Lényegében hozzáállás kérdése az egész: vagy én tanulom meg más nemzet nyelvét és írását, vagy ő az enyémet. Tudtára adtuk ezt az utánuk annyira áhítozó Európának is. A legújabb, illetve az első igazi szerb útlevél harcias kommunista, vörös színű, a fedelén kizárólag cirill betűkkel: SRBIJA és a PASOŠ, hogy az idegen országok útlevélellenőreinek azonnal az inukba szálljon a bátorság. Hogy mindjárt tudják, kivel van dolguk. Tanulják meg ők is a cirill betűs írást. Azután itt egy másik példa. Temerin községben egyesek számára a magyar olyan idegen nyelv, mint az angol vagy a német, és nem olyan, amelyet szomszédja és a község 30-40 százaléka beszél anyanyelvként. Tehát hozzáállás vagy talán nevelés és intelligencia kérdése az egész.
Mi lenne például, ha Németországban gót betűkkel írnák az útjelző táblákat, a városneveket és a szükséges útbaigazításokat? Gondolom, nagyon sok külföldi eltévedne, még azok is, akiknek cirill betűs útlevelük van. Szóval: szégyen-e az, ha én nem ismerem más nyelvét és írását, vagy büszkeség, hogy ők nem ismerik az enyémet? Temerinben a magyart idegen nyelvként kezelik, elfelejtve azt, hogy a nemzetközi zárlat idején a szegedi Cserepes-sori piac és néhány megtanult magyar szó tartotta fenn őket. Viszont abban is van némi igazság, hogy ha nem vagy elfogult és nem harcolsz kitartóan anyanyelvedért, akkor az könnyen kihalhat, elveszhet. Nem követendő, de szemléltetésre jó példa nagyszerű kosarazónk, Vlade Divac esete, amely valószínűleg csupán anekdota, de sokat mond. Amikor Amerikába ment játszani, nemigen ,,feküdt' neki az angol nyelv, ezért nyelvtanárt rendeltek mellé. Aminek az lett az első eredménye, hogy egy hét elteltével már az amerikai néger kosarazók is szerbül káromkodtak.
Mi vajdaságiak valószínűleg tudjuk és értjük, miről van szó. Ápolni kell sajátunkat, ismerni kell a többségét és tudni a környezet nyelvét. Tudomásul kell venni, hogy a latin betűs írás nemcsak Európában, hanem világviszonyban is többségében van. Ezt valószínűleg tudják a temerini község illetékesei is. És bizonyára arról is hallottak, hogy Vajdaságban 300 ezer magyar él. Majdnem annyi, mint Montenegró fele lakossága. A bankban mégis sedam napnak olvassák a 7 Napot, egy velem megtörtént igen friss eset pedig egyenesen felvidított, noha el is szomorodhattam volna. Amikor megkérdeztem a rokonszenves bankpénztáros nőtől, hogy ki fizette be folyószámlámra a szóban forgó összeget, illetve tiszteletdíjat, rövid betűzés után azt mondta, a befizető cég neve: La Pikádó! Hirtelenjében melegem lett, hiszen a spanyoloknak eddig még nem írtam semmit. Vagy talán lefordították valamelyik írásomat? De aztán gyorsan közösen kibetűztük, hogy nem La Pikádóról, hanem lapkiadó vállalatról van szó.
Egyelőre ennyit a környezet nyelvének és írásának ismeretéről, és természetesen a vérvörös cirill betűs útlevélről.