A felhőkből jelentem

Péter Ottó webmester:
— Ma már közhelynek számít az a meghatározás, hogy az internet közmű, természetesen a kedvező gyorsaság/ár viszonynak köszönhetően. Havi 10-20 euróért már nagyon elfogadható internetkapcsolatot tudunk vásárolni.

Egyre több eszközzel csatlakozunk az internetre: számítógépekkel, mobiltelefonokkal, tabletekkel, okostelevíziókkal, műholdvevő antennákkal. Ezek a készülékek már mindennaposaknak számítanak. A tendencia pedig azt mutatja, hogy ez a kör bővülni fog. Például már ma léteznek olyan hűtőszekrények, amelyek képesek rendelni az online boltból, ha elfogy a tej. Pár éve ez még elképzelhetetlen volt.

A szórakozásunk a televízió és rádió felől eltolódott az internet felé. Kedvenc sorozataikat sokan már ma nem a tévében nézik meg, ahol pontos időhöz vannak kötve, hanem a tévécsatorna honlapján, a YouTube-on, vagy más videómegosztón, hozzáteszem, teljesen legálisan. Ráadásul teljes HD-minőségben. Sokunknak még nincs otthon HD-tévénk, de ily módon mégis élvezni tudjuk a kiváló képminőséget.

A sportesemények is nyomon követhetők livestream formájában.

A lokális jelentőségű események is élőben nézhetők, mint például a szabadkai vkt ülései vagy az MNT-ülések. Ezeket nagyon drága lenne országos tévécsatornákon közvetíteni.

…És akkor még a közösségi oldalakról, például a  Facebook-mániáról, nem is beszéltem...

Felhő (cloud) — ez az a  mágikus szó, ami talán a 2013. év legnagyobb slágere, és már nem a jövő, hanem a jelen. Mindent a felhőben tartunk: e-mailjeinket (hol van már a régi e-mail-kliens, amikor letöltöttük e-mailjeinket a gépünkre!), dokumentumainkat, fényképeinket stb. Ez az írás is a felhőben íródott, és ott került megosztásra.

A mobilinterneté a jövő, mindenki ezt mondja. Telefonjainkkal, tabletjeinkkel csatlakozunk az internetre. Ma még jórészt az otthoni wifi-re (esetleg a szomszédéra) csatlakozunk, de szerencsére a mobilszolgáltatók egyre jobb ajánlatokkal csábítanak bennünket különféle mobilinternet-csomagok megvásárlására. Itt is nagyjából a 10-20 eurós árszint érvényesül, azzal, hogy itt még korlátozva van 5-10 GB-os havi forgalomra.
Nemsokára Szerbiában is megjelenik a 4G-s hálózat, amelynek a sebessége a ma használt 3G-s hálózatnak a többszöröse.

Egyre több pénzt fogunk elkölteni az interneten keresztül. Ez nem feltétlenül azt jelenti, hogy új dolgokat vásárolunk, hanem azt, hogy nem fizikai boltban vesszük meg azt, amit szeretnénk, hanem webáruházban.
Ez felveti rögtön a biztonság kérdését. Legyünk nagyon óvatosak jelszavainkkal és hitelkártyáinkkal!

Egy jó tanács: Amikor külföldön nyaralunk, és mint megannyi más turista lehajtott fejjel, néha majd orra bukva, járjuk az utcát ingyenes vagy nyitva felejtett wifi-hálózat után kutatva, legyünk nagyon körültekintőek. Könnyen gmailes vagy facebookos fiókunk nélkül maradhatunk.

Inkább egy kávé áráért netezzünk egy bisztróban, sokkal biztonságosabb, és kényelmesebb is. Azért hitelkártyás vásárlást innen se kezdeményezzünk!

