tibor rendező jegyezte meg egy helyen: ,,A zentaiak olyan előadásokkal lépnek fel, amelyekben már felismerhető egy úgymond zentai stílus, zentai iskola: ez Hernyák Györgynek meg a többi Zentán dolgozó rendezőnek köszönhető. Ők már rányomták bélyegüket a gondolkodásmódra és a megvalósítás formájára!'
Jó, hogy a Zentai Színtársulat ott volt a tartomány legrangosabb szemléjén, jó, hogy részt vett, részt vehetett (végre) az ott zajló nemes megmérettetésen és a maga módján számot adhatott arról, hogy hol is tart ma itt a Vajdaságban a magyar nyelvű színjátszás! Az, hogy voltak, akiknek esetleg meglepetést szerzett a zentaiak előadása, az talán természetes, hiszen nemigen volt alkalmuk magyar előadást látni. S ezért aztán az a magas színvonal, az a szakmai igényesség, amellyel a fiatalok megjelenítették Peter Weiss népszerű színpadi művét, joggal okozott, okozhatott meglepetést!
A Zentai Színtársulat Mockinpott úrja a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók idei, bácsfeketehegyi találkozóján esett át a tűzkeresztségen, már ami a megmérettetést illeti! Bácsfeketehegyen a rendkívül színvonalas ,,mezőnyben' kiérdemelte a legjobb előadásnak kijáró díjat! Következett a KMV és a sikert ott is megismételte.
Azok számára, akik ugye, figyelemmel kísérik a Zentai Színtársulat tevékenységét, munkáját, ezúttal sem jelentett nagyobb meglepetést a Mockinpott úr sikere. Jóleső érzéssel tudomásul vették és őszintén örültek annak, hogy a ,,zentai műhely' továbbra is eredményesen működik, hogy újabb és újabb remekbe szabott előadások kerülnek ki onnan. (Ugye, emlékszünk még arra, hogy két évvel ezelőtt a IX. magyarkanizsai találkozón ugyancsak a Zentai Színtársulat érdemelte ki a legrangosabb díjat Marivaux: A szerelem és a véletlen játéka című vígjátékának bemutatásával. Azt az előadást is Vukosavljev Iván rendezte!)
A Zentai Színtársulat ópazovai eredményes, sikeres fellépése után remélhetőleg nemcsak a magyar műkedvelő színjátszás eddigi megítélése módosul majd (a többség nemzet részéről), hanem a tartomány legrangosabb találkozója körül is megváltozik majd egy s más, ami egyébként az idén is érzékelhető volt már. A legfontosabb az, hogy a válogató, az a színházi szakember, aki ennek a találkozónak a műsorát összeállítja, akinek a megítélésétől függ, hogy milyen előadások kerülnek majd Ópazovára, ismerje azt a nyelvet (is), amelyeken az előadások szólnak!
A vajdasági magyar műkedvelő színjátszás újra reflektorfényben került. Beszélnek, írnak róla. Ha nem mi magunk, teszik ezt mások. De ez is jólesik, mert ez is csak azt bizonyítja, hogy jó úton halad műkedvelő színjátszásunk!
Még egyszer: További sok sikert a Zentai Színtársulatnak!