Kisferenc Éva

Örömmel vettük, hogy hosszabb idő után újra önálló kiállításon láthattuk Kisferenc Éva rajzait és festményeit Emlékezéseim gyűjtőcímen, mégpedig a fáradhatatlan szervező: Ádor Pál jóvoltából, aki szülőhelyére, Topolyára invitálta meg az onnan 57-ben Szabadkára költözött művésznőt. Mintegy ötven képet tettek közszemlére a múzeum kiállítócsarnokában, azokat, amelyek a cím értelmében a szülőhelyet idézik, az ottani tájakat, embereket, csendéleteket... Mint a kiállítást megnyitó Olga Sram hangsúlyozta, Éva kiváló rajzoló, aki megkapó lírai realizmussal készíti portréit, elhagyva az arcokról mindazt, ami lényegtelen, s kiemelve, ami karakterisztikus. Gyermekportrét rajzolni a legnehezebb, mondta, de Éva ezzel a feladattal is sikeresen megbirkózott.
Képzőművészet szakos tanárként számos elismerésben részesült munkájáért, nagyon sokoldalú művész, keramikusként is ismert, és noha szinte egyfolytában alkot, eddig inkább közös tárlatokon tette közszemlére műveit. Az utóbbi években nagy eltökéltséggel fordult a portrék felé. Nemzeti költőinkéi mellett különösen sok kiváló női arcképet készített, melyekből valami bársonyos melegség, nyugalom, szeretet s az örök női titokzatosság árad. Hogy miért épp a nők? Mert a legszebbek, mondja. S hogy mi a szép? Kant tanítását vallja: ami érdek nélkül tetszik. Éjjel, amikor nyugszik a város, amikor minden elcsendesedik, béke honol a tájon, akkor nyúl a toll, az ecset vagy az agyag után. Néha verseket is ír. A maga gyönyörűségére. Ez megnyugtatja, akárcsak a képzőművészeti alkotás. Azokat az embereket ábrázolja, akik közel állnak hozzá: családtagjait, barátait, ismeretlen ismerőseit. ,,Én nagyon szeretem az embereket. S mindig inkább a jót keresem bennük. A rossz nem érdekel" - vallja. Gyorsan, könnyedén alkot, ha megvan hozzá a hangulata, mint az impresszionisták, akik ,,a lelke csücske'. A Mona Lisát öt évig készítette Leonardo, ő néha tíz perc, fél óra alatt megvan egy-egy portréval. Aki festeni akar, annak először rajzolni kell tudnia. Mert a rajz a festészet gerince. Ehhez pedig látni is kell, nemcsak nézni.
Valamikor az emberek kizárólag portrékat és csendéleteket függesztettek lakásuk falára, emlékeztetett a kiállításon méltatója, Zsáki István. Éva is ezt tartva szem előtt alkot, egyfajta humanista elkötelezettség jellemzi a képeit, műveinek központja az ember, az emberi értékek utáni nosztalgia.
å maga ezt mondja: - Ahogy múlnak az évek, lassan elmennek mellőlem ,,odaátra" a rokonaim, a barátaim. De azért úgy érzem, soha nem vagyok egyedül, mert itt élnek tovább a szívemben, és hát Isten is velem van. Megpróbálom Müller Pétert követni, aki ezt mondja: szeretet nélkül az életünk minden másodperce értelmetlen. Az élet értelme az, hogy szeressük önmagunkat, a barátainkat, a természetet, az Istent. A műveimből ez talán látszik...