home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Lelki béke és belső határtalanság
Tóth Lívia
2020.05.15.
LXXV. évf. 20. szám
Lelki béke és belső határtalanság

Az újvidéki származású Szőke Zoltán színművész tavaly lépett ki a Barátok közt sorozatból, melyben huszonegy évig alakította Berényi Miklós szerepét. A közelmúltban a TV2 Nicsak, ki vagyok? című produkciójában derült ki, hogy őt rejtette a Bagoly jelmeze és álarca, valamint a csatorna új, Egyszer volt Budán Bödör Gáspár című sorozatában is láthatjuk.

Beszélgetésünk kezdetén azt kérdeztem Szőke Zoltántól, hogyan vészeli át a járványhelyzetet, illetve mivel töltötte az elmúlt hetekben a napjait. 

— Hosszú ideje foglalkoztat a lelki békémnek a keresése, meglelése, szinten tartása és folyamatos megélése. Az ősi kultúrákra hagyatkozva a jógát és a meditációt használom, mert mindkettő elmélyíti az embert, segíti, hogy a befelé összpontosítással önmagára találjon. Amikor egy-egy jógagyakorlatot végzünk, akkor nem figyelünk másra, csak a saját lélegzetvételünkre, és nem tud minket megzavarni semmiféle külső körülmény. A levegőnek a be- és a kiáramlása tökéletes összpontosítás a befelé figyelésre. A meditáció ugyanezt erősíti meg, hiszen elmondhatjuk róla, hogy egy mentális technika, mellyel elcsendesíthetjük az elménket. Attól a perctől kezdve, hogy reggel felébredünk, mindenféle külső ingernek vagyunk kitéve, elfoglalnak bennünket a munkával, családdal, ház körüli teendőkkel kapcsolatos gondolataink, s az embert szétforgácsolja ez a sokfelé figyelés. A meditáció csodálatos eszköz arra, hogy a folyamatos gyakorlásával és használásával mélyen önmagunkban megleljük azt a lelki nyugalmat, amely után mindig vágyakozunk. Ezekben az ínséges időkben sem hagyom magam befolyásolni a média riogatása által, és csináljak bármit, minden pillanatban a tudatosságra törekszem. Egyébként van mit tennem, nem szűnt meg teljes mértékben a munkám, az elmúlt hetekben is voltak forgatásaim. A TV2 most tűzte műsorára a Bödörék című heti sorozatot, melyben epizódszerepet játszom, és az ősszel kerül képernyőre a folytatás. Ha viszont nincs forgatás, akkor végre sorra kerülnek azok a jó kis könyvek, amelyek már évek óta a polcon várakoznak. Végre van egy kicsit több pluszideje az embernek elmélkedni, elmélyülni az élet dolgaiban.

* Szerencsésnek tartod magad, amiért kiléptél abból a mókuskerékből, amelyben igencsak benne voltál a korábbi munkád kapcsán?

— Az ember bizonyos idő után — ki előbb, ki később — rájön, hogy a munkája által, de az akaratán kívül, a versenyszférába keveredik, ahol a multicégek, a médiabirodalmak versenyeznek a nagyobb nézettségért. A túltermelés is őrületes iramot vett az elmúlt időszakban, és a fogyasztói társadalom tagjaivá nevel bennünket. Emlékezzünk vissza, hogy a gyermekkorunkat a „daráló” helyett a nyugalom, a csönd, a béke, a kiegyensúlyozottság jellemezte. Valóban szerencsésnek mondhatom magam abból a szempontból, hogy felébredtem, és rájöttem, a komfortzónámban őrlődtem már évek óta. És az is világossá vált számomra, hogy a valódi, az igazi élet, a lelki béke a komfortzónán kívül kezdődik. Nem árt, ha az ember veszi a bátorságot ahhoz, hogy a személyes szabadsága és a lelki békéje érdekében szakítson bizonyos szokásaival. Ha valakinek már nincs motivációja abban, amit csinál, ha nem úgy ébred, hogy a legjobb szándéka és a szíve vezérli az iránt, amit tennie kell, akkor hagyja abba, és keressen olyan elfoglaltságot, amely boldoggá, kiegyensúlyozottá teszi, amelyben örömét leli az életben. Ezt tiszta szívből merem ajánlani mindenkinek. Nem igaz, hogy csak egyfajta dologra vagyunk képesek, sok mindent ki kell próbálni az életben ahhoz, hogy rájöjjünk, mire van tehetségünk, adottságunk. És nem szégyen akár ötvenévesen sem új szakmát tanulni, vagy akár felállni onnan, ahol éppen vagyunk.

* Esetedben például a Barátok közt sorozatból, mely több mint húsz éven át az életed szerves része volt?

