Addig piszkált a kisördög, hogy elsajátítsam ezt az akkor még új technikát, hogy egy célzott, botvásárlásra betervezett április végi budapesti utazásra szántam magam.

A bevásárlás elég jó sikerült, elfogadható áron találtam egy olajzöld 9 méteres Trabucco rakóst. Az üzlet előtt lehetett csak összerakni a sosem látott hosszúságú horgászszerszámot. Mire összeállt a teljes hossz, már jó néhány kíváncsi járókelő körénk gyűlt. Először félve vettem a kezembe, tartottam a súlyától, de az elárusító tapasztalt horgász volt, és megmutatta, hogy hol fogjam meg a petrecés rudat, hogy egyensúlyi pontot találjak rajta. Attól kezdve csakugyan gyerekjáték volt a kezelése. Az első lecke alkalmával megtanultam, hogy nem a súly a lényeg, hanem az egyensúly. Azóta már a negyedik steck botomat koptatom, volt közöttük extra könnyű (Saratoga) is, de annak az első botnak volt a legjobb az egyensúlya. Persze a vásárlás még nem ért véget, mert szükség volt a bot spiccének begumizására való aprócikkekhez (a vastagabb részbe kerülő gumitartó kónuszos létra, maga a gumi, zsinegbeakasztó Stonfo-kapocs és a hátratoláshoz szükséges görgő).

Egy hétig szereltem otthon a rakóst, szinte naponta kézbe vettem, szárazon gyakoroltam a betolást, szétakasztást. Alig vártam az első éles bevetést, amit május elsején a doroszlói DTD partjára terveztem. Évek óta a szülői házunk alatti vízparton ünnepeltük a majálist nagy baráti társasággal. Az ilyen kiruccanások nagy ajándékok voltak nekem, hisz otthon lehettem, a régi horgászhelyemen, a legjobb barátaim társaságában. Míg a társaság ínyenc tagjai a paprikást főzték, aminek illata kilométereken keresztül  borzolta a majálisozók orrát, addig a pecáskülönítmény áztatta a zsineget. Sokszor vacsorára való zsákmány is összegyűlt, sült kárásszal koronáztuk a napot.
Szóval egy ilyen rangos eseményre szántam a bemutatkozást. A kezdeti csodálkozás után minden érdekelt kézbe vette és kipróbálta ezt a fura módszert. Egyedül arra kellett vigyázni, hogy a forgalmas parton nehogy valaki ráhajtson vagy rálépjen a „talján” szépségre. Nagy élvezettel fárasztották a porciós halakat, és a gumi nyúlásából már egészen jól felbecsülték a zsákmány nagyságát. Az új szerzemény becsülettel végigdolgozta a napot, és a horgászat végén gondosan megtisztogatva visszakerült a vászonzacskóba.

Este a szokásos klábercsata következett, majd éjfél körül élményekkel telve tértünk nyugovóra. Lefekvés előtt még megnéztem a gépkocsiban hagyott botokat, leellenőröztem, hogy az autó zárva van-e, és csak ezután feküdtünk le. Az éjszaka egyáltalán nem volt csendes, ilyenkor tele van a part az ott táborozó fiatalokkal, az utcákon az ittasság különböző fokozataiban szenvedő suhancok bőgetik a motorjukat. A máskor csak békakoncerttől zajos éj most bántó, ide nem illő dorbézolástól volt hangos.

A kutyák sem nyugodhattak, az őket ért hangagresszióra éktelen csaholással válaszoltak. Időnként az akkor divatos pléhkapuk dörrenése tarkította az éji kavalkádot. Már alig vártam a reggelt, hogy újra a partra menjek, tovább ismerkedni a rakósbottal.

Az első kakasszóra álmosan kászálódtam ki az ágyból. A házból kilépve észrevettem, hogy a gépkocsim benzintartályának az ajtaja nyitva van. Bosszúsan léptem oda, tudtam, hogy nagy kár nem érhetett, mert a Samarából nem lehetett gumicsövön üzemanyagot lopni. Úgy képezték ki a vezetéket, hogy semmilyen csövet nem lehet lenyomni rajta. Becsuktam az ajtócskát, és akkor láttam meg, hogy a hátsó ülésen hűlt helye van a rakósbotnak. A hátsó ajtót nem zártam be, és a benzintolvajok kíváncsiságból elvitték. Azt, hogy mire való vagy hogyan kell használni, biztosan nem tudták. Lehet, hogy dióverésre kellett nekik. Nekem viszont pótolhatatlan kárt okoztak. Éppen megszerettem, élvezni kezdtem a horgászatot vele, amikor ellopták. Megsemmisülve tébláboltam az udvaron, a düh és az elkeseredés érzése keveredett bennem, a tehetetlenség szinte fojtogatott. Rendőrt hívtunk, óra hosszáig magyaráztam, hogy ez nem egy olcsó botocska, hogy ezt nem lehet csak úgy leírni, hiába annak a botnak csak én éreztem az igazi értékét.

Felírták az adataimat, mondták, hogy értesítenek, ha valamit megtudnak, majd kacarászva elmentek. Ennek a Trabuccónak az elvesztése évekig nyomasztott. Számtalanszor végigálmodtam azt az éjszakát. Akkor többet veszítettem el a botomnál, elvesztettem a biztonságérzetemet. Onnantól kezdve az éjszakai kutyaugatásra kirohantam az udvarra, a bádogkapu pukkanásra villanyt gyújtottam a folyosón, mindent kettőre zártam, és a horgászfelszerelést pedig anyám tisztaszobájában tartottam.

A minap garázstakarítás közben kezembe akadt a bottal vásárolt kezdetleges görgő. Ez csak arra volt jó, hogy ismét felszakítsa a sajgó sebemet, melyet az első rakósom majálisi elvesztése okozott.