Aulich Lajos, Damjanich János, Dessewffy Arisztid, Kiss Ernő, Knézich Károly, Láhner György, Lázár Vilmos, Leiningen-Westerburg Károly, Nagysándor József, Pöltenberg Ernő, Schweidel József tábornok, Török Ignác, Vécsey Károly. Ők az aradi tizenhármak, akiket 1849. október 6-án végeztek ki, a szabadságharc bukása után. Rajtuk kívül gróf Batthyány Lajosról, az első független, felelős magyar kormány miniszterelnökéről is megemlékezünk, akit ezen a napon végeztek ki Pesten. A vajdasági központi megemlékezés helyszíne a Nagybecskerek melletti Elemér, itt nyugszik ugyanis az aradi vértanúk egyike, Kiss Ernő, a Szent Ágoston-templom kriptájában.

Kiss Ernő tábornok Temesvárott született 1799-ben egy dúsgazdag örmény család sarjaként, apja viszont a bánsági Elemérről származott. A családnak birtokai voltak Magyarittabén és Eleméren. Nevéhez fűződik a honvédsereg első jelentős sikere, a perlaszi szerb tábor bevétele 1848. szeptember 2-án. Később átvette a bánsági hadtest parancsnokságát. Golyó általi halálra ítélték három másik vértanúval együtt. Az ítéletet reggel fél hatkor hajtották végre. A tábornok elutasította, hogy bekössék a szemét. Tizenkét katona állt fel velük szemben töltött fegyverrel, Kiss Ernő kivételével mindhárman élettelenül buktak a földre. Őt csak a vállán érte a lövés. Végül közvetlen közelről végezték ki. A honvédtábornok sírját a kivégzés utáni második napon tisztiszolgája ásta ki, majd hamis sírfelirattal temette el az aradi temetőben. Évekkel később innen emelték ki a koporsót, és szállították át a bánáti Katalinfalvára, az ottani templom kriptája volt a nyughelye a kiegyezés utánig. 1872. október 7-én földi maradványait átvitték Elemérbe, a családi sírboltba. Az eleméri Szent Ágoston-templom a ’90-es évektől vált a magyarság zarándokhelyévé.

A megemlékezés gyászmisével kezdődött, melyet Msgr. dr. Német László nagybecskereki megyéspüspök mutatott be, beszédének központjában a béke és a politikusi felelősségvállalás állt. A folytatásban Kiss Nándor esperes, nagybecskereki református lelkész az Istenbe vetett bizalomról fejtette ki gondolatait.

Megemlékező beszédet elsőként Dezső János, a belgrádi Collegium Hungaricum igazgatója mondott. Hangsúlyozta, manapság, ha nem is szablyával és ágyúval, de egyszerre több irányból kell védekeznünk, mégpedig az új honfoglalók ellenőrizetlen tömegeitől, valamint a saját ezeréves karakterét, keresztény és nemzeti értékeit könnyedén feladó világtól, melynek határait, polgári nyugalmát most újra Magyarország védelmezi.

— A forradalom és a szabadságharc az önrendelkezés imperatívuszát üzeni nekünk. Azt, hogy nincs pénz, hatalom és befolyás, amely eltérítené akaratától a saját útját járó, önmaga sorsáról szuverén módon döntő magyar nemzetet. Ehhez azonban minden magyar, a határon túli magyarok támogatására is szükség van, szükség lesz — utalt a jövő évi magyarországi parlamenti választásra beszédében.

Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke megemlékező beszédében kiemelte: évről évre mind többen vagyunk Eleméren, ez pedig a szívósságunkat, a bizakodásunkat és az élni akarásunkat bizonyítja.

— Kányádi Sándor jeles erdélyi költőnk szerint ugyanis ahhoz, hogy valahol otthon legyünk, azt is tudnunk kell, hogy mi végre legyünk otthon. Mert otthon lehet lenni örményül, németül, szerbül, horvátul, szlovénül, románul, ukránul, szlovákul vagy bármilyen más nyelven is. Mi most itt kizárólag magyarul vagyunk otthon, mert erre tanít bennünket az aradi vértanúk többségének példája is, hiszen életük és választott sorsuk nem másról, hanem épp arról szól, hogy ki miképp született magyarnak, vagy vált azzá. Magyarok viszont csak addig vagyunk, amíg magyarul beszélünk, gondolkodunk. Ma ismét jövőt és sorsot formáló idők előtt állunk, amikor 2018-ban, a XX. századi Kárpát-medencei szétszóródásunk kezdete századik évfordulójának évében — Magyarországon és a Délvidéken is — magyarságunkról és arról kell majd nekünk, magyaroknak döntenünk, hogy akarjuk-e folytatni a honfoglalásnak azt a folyamatát, amelynek köszönhetően — minden szétszóródásunk, szétszóródtatásunk ellenére — több mint ezer éven át megmaradtunk, vagy hagyjuk magunkat sodortatni az emberárral a bizonytalanságba és a teljes szétdaraboltságba. Mi mást is kívánhat az ember nemzeti gyásznapunkon, mint hogy az előtte álló, sorsát formáló kihívások előtt olyan döntések közreműködője legyen, amelyek a Jóisten segítségével mindazt megadják nekünk, aminek hosszú évtizedekre haszna, értelme és gyümölcse lesz a délvidéki és az egyetemes magyarság javára.

A megemlékező beszédek után a templomkertben, a tavaly felavatott Kiss Ernő-szobornál helyezték el az emlékezés koszorúit a magyar kormány, a Magyar Nemzeti Tanács, a Vajdasági Magyar Szövetség, a Vajdasági Magyarok Demokratikus Közössége, a Magyar Mozgalom, Nagybecskerek város és több önkormányzat, valamint civil szervezet képviselői. Ezután Dezső János, Hajnal Jenő és a szervező Jenovay Lajos, a nagybecskereki Petőfi Sándor Magyar Művelődési Egyesület elnöke közös koszorút helyezett el a templom alagsorában nyugvó Kiss Ernő sírhelyénél.

A magyar kormány 2001-ben nyilvánította október 6-át a nemzet gyásznapjává. A Magyar Nemzeti Tanács 2005-ben elfogadott határozata alapján ez a nap a vajdasági magyarság emléknapja.

Szabó Attila felvételei