A szabadkai Kosztolányi Dezső Színház megtartotta évada utolsó bemutatóját, Zlatko Paković rendezésében bemutatták a Ladik Katalin egy idegösszeomlást követően felmondja banktisztviselői állását és konceptuális művésznek áll című előadást.
Az előadás a címszereplő Ladik Katalin művészete köré épül, jelenetmozaikokban idézik meg a konceptuális művészet definícióit, idéznek Artaud-tól vagy elevenítik meg Ladik egy-egy régi performance-ának emblematikus momentumát.
„Amikor leveszed a szemüveged, rosszabbul hallasz, mert már nem látod tisztán a beszélgetőpartnered arcát, és nem tudsz pontosan olvasni a mimikájából. A konceptuális művészet ezt a szemüveget képviseli, egy eszközt, mely által a látás segít a tisztán hallásban, a gondolat pedig a tiszta érzésben. Ez egy konceptuális összefüggés” — olvashatóak az előadásról Zlatko Paković, a rendező gondolatai.
Ladik Katalin egy élő legenda, egy olyan művész, akinek az életművét nem kell bemutatni a vajdasági közönségnek. Lírája, performance-ai, előadásmódja egyedi, utánozhatatlan, színpadon látni őt számomra mindig különleges élmény. Egy örökmozgó s örök gondolkodó — van ilyen szó? Lehet, hogy nincs.
Ladik Katalin zseniális a színpadon. Elegáns és természetes, s ugyanolyan elemi erővel műveli a hangköltészetet, mint fiatal korában. Az egyik jelenetben Verebes Andreával közösen mozdul, egy párharc alakul ki, mely számomra az előadás egyik legszebb, legmeghatározóbb mozzanata. Két kor, két nő tánca, harca ez, a csillag alakúra vágott üveglappal. Egymás arcának feszítik, pörögnek, arcuk az üveg nyomásától eltorzul.
Az előadás fő díszleteleme a nagy vetítővászon is, melyen több alkalommal vetítenek ki egy-egy szöveget vagy csak egy szót.
Az előadás zenéjét Ladik Katalin és Kucsov Borisz állította össze, hangköltészet megspékelve némi elektronikával, melyet élőben, a DJ-pult mögött kever Borisz. A közönség a színházterembe lépve máris egy buliba csöppen, fények, füst s a zenét szolgáltató Borisz várja, a nézőtér egyik székén Ladik ül. Érdekes elegy, Ladikot eddig senki nem pászintotta össze a technózenével. Pedig őrült jól szól. Ezután Borisz megszólítja a közönség néhány tagját, arról faggatja őket, ismerik-e Ladik Katalint, szeretnek-e színházba járni, megkéri, mutatkozzanak be. A végén magához Ladik Katalinhoz ér, s őt kérdezi Ladik Katalinról. Hogy ne lőjünk le minden poént, legyen annyi elég, hogy a darabban találkozhatunk a mesterséges intelligenciával, és megjelenik benne a pápa is. Több igen komoly, gondolkodásra késztető filozófiai szöveg is elhangzik, melyen az ember még később, a színházteremből kilépve is rágódhat.
Az előadásban Ladik Katalin mellett először mutatkozott be — immár a Kosztolányi Dezső Színház színészeként — Ágyas Ádám és Hodik Annabella, illetve láthatóak benne a régi társulati tagok: Búbos Dávid, Kucsov Borisz, Verebes Andrea. Konzultáns: dr. Sági Zoltán. A rendező asszisztense: Salamon Luna.
Fényképezte: Molnár Edvárd