Bevallom, jócskán megszeppenve, hiszen korábbi vízközeli élményeim mindegyike inkább arról szólt, miként húztak ki az éppen közelben lévő rokonok, ismerősök a Temesből, esetleg a Tisza mellékágainak valamelyikéből. Nagy prüszkölések és krákogások közepette. No, de tehetek-e róla, hogy eszmélésem óta igencsak ragaszkodom a talpam alatti szilárd (termő)talajhoz?! Persze hogy nem. Különben is mindenkinek van valami tökéletlensége! Tiszta sor. Afféle köztes megoldásként, kaptam hirtelenében kölcsönbe az Adrián a haveroktól egy nagyobbacska, fölfújható, tarka gumilabdát. Oszt sipirc be a tengerbe! A félelem tovaillant, én meg nagy vagányan, hónom alatt a lasztit szorongatva sodortattam magam naphosszat a hullámokkal. Mert azért a vizet mégiscsak szeretem.

A sós vizes közegben tett alkalmi csobbanásaim sajnos ritkán hoztak számomra élvezetet. Példa erre egy ártatlan júliusi kikapcsolódásnak ígérkező medencézés a máramarosi Aknasugatagon. Mert bár tény, hogy a tömény koncentrátumú nátrium-kloridos vízbe értelmetlen vagánykodás alámerülni, annak felszínén is valódi művészet következmények nélkül lebegni. Nekem legalábbis elsőre nem sikerült, másodjára pedig… Nos, mire úgy-ahogy helyrepofozódtam a lenyelt vízmennyiség mellékhatásaitól, a maradék kedvem is elment visszamászni abba a bizonyos levesfazékba.

Helyette visszatelepedett belém a régi tépelődés: miképpen tudnék végre elrugaszkodni a mederfenéktől, a fundamentumtól? Vajon esetemben lehetséges-e ez egyáltalán? Mi több, nemcsak a vízben, de a mindennapok által felkínált helyzetekben is, amikor gyakran elemi erővel, egymást szinkronizálva tör reám az elmenni és az itt(hon)maradni lenne jó érzet. Ilyenkor a nagy emberek bölcseletei sem segítenek, hiszen ahányan voltak, annyiféle személyes megközelítésből próbálták megélni életüket, felszínre juttatni a beléjük kódolt küldetésük esszenciáját. A kőbe és/vagy fába vésett évszámaik közötti vonalka mentén. Anno Domini, illetve az officinális időszámítás(ok) kezdetét megelőző visszaszámlálások idején.

Egy dologhoz viszont aligha fér bármi kétség: megbízható mederfenék, megtartó alapkőzetre helyezett fundamentum nélkül minden további építkezésnek kevés értelme van. Idővel pedig, hiszem, szép lassacskán nekem is sikerül majd elsajátítanom az igazi lebegés tudományát. Karúszók nélkül is. Vízben. Szárazföldön. Létben.