home 2024. március 28., Gedeon napja
Online előfizetés
Kozmosz
(Forrás: hetediksor.hu)
2015.01.28.
LXX. évf. 4. szám
Kozmosz

Az ukrán származású csillagász és asztrobiológus, Carl Sagan egész életét a tudománynak szentelte, és annak, hogy az elért tudományos eredményeket — emészthető formában — megossza a nagyközönséggel.

Munkái közül kétségtelenül az 1978 és 1979 között forgatott, majd 1980-ban bemutatott Cosmos (Kozmosz) című tizenhárom részes (részenként egyórás) ismeretterjesztő sorozat a legismertebb, melyet 1981-ben a főműsoridőben sugárzott amerikai produkciónak járó Primetime Emmyvel jutalmaztak. A sorozatot hatvan országban vetítették, és 600 millióan látták. A Cosmost Carl Sagan személy(iség)e és az addig szokatlan, ám kétségtelenül látványos előadásmód tette népszerűvé. Az amerikai KCET, a brit BBC és a német Polytel International, valamint Carl Sagan saját produkciós cége 8 250 000 dollárt fektetett be a sorozatba, a stáb a forgatás alatt az egész világot beutazta. A később megírt könyvváltozat a legnagyobb példányszámban eladott angol nyelvű tudományos ismeretterjesztő mű.

Bolygónk kizsákmányolása és az atomfegyverek felhalmozása módfelett foglalkoztatta a tudóst — ebbéli aggodalmáról a filmben is beszél —, többször letartóztatták tüntetéseken való részvételért.

Az eredeti történet hagyományait viszi tovább a 2014. évi Cosmos: A Spacetime Odyssey (Kozmosz: Történetek a világegyetemről) című sorozat — ezúttal a National Geographic Channel gyártásában —, melyet az amerikai bemutató után egy héttel világszerte negyvenöt nyelven — köztük magyarul — kezdtek sugározni. A műsor házigazdája Neil deGrasse Tyson amerikai asztrofizikus, aki tizenhét éves korában találkozott először Carl Sagannal, ami hatással volt az egész életére.

A COSMOS főcímében egy rövid ideig csak a C és az S betű látható, ezzel is tisztelegve Carl Sagan emléke előtt. Az eredeti sorozatban főleg Vangelis-szerzeményeket hallhattunk, az új részekhez Alan Silvestri írt gyönyörű zenét. Az animációs karaktereknek olyan hírességek adják kölcsön a hangjukat, mint Kirsten Dunst, Richard Gere, Paul Sorvino és Patrick Stewart. A kamera mögött Bill Pope (Mátrix, Pókember, Men in Black, Peter Gabriel, Metallica stb.) foglal helyet, aki nyolc rész rendezésében is szerepet vállalt. Tyson előadásmódja és orgánuma kitűnő választás, az Amerikai Természettudományi Múzeum Hayden Planetáriumának első afroamerikai igazgatója mellesleg 188 cm magas.

Saganhoz hasonlóan Tyson is egy űrhajó utasaként szeli át az univerzumot, de ha kell, tengeralattjáróba ül, és az óceánokban, illetve akár az emberi vérben is úszkál, vagy még ennél is kisebbre zsugorodva az atomok belsejébe utazik. A stáb ezúttal is bejárta az egész Földet, az új részek pedig — megőrizve az eredeti sorozat szellemiségét — a legújabb kutatási eredményeken alapulnak, és a legmodernebb filmes technológia felhasználásával készültek.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..