Nemrégiben a zombori Berta Ferenc Zsebszínház Dunatáji Herceg János Napok 2012 rendezvénysorozata záróestjén, a 147. Találkozások keretében adták át az idei Herceg János Irodalmi Díjat, melyet a bírálóbizottság msgr. Bogdán József plébános úrnak, költőnek ítélte oda. Az eseménynek a Magyar Polgári Kaszinó nagyterme adott helyet, közreműködött a Zsebszínház kisegyüttese. A díjazott költői tevékenysége egyedi példaként szolgál, hiszen magyar nyelvterületen ennyire őszinte hangon kevés pap költő és költő írt.
A már két éve Tordán szolgálatot teljesítő Bogdán József a művészet elkötelezettje, az irodalmon kívül a színház, a zene és a festészet is az érdeklődési köréhez tartozik. A rangos irodalmi elismerés átvétele után a munkásságáról és a terveiről beszélgettünk.
* Papi hivatásod mellett művelődéstörténészként, költőként is igen aktív tevékenységet folytatsz.
- Igen, az irodalom és a művészet mindig érdekelt, egyben pedig le is kötelezett. Hivatásom gyakorlása mellett a versírás lelki egyensúlyt, nyugalmat kölcsönöz a mindennapi szürke hétköznapokban. Több mint három évtizede foglalkozom ezzel a műfajjal, és közben az életem részévé vált. Emellett szociográfiai dolgozatok és lírai próza írásával is próbálkoztam. Azóta már megtaláltam a költészetem hangját, mely a hivatásomból eredően hiteles, egyúttal pedig sajátos is. A 90-es években, a délszláv háborúk idején, őszintén, bátran vállaltam a szókimondást és a cselekedetet, felemeltem a szavam a vérontás ellen, és annak megszüntetéséért.
* Népes olvasótáborod sokáig nem tudott hozzájutni a köteteidhez...
- Megtisztelő számomra, hogy az olvasók igénylik a verseimet, az írásaimat, amelyekben a mindennapi élet történéseiről, az emberekről, az újjászületésről, a családról és a nemzetről próbálok hiteles, őszinte képet festeni. A Másnap és a Bíborbogár című kötetekbe olyan verseim is belekerültek, amelyek a Magyar Szó mellékletében, a Kilátóban és néhány magyarországi folyóiratban is megjelentek. Ezek számomra igen fontosak, azonban a 90-es évek véres eseményeiről írt néhány közéleti verset is megjelentettem, rejtett formában, a kötetben.
A költészet, a versírás nem szabad idő kérdése, hiszen gombnyomásra nem lehet verset írni, szükség van ihletre. Néha séta közben, akár két temetés között, vagy épp mise közben pattan ki agyamból a szikra, melyből később vers születik. Ez egy csodálatos folyamat, mely elvonja, kiragadja az embert a szürke mindennapokból, és egy másik világba röpíti. Mindig ügyelek rá, hogy ne azt írjam le, amit mások már papírra vetettek, hanem a saját papi tevékenységemből eredő tapasztalataimat osszam meg. Ezt hitelesen, őszintén csakis úgy lehet, ha én is átélem az örömöt és a bánatot egyaránt. Így lehet a látszólag egyszerű, jelentéktelen dolgokról is nagy verset írni.
* Mi a nyitja a szülőföldhöz és Herceg Jánoshoz való ragaszkodásodnak?
- Én a Délvidék, a Bánság elkötelezettje vagyok. Ezért verseim születésekor, ha egy-egy faluhoz, személyhez fűződnek, akkor sem csupán a lokálpatriotizmus vezérel. Nem tudok hiteles verset írni a tenger szépségéről, mert nem ott lakom. Engem a Duna, a Tisza, a Temes és a bánsági terület, az itt élő emberek tudnak megihletni.
Herceg Jánossal csak lelki kötődés alakult ki, hiszen nem volt szerencsém találkozni vele. 1994-ben elküldtem neki a Szívzörejek című verseskötetemet, és büszkeség töltött el, hogy a vajdasági magyar irodalom pápája egyáltalán válaszra méltatott, sőt megígérte, hogy méltatni fogja az Újvidéki Rádió Szempont című műsorában. Sajnos, a méltatás a halála után került műsorba. Nagyon megható volt számomra, mert ez volt az utolsó, hangszalagra vett felvétele, megnyilvánulása.
* Mit jelent neked ez a rangos kitüntetés?
- Természetesen örömet és elégedettséget, hiszen felemelő érzés volt a magyarság számára történelmi helyen átvenni ezt a rangos díjat. Ugyanakkor feledhetetlen élmény volt Jókai Mór székében ülni, melyben csak a díjazottak ülhetnek, nem utolsósorban pedig az, hogy a díjátadáson lélekben ismét találkoztam az íróval. Zomborhoz egyébként kedves emlékek fűznek, hat alkalommal jártam ott az irodalom kedvelőinek körében. Először a pappá szentelésem előtti lelki gyakorlatot töltöttem ott a karmelita kolostorban. Véleményem szerint a díjat az eddigi irodalmi tevékenységemért érdemeltem ki, amiben benne van az egykori bátorság is, amikor ki kellett mondani és ki kellett állni bizonyos dolgokért, ha úgy tetszik: a szabadságunkért. Ez az elismerés további munkára serkent, hiszen számtalan téma adva van, kínálják őket a mindennapok, csak meg kell érezni őket.