— Igen, hoztam egy döntést, és nem bántam meg. A huszonegy eltöltött évből négyet ölelt fel az az őrlődés, amikor látni akartam minden egyes kis puzzle-darabkáját az egész történetnek, melyet csinálok, hogy vajon jól döntök-e. Az elmúlt években nem voltam kibékülve azokkal az üzenetekkel, amelyeket — igaz, a játék szintjén — közöltünk a kedves nézővel. Nevelő hatása van annak, amit az ember néz a televízióban, ebben a sorozatban pedig úgy éreztem, hogy az eljátszott helyzetekkel jócskán aláástuk a barátság, a család mítoszát. Olyan romboló és az érzéseimmel ellentétes szituációkat kellett eljátszanom, hogy ez már nehezemre esett, ez már nem én voltam. Harmincévesen, amikor elkezdtem ezt a sorozatot, és most, egy kicsit túl az ötvenen, már nem ugyanazok az energiák munkálnak bennem. Úgy érzem, nagyon sokat változtam, emberileg és szakmailag egyaránt. Az, hogy egy olyan figurát alakítottam, aki általában nem a pozitív énjét mutatta meg, hátráltatott a saját személyes fejlődésemben.


Fotók: Ótos András 

* Olvastam egy nyilatkozatodat, hogy a továbbiakban az égiekre bízod a karriered alakulását. Eszerint semmit sem teszel azért, hogy megtaláljanak az újabb szerepek, munkák?

— Soha nem voltam az a kilincselős fajta, nem kopogtattam színházigazgatók ajtaján, hogy tessék, itt vagyok, használjanak. Abból a szempontból is szerencsésnek mondhatom magam, hogy amikor tizenkét évesen bekerültem az Újvidéki Rádió Nemecsek gyermekszínjátszó csapatába, drága, megboldogult Ferenczi Jenci bátyám keze alá, úgy éreztem, hogy otthon vagyok. Onnantól valójában egyenes utam volt végig a pályán. Az eddig megélt helyzetek minden pillanatára szükségem volt, mert a Teremtőnek szándéka van a teremtményével, és pontosan tudja, milyen feladatot kell neki adnia. Eljátszottam a kis- és a főszerepeket egyaránt, ami mind hozzájárult a jellemfejlődésemhez. Nagyon sok kitartásra, türelemre és kompromisszumra volt szükség, hogy ne legyen kisebbségérzetem, amikor apróbb feladatokkal bíztak meg, holott én sokkal nagyobb teljesítményre is készen álltam. Az életben, amíg egy bizonyos megértési szinten nem vagyunk túl, addig csak forgunk körbe-körbe. Ugyanazokkal a kihívásokkal, emberekkel találkozunk, akik nem gáncsolnak vagy bántanak bennünket, csupán tanítanak, és egy olyan helyzet elé állítanak, amely a saját fejlődésünk szempontjából nagyon fontos. Érdemes ezekre a találkozásokra odafigyelni, mert mindegyik példát mutat. Ha türelemmel nézzük, és levonjuk a következtetéseket a kudarcokból, sikertelenségekből, akkor rájövünk, hogy minden értünk történik, és megerősít bennünket. Igen, hagyom, hogy az égiek egyengessék az utamat, figyelem a jeleket az életemben, hogy mi miért jön velem szembe, és miért éppen akkor. Szembenézek minden helyzettel, és megpróbálom a legjobb tudásom szerint a saját és mások hasznára fordítani, hogy mindannyian jól érezzük magunkat.

* Milyen kapcsolatban vagy Vajdasággal, mennyire kötnek még ide a gyökereid?

— Volt az életemben egy periódus, amikor gyökértelenséget éreztem, nem igazán voltam otthon sem a szülőhelyemen, sem itt, de ez már a múlté. Most, amikor lassan lábalunk ki ebből a bezártságból, az a terv, hogy az első utunk a feleségemmel Újvidékre vezet. Meglátogatni az édesanyámat, hazamenni egy kicsit a Duna-partra, meg a Tarcal-hegységbe kirándulni, mert az igazi feltöltődés ott van. A párom, Annamária jelenleg keramikusművészként tevékenykedik, habár a végzettsége gépészmérnök, és munkamenedzsmentből doktorált néhány éve. Ő a csodálatos alkotótársam, és olyan személyiség, akire mint kreatív emberre is fel tudok nézni. Sokrétű a művészi megnyilvánulása, hiszen a kerámia mellett a selyemfestést is magas fokon műveli, és a kertészkedéshez is hatalmas adottsága van. Benne olyan társra találtam, aki sok mindenben motiválni tud az életemben. Nem beszéltem még a fiaimról, akikre nagyon büszke vagyok. Zoltán és Bence a zenében találta meg a boldogságát, magas szinten foglalkoznak vele, koncerteznek, saját zenét írnak. Mindig tudják, ha segítségre van szükségük, ott vagyok a háttérben, és számíthatnak rám, ők pedig visszaigazolják, hogy ez részükről is így van. A gyökerekhez visszatérve, nagyon fontos az a hely, ahova születünk, a föld, a tavak, a folyók, az erdők. Az ember mindig azokra az energiákra vágyik, amelyeket gyermekkorában magába szívott. Aztán később, ahogy öregszik, rájön, hogy nem a külső határok a fontosak, hanem a belső határtalanság. Ez teszi egy idő után univerzálissá, és szabadítja fel a téveszmék alól.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..