Mindezt felsorolva én magam is meglepődöm, hogy mennyire a mindennapi életünk része már ma is az internet. És a helyzet csak tovább „fokozódik”! :)

A legnagyobb kocsma a világon

Horváth Zsolt újságíró:
— A címben szereplő állítás az egyik cimborámtól hangzott el az interneten, még valamikor a múlt század kilencvenes éveinek a közepén, amikor még igencsak botladozva, betárcsázós modemeken keresztül kapaszkodtunk fel a világhálóra, abban a reményben, hogy amíg feltöltődik az általunk kért oldal, nem szakad meg a telefonos kapcsolat, és nem visszük csődbe havi költségvetésünket a telefonszámla kifizetésével. Az internet hőskora volt ez nemcsak Szerbiában, hanem a környező országokban is, mi meg egyfajta virtuális kalandorként vetettük be magunkat a világ legújabb csodájának a rejtelmeibe.

Az azóta eltelt alig húsz év alatt sokat változott a világ, a telefonos kapcsolatot felváltotta a Wi-Fi, majd pedig az optikai kábel, de minden jel szerint néhány év múlva ennek is búcsút mondhatunk, és a kvantuminternet szupersztrádáján dől majd ránk az egész információs univerzum. Ezzel szemben a világháló, valljuk be őszintén, továbbra is megmaradt a világ legnagyobb kocsmájának, csupán az italok, illetve az ételek választéka, pontosabban a ránk zúduló, általunk is generált információ az, ami folyamatosan növekszik, már-már az elviselhetetlenségig. Mert ember, s nem utolsósorban újságíró legyen a talpán az, aki e digitális óceán felszínén maradva ki tudja válogatni a maga számára hasznos és érdekes információkat, fel tudja mérni a hitelességüket, s alkalmazni tudja őket a mindennapi életben, illetve munkája során. Márpedig a világháló áldása és egyben átka is ugyanaz. Egyrészt jócskán megkönnyíti az ember mindennapi munkáját, másrészt pedig bonyolultabbá teszi a boldogulását a mindjobban összekuszálódó pókhálóban, nem beszélve arról, hogy a szinte bárki által elérhető információk a hagyományos sajtó létét is veszélyeztetik, de baljós árnyak fenyegetik a már szintén tradicionálisnak tekinthető elektronikus médiát is. Ezenkívül amint a klasszikus értelemben vett kocsma szeszétől, úgy a virtuális világ mákonyától is könnyen függővé válhat az ember.

Nem egy személyt ismerek, akiknek már egy félórás áramszünet is elvonási tünetekkel járó krónikus információéhséget okoz. De ha már mindannyian törzsvendégei lettünk ennek a globális lebujnak, időnként parancsoljunk megálljt magunknak, tegyük félre a képernyőt, az egeret és a billentyűzetet, és menjünk ki a szabadba, vagy vegyünk a kezünkbe könyvet, újságot! Szellőztessük ki az agyunkat, s menjünk el egy hagyományos kricsmibe is. Az internetes örömök és élvezetek később is megtalálhatóak és felkereshetőek, viszont sosem tudni, hogy a való világban mit szalasztunk el, miközben Facebook-oldalunkat vagy éppen virtuális farmunkat pátyolgatjuk.

Internet — áldás vagy átok?

Jódal Rózsa írónő:
— Internetpárti vagyok. Amióta számítógép-tulajdonos lettem, a gépen fogalmazok, levelezek, írok naplót, oda mentem az írásaimat, új képeimet, gyomrában raktározom el a barátaimtól kapott rengeteg hasznos és haszontalan körlevelet, mert a legtöbbjét nincs szívem kitörölni. „Hátha jók lesznek még valamire!” — nyugtatom magamat rossz lelkiismerettel. Néha mégis nekifohászkodom, és „tavaszi nagytakarítás”-t tartok közöttük. Valamikor rengeteg irodalmi, színházi és tudományos lapot, folyóiratot vásároltunk, járattunk, ma már csak néhányat. Drágák. Az interneten viszont megkeresem az elérhetőket és órákig olvasgatok, lapozgatok bennük. Sajnos, a legfrissebbeket legalább egy hónapra „elrekkentik” előlünk a szerkesztők. Okos megfontolásból: vásárolja csak meg őket a jónép, ha már annyi munka árán oly sok pénzt fektettek a megjelentetésükbe. Persze a kettő nem ugyanaz.

