Az újvidéki Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék 1959-ben kezdte meg működését. A magyartanárképzés, a fordítók, könyvtárosok, újságírók kinevelése révén az elmúlt ötvenöt évben a Magyar Tanszék adta Vajdaságban a magyar humánértelmiség zömét. A tanszéket jelenleg dr. Csányi Erzsébet rendes egyetemi tanár vezeti. Nála érdeklődtünk elsőként a kialakult helyzetről.

— Az újvidéki Magyar Tanszék könyvállománya Vajdaság legnagyobb magyar könyvgyűjteménye, csaknem 51 000 kötetet ölel fel. Az évek során számos értékes írói hagyaték is a tanszék tulajdonába került. A Bölcsészettudományi Kar alapítása óta a kar és a tanszék mindenkori vezetősége tisztában volt vele, hogy a Magyar Nyelv és Irodalom Tanszék könyvtára a felsőoktatás előfeltétele és a vajdasági magyarságot építő, megőrző intézmény.

Ötvenöt évig, 2014. január 7-éig könyvtárunkat magyar szakot végzett, magyar anyanyelvű könyvtárosok vezették. Ekkor azonban lejárt a fiatal, addigra már szakvizsgázott könyvtárosunk, Losonc Zsuzsanna egy évre szóló munkaszerződése, és a kari vezetőség a munkaviszony-létesítést befagyasztó törvényrendelet miatt nem vehette fel, ezért a szerb könyvtárosok egyikét helyezte ide. Időközben a tanszék az ombudsman véleményét is kikérte, megkapta a Magyar Nemzeti Tanács támogatólevelét, a bölcsészkar pedig elküldte a létszámstoptörvénnyel szembeni kivételezési kérvényét a minisztériumba, válasz azonban mindmáig nem érkezett. A Magyar Tanszék majdnem teljes hallgatói bázisa, hetven hallgató és az egész tanszéki munkaközösség panasszal és kérelemmel fordult a dékánhoz az ügyben, mely veszélyezteti az akkreditált tanterv zavartalan megvalósítását. Megoldás azonban nincs — mondja Csányi Erzsébet tanszékvezető.

Dr. Csáky S. Piroskát, a Magyar Tanszék első könyvtárosát, nyugdíjas tanárát, a könyvtártudomány doktorát is megkérdeztük. Szerinte a könyvtárosok — különösen egy felsőoktatási intézményben — igen sokrétű és felelősségteljes munkát végeznek: a gyarapítástól kezdve az állományfeltáráson át az olvasószolgálatig, a tájékoztatásig, az egyszerű, felvilágosító közléstől a legösszetettebb tudományos és szakinformációk feltárásáig. Ilyen széles körű tevékenységet azonban képtelenség a könyvtár nyelvének és magának a szakterületnek az ismerete nélkül végezni. A könyvtárra nem „csak” a hallgatóknak van szükségük, hanem az egyetemi tanároknak is. Manapság egyetlen kutató sem teheti meg, hogy a magánkönyvtárába begyűjtse a számára fontos teljes szakirodalmat. A Magyar Tanszéken a könyvtárosnak szakmailag különösen jól képzettnek kell lennie, nemcsak a hungarológiában, hanem a rokon tudományokban is. A tanszéki szemináriumi könyvtár jelenlegi könyvtárosának azonban még csak nem is bölcsész-, hanem mezőgazdász-oklevele van.

A tanszék egyik hallgatója, Lábadi Dávid szerint most lényegesen nehezebb megtalálni bizonyos könyveket.

— Az előző könyvtáros már a nyelvismeretnek köszönhetően is tudott segíteni, ha kerestünk egy könyvet, ráadásul a könyvtárat is jól ismerte. Ezért gyakran nem is kellett keresnünk, hogy melyik kötet melyik szekrényben van, ő már előre tudta. Hogy őszinte legyek, mostanában nem is járok annyit a könyvtárba, talán éppen azért, mert nehezebb kivenni vagy megtalálni egy-egy könyvet — mondja.

A vonatkozó törvények, noha túlságosan általánosak, azért mégiscsak szolgálnak bizonyos támpontokkal. Ezek szerint a könyvtárak azonos feltételekkel és a különbségekre való tekintet nélkül, minden polgár számára egyaránt lehetővé teszik a szólásszabadság, az alkotás, az intellektuális, illetve az egyéb szabadságjogok tartományába sorolható emberi jogok gyakorlását. Tehát a magyar polgároknak is. De a jelenlegi könyvtáros nem szavatolhatja mindezt — fentebb vázolt (nem önhibájából származó) hiányosságai miatt.

Itt tehát a magyar hallgatók jogai sérülnek, a megfelelő színvonalú felsőoktatáshoz való hozzáférés érvényesítésének lehetősége marad el, aminek a jövőben negatív következményei lehetnek a vajdasági magyar értelmiségre, ezáltal pedig az egész vajdasági magyarságra nézve.

Varga Viktória felvétele