Miért menjenek Szerbia polgárai külföldre, amikor ott csak a rosszat tanulhatják, a romlottságot tapasztalhatják - vélik politikánk irányítói és a háborús bűnözők védelmezői. Mi viszont azt is mondhatnánk, hogy: miért menjenek külföldre Szerbia polgárai, amikor mindezt itthon is megtalálhatják. Mármint a rosszat és a romlottságot. Különösen a miloševići rezsimben és utána felcseperedett fiatalok vették ezt komolyan, ami abból a statisztikai adatból is látszik, hogy a 30 évesnél fiatalabb szerbiai polgároknak több mint 50 százaléka még egyszer sem járt külföldön! Aki pedig netán mégis elment, az úgy elszégyellte magát, hogy vissza sem jött. Bizonyításra ismét itt a statisztika: a 17 nagyobb szerbiai városban végzett közvélemény-kutatásból az derült ki, hogy a fiatalok 72 százaléka gondolkodás nélkül elhagyná az országot és úgy keresné a boldogulást. Vigasztalás is lehetne számunkra, hogy a vajdasági városok lakói közül jóval kevesebben szeretnének távozni az országból. Ami érthető is, hiszen a vajdasági magyar fiatalok már előbb távoztak.
A Szocialista és a Radikális Párt igen nagy sikerrel és eredménnyel győzte meg Szerbia polgárait az elmúlt másfél évtized alatt, hogy az egész világ ellenségünk és sehol sem jobb, mint itthon. A legnagyobb válságokat: az embargót, az inflációt, a testvérháborút és a NATO-bombázásokat is sikerült átvészelni ezzel a szocialista és radikális demagógiával. Ami abból is látszik, hogy még ma is a Szerb Radikális Pártra szavaznak legtöbben, és ennek a pártnak van a legtöbb képviselője a szerb parlamentben. Sikerült még a földrajzot is megcáfolni és bebizonyítani, hogy Szerbia Európán kívül van, szomszédos országai pedig Mongólia, Fehéroroszország, Kuba, Észak-Korea.
Demokratikusabban megfogalmazva, fordítva is feltehetnénk a kérdést: hogyan igyekezzen Szerbia népe Európába, amikor azt sem tudja, milyen ez az Európa. Hiszen nem is látta még az egyetemi hallgatók 70 százaléka, de aki látni szeretné, annak is éjjeleket és hajnalokat kell a követségek előtt az utcán tölteni, vízumokra várva. A világ normális országaiban a fiatalok 30 éves korukig utaznak legtöbbet a nagyvilágban. Nálunk pedig az derült ki, hogy azoknak a diplomás szakembereknek, akik külföldi munkahelyre pályáznak - 91 százaléka még nem is volt külföldön.
Tehát most az a kérdés, hogy lehet-e Európát megszeretni látatlanból? Európa hivatalosan hívja Szerbiát a nagy családba, de szigorú vízumkényszerrel igyekszik meggátolni, hogy ezt meg is tegye.
Tulajdonképpen tehát a nyugati, az európai demagógiai sem sokban különbözik a szerb radikális hozzáállástól. Szerbiát távolról kell szeretni. Az időközben meggazdagodott politikusok bizonyára nem is gondolnak a nyugdíjra és öregségükre. Nem is abból szándékoznak megélni. Viszont arra gondolni kellene, hogy ki fog majd dolgozni az elöregedő uniós országokban. Ha napról napra fogyatkozó anyaországunk, például a romániai és a délvidéki vendégmunkásoktól fél, ahelyett hogy örülne: lesz, aki legalább a nyugdíjasok pénzét megkeresi.
No, de ez már a választási kampányokba kívánkozó téma. Mi maradjunk annál a megállapításnál, hogy látatlanból valóban nehéz Európát megszeretni. Amikor hívnak bennünket, de nem engednek. A mi fiataljaink pedig legalább még egyszer szeretnének külföldre utazni. Mert egyszer már szerettek volna.