Regényeket, drámákat továbbra is szívesebben olvasok a díványon heverészve, vissza-visszalapozgatva a könyvben. Sokszor hosszú évek után is újra előszedem valamelyiket, és aláhúzogatom, ceruzával bekeretezem vagy a margón jelölöm meg a számomra érdekesebb részeket. Az internet erre nem alkalmas. Ha valamilyen adatra, információra van szükségem, akkor felváltva lapozok bele az otthon meglévő lexikonokba, kézikönyvekbe, vagy kattintok az internetre. Ma is ő segített ki, amikor egy névre és regénycímre lett hirtelen szükségem. Néha egy-egy filmet is megkeresek rajta.

A Facebooktól sokáig ódzkodtam. Most is csak „félig” adtam be neki a derekamat. Örömmel töltött el, hogy oldalain sok régi, évtizedek óta nem látott ismerősre bukkantam, igyekeztem a régi barátságokat felfrissíteni, fényképeket felfedezni, cserélni, de amikor puszta kíváncsiságból egyszer rákattintottam a Topface-re, meghökkentett és megrémített a kíváncsi idegenek hirtelen valóságos lavinaként rám omló levélgörgetege. Ezt gyorsan kiiktattam az életemből. Ehhez se kedvem, se időm nincs. Chatelni sem szeretek. Skype-olni már szívesebben, de azt is csak módjával, és csakis a legközelebbi barátokkal, rokonokkal.
Hát így. Időmet és érdeklődésemet megosztom az internet és az egyéb elérhetőségek között. Nem lettem internetfüggő. Ha néha mégis nagyon belemelegednék a használatába, akkor a sajgó derekam és könnybe lábadó jobb szemem figyelmeztet rá, hogy ideje lesz már szünetet tartani és mással foglalkozni. Szerencsére rengeteg egyéb elfoglaltságom akad.

A demokrácia őre?

Patyerek Réka második osztályos gimnáziumi tanuló:
— Véleményem szerint az internet igen, sőt nagyon megkönnyíti az információszerzést, a kommunikációt. A fiatalok kedvencei, közösségi hálók — Európában még a Facebook a legnépszerűbb, Nyugaton azonban egyre inkább a Twitter tör előre — alapvetően nem rosszak. Mark Zuckerberg ötletét jónak tartom, de napjainkra már az is jelentős változáson ment keresztül. Annak idején a Facebook elődjét ugyanis még csak az egyetemi hallgatók használták, manapság pedig már több száz millió felhasználója van az oldalnak, ezért sokszor azt tapasztaljuk, hogy az emberek a fontos információkon kívül a magánügyeiket, sok esetben a nyomorúságukat, számos közhelyet osztana meg rajta, így aztán sok minden értéktelen dologgal lehet találkozni rajta napról napra. De akárhogy forgatom is a kérdést, tény és való, hogy ma már szinte elképzelhetetlen az élet internet vagy a közösségi hálók nélkül.

A világháló nagy előnye a gyors információszerzés és a kommunikáció, mindazonáltal egyes oldalak, hírforrások szerintem nem éppen megbízhatóak. Ezért érdemes a klasszikus, mérvadó, sok esetben nyomtatott formában is megjelenő hírportálokat is felkeresni. És mint minden eszközzel, amely sok ezer vagy millió emberhez jut el, vélhetően ezzel is könnyen manipulálni lehet az embereket. A jó oldala azonban az, hogy a közélet szereplőinek is ügyelniük kell a cselekedeteikre: manapság ugyanis már jóformán szinte minden fent van a világhálón, ezért lehetetlen bármit is eltitkolni. Azt is mondhatjuk, hogy az internet bizonyos formában a demokrácia őre. Rengeteg információt találhatunk meg rajta a minket érintő kérdésekről, és szinte mindenre van találat, amit az ember bepötyögtet. Újabban már könyveket is olvashatunk rajta. Ezek az elektronikus kiadások olcsóbbak ugyan a nyomtatott könyveknél, ám nem szerzik meg az olvasás igazi örömét.

Természetesen a világhálónak is vannak hátulütői, elég csak a hackerek egyre népesebb táborára utalnom. Jómagam az internetet elsősorban információgyűjtésre használom, azonkívül zenehallgatásra, tanulásra. Mivel táncolok és énekelek is, ezzel kapcsolatban is villámgyorsan sok hasznos ismeretanyaghoz tudok hozzáférni. Egyúttal azt is látnunk kell, hogy mai világunkban azért is van nagy és jelentős szerepe az internetnek, mert mindenki a gyorsaságra, a gyorsulásra vágyik, mondván „semmire sincs időm” — és ez már lassan szállóigévé is válik. Az internet tehát mindent összevetve nagyon jó dolog, mert gyorsabbá és könnyebbé tette az életünket. De mint minden mást, ezt is csak óvatosan, ésszel és természetesen bizonyos keretek között kell használni. És ami még fontosabb: tudni is kell használni.

Csak mértékkel, mert a jóból is megárt a sok

Az internetet némi beruházással akárki igénybe veheti, és többé az utcára sem kell kilépnie, hogy megszerezze mindazt, amire vágyik és amire, úgy érzi, szüksége van. Az internet olyan szórakoztató elfoglaltság, amely nagy veszélyekkel is járhat. Bármennyi barátot is szerzünk, a távkapcsolatok nem helyettesíthetik a közvetlen jelenlétet, a közös élményeket, amelyek elvesztéséért az internet nem kárpótolhat. A közösségi oldalak virágkorukat élik, a digitális globális méretet öltő internetes játékoknak köszönhetően pedig akár virtuális életet is élhetünk. Ebből kifolyólag manapság többféle internettel kapcsolatos szenvedélyt is megkülönböztethetünk, mint például játék-, vásárlás-, szex-, chat- vagy blogfüggőséget, de akár szörfözési kényszerről is beszélhetünk.

A témával kapcsolatban felkerestük dr. Sági Zoltán neuropszichiátert, pszichoterapeutát, és arra kértük, mondja el véleményét a modern kor betegségéről.

— Óvatosan kell fogalmaznunk akkor, ha függőségről beszélünk. Vegyük csak figyelembe például azt, hogy nem minden alkoholfogyasztó alkoholista. Így azt sem mondhatjuk, hogy minden internet-felhasználó internetfüggő, főként azért nem, mert az internet pozitív dologként szerepel a köztudatban. Akkor válunk valamitől függővé, ha annak használata során boldogságérzetünk alakul ki, és növeljük annak a bizonyos dolognak a fogyasztását a kívánt hatás elérése érdekében. Tudni kell mértéket tartani mindenben, aminek a használata kellemes érzéssel tölt el bennünket. Ha megtanuljuk az internet használatának kultúráját, akkor azt a hasznunkra fordíthatjuk.

Dr. Sági Zoltán kiemelte, a felhasználói rétegek közül a fiatalok vannak a legnagyobb veszélyben.

  — A fiatalok korosztálya a legérintettebb ebben a kérdésben, náluk ugyanis nincs még jelen az az érettségi szint, ami meghatározza azt a bizonyos mértéket. Akkor beszélhetünk komoly függőségről, ha az adott személy nem a reális életben keresi a boldogságot, hanem az internet használatával próbálja feltárni annak forrását. Ezek a fiatalok valamilyen űrt éreznek a valóságban, az életükben, amit az internet nyújtotta lehetőségekkel próbálnak pótolni — mondta a szakértő, majd hozzátette, a felhasználóban sok esetben valamilyen látszólagos szabadságérzet alakul ki, ami örömmel töltheti el.

  — Mivel két évtizedes jelenségről van szó, így alkalmazkodnunk kell hozzá, és tudatosan, mértékkel kell használnunk. Nem gondolom azt, hogy a világháló feltétlenül függőséget okoz, ha az ember megtalálja a boldogság más forrását, és mértékkel alkalmazza az internetet — magyarázta dr. Sági Zoltán.

Az összeállítást készítették:
TÓTH Lívia, VARJÚ Sára, DÉVAVÁRI Zoltán, RONCSÁK Alexander