Mák Ferenc és Tari István

Mák Ferenc, az Aracs közéleti folyóirat fő- és felelős szerkesztője, Köröttem illatos mezőség címmel Óbecse 19. századi irodalmát mutatta be az érdeklődőknek, az óbecsei Népkönyvtár Vissy Károly termében. A jelenlevőket a könyvtár megbízott igazgatónője, Kinka Erzsébet köszöntötte. Az előadó munkásságát Tari István méltatta. A műsorban közreműködtek a Tiszamente Közművelődési és Népművészeti Egyesület tagjai és Sterbik László gimnazista (hegedű).