Engem az életben arra tanítottak, hogy higgyek és bízzam az emberekben. Lehet, hogy emiatt választottam a tanítói, majd tanári pályát is. Hittem, és még ma is hiszek (bár egyre bizonytalanabbul) abban, hogy az embereket meg lehet változtatni, jobbá lehet őket tenni, vagy egyszerűen ők maguk rájönnek, hogy az időben változniuk kell. Nem hiszem azt, hogy az ember eleve vagy rossznak vagy jónak születik. Lehet, hogy ez naivitás (mondják ezt gyakran barátaim és feleségem is), de valahogy jó benne hinni, és legalább megpróbálni hatni rájuk. Igaz, hogy ez a politikusi pályával nem mindig egyeztethető össze.
Ezek a gondolatok jutottak eszembe az elmúlt héten, amikor Tomislav Nikoliæ, a Szerb Radikális Párt elnökhelyettese egy televíziós műsorban azzal vádolta meg Szabadkát, az önkormányzatot, hogy elnyomja a szerbeket, a szerb nyelvet, hogy tisztviselőink nem hajlandók szerb nyelven beszélni, és szerb nyelvű dokumentumokat kiadni a szerb ügyfeleknek. Természetesen, hivatalosan reagáltunk az ilyen szemenszedett hazugságra, másnak ugyanis egy ilyen nyilatkozat nem nevezhető. Talán inkább arról beszélhetett volna a ,,tisztelt” elnökhelyettes úr, hogy az ő pártjának hathatós támogatásával igencsak megnyirbálták kisebbségi jogainkat, kizártak bennünket az állami intézményekből, beszűkítették oktatási lehetőségeinket, anyanyelvünk használatát, s elég gyakran fordul elő manapság, hogy egy-egy tolóablaknál bizony a válasz csak ennyi: ne razumem, govorite srpski. Ha valakinek joga van felróni ezt, azok csakis mi lehetünk.
Az igazi kérdés azonban talán az, hogy miért lett ismét aktuális a kisebbségek, pontosabban a magyarok elleni támadás. Talán azért, mert a nemrégen itt járt Európai Parlament tényfeltáró bizottsága elismerte, hogy a kisebbségi jogok terén még van mit tenni ebben az országban? Azért mert Európához akarunk tartozni? Nem volt elég jó lecke az elmúlt tizenöt év? Hát valóban nem tudunk tanulni a múltból? Vagy azt hiszik egyesek, hogy van esélye a visszarendezésnek?
Úgy látszik, hogy túlságosan hittem az emberekben. Kutyából mégsem lesz szalonna.