Kultúra Határok Nélkül
MÉSZÁROS Attila
2012.12.26.
LXVII. évf. 52. szám
Kultúra Határok Nélkül

A bajsai székhelyű SVI Polgárok Egyesületének projektjéről

Röviden:
Az IPA Határon Átnyúló Együttműködési Program támogatásával megvalósuló Kultúra Határok Nélkül projektünk célja a határ menti kulturális és nemzeti sokszínűség bemutatása két újszerű képzőművészeti módszer alkalmazásával. Szervezetünk az önarckép módszert, partnerünk, a szegedi Agora Alapítvány pedig a Kisebbségek kamerával módszert alkalmazza a kívánt cél elérése érdekében. A határ mindkét oldalán (Szeged, Deszk, Zentagunaras, Monostor, Zenta, Deronye) képzőművészeti alkotóműhelyeket szerveztünk, ahol képzett művészek (Soós Bori, Kiss Endre, Sinkovics Ede, Soltis Miklós) segítették a bevont kisebbség tagjait abban, hogy elkészítsék üzeneteiket, önarcképeiket. A közös munka során született alkotásokat kétnyelvű kiadványban és egy médiakampány keretében mutatjuk be.  

Bővebben:
A szerb—magyar határvidék, illetve a Vajdaság és a mai Szerbiával határos két dél-magyarországi megye, Bács-Kiskun és Csongrád történelmileg Európa egyik legtarkább etnikai térségének számított. A 20. században, a háborúk következtében sajnos szinte egész etnikumok tűntek el a régióból — mint például a zsidók és a németek —, más kisebbségek pedig a természetes asszimiláció következtében fogytak és fogynak el. Így csak hagyományaiban, kultúrájának egyes nyomaiban él az adott nemzetiség, nyelvében viszont már nem. Ugyanakkor egyes kisebbségek száma, mint a romáké, nő és örvendetes módon kulturális önazonosság-tudatuk is erősödik. 1990 után megerősödött a kisebbségi önszerveződés is a határ mindkét oldalán, így a kisebbségek nemzetiségi önkormányzatokat hozhatnak létre Magyarországon, illetve nemzeti tanácsokat Szerbiában.

A délszláv háborúk következtében jelentős számú menekült érkezett a térségbe, így például Vajdaságba boszniai, horvátországi szerbek, majd kosovói romák, de a kilencvenes években szintén tömegesen menekültek a volt Jugoszláviából Magyarországra a magyarok és mások is. A migráció egyik célpontja éppen Szeged, illetve a két határ menti magyar megye volt.

A kisebbségekről gyakran csak úgy beszélünk, mint amelyeket az eltűnés réme fenyeget, üldözik és diszkriminálják őket, marginális gazdasági helyzetben élnek, érdekeik politikai artikulációja is nehézkes az önszerveződés hiánya vagy esetlegessége okán. Elfeledjük viszont, hogy ezek a közösségek akár évszázadok óta is komplex közösségekként élnek, s mindennapi önképüket sok minden más is meghatározza, nemcsak kisebbségi voltuk. Miközben a menekültek beilleszkedése mind a befogadó fél, mind a menekültek részéről problémák sokaságát idézi elő, addig az autochton etnikumok régóta együtt élnek a többséggel (vagy akár más kisebbségekkel). S miközben súrlódások nemcsak a multietnikus területeken vannak, számos példát találhatunk a békés és termékeny együttélésre, ahol egymásra vannak utalva a különféle nemzetiségű emberek: együtt dolgoznak, tanulnak, sportolnak, barátkoznak, szórakoznak, és persze vegyes házasságok is köttetnek. Így hatnak egymásra, ezáltal társadalmi-kulturális örökségüket megismertetik a másikkal, s közösen gazdagodnak.

Nem kevesen közülük két kultúrában élnek egyszerre, és éppen ők azok, akik lebontják a határokat, átírják a szokásokat, megdöntik a régóta beidegződött ellenérzéseket a másik, az idegen, a másik kisebbségben élő iránt. Ők azok, akik az előítéletek ellenében dolgoznak, és akik a határ két oldalán, a valódi szerbiai—magyarországi államhatárt is légiessé téve egy új Európáért dolgoznak, ahol a legtermészetesebb dolog úgy kisebbséginek lenni, hogy az ne elsősorban hátrányt jelentsen, hanem több tekintetben előnyt is. Mert tévhit az, hogy kisebbségi életet élni sorscsapás, semmi más.
Ám miközben a mindennapi életben számos pozitív példát találunk, a média másfajta képet közvetít. Hiszen az egyre szenzációhajhászóbb, bulvárosodó média az erőszakra, az összetűzésekre fogékony. Így a kisebbségiek is csak akkor kerülnek a vezető hírekbe, ha konfliktus támadt — és minél nagyobb különbség mutatható be a konfliktusba kerülők között, annál inkább vevő erre a média. A pozitív példák már sokkal kevésbé érdekesek, sőt egyáltalán nem, és legfeljebb a közszolgálati média foglalkozik ezekkel, hisz a törvény erre kötelezi.

Az IPA ezen projektuma éppen azt a célt tűzte maga elé, hogy a kisebbségek magukról alkotott képe is nyilvánosságot kapjon, s hogy ezen etnikumok pozitív üzeneteket fogalmazhassanak meg az együttélésről, a barátságról, az egymás iránti érdeklődésről. Hisz a mindenkori másikkal való találkozás az identitás építését szolgálja, a többiektől tanulni is lehet, úgy, hogy közben a másik is tanul. Eközben persze nem szabad elfeledkezni e projektumok szociális és pszichológiai funkciójáról sem: hogy az effajta foglalkozások a traumák feloldására is alkalmasak, vizuális és verbális módon fogalmazódnak meg a közösségi és egyéni problémák, de a tervek, az életcélok is. Hogy a helyi műhelymunka során a tehetségek figyelmet kapnak és fejlődhetnek, és összességében a közösség is formálódik. Különösen fontos, hogy marginalizálódó csoportokra is figyelem irányul és motiválhatóak.
 

Szeretne értesülni, ha új cikk jelenik meg Művelődési Körkép rovatunkban? Iratkozzon fel értesítőnkre!
E-mailben értesíteni fogjuk Önt az új cikkekről. Feliratkozáshoz kérjük adja meg a nevét és az e-mail címét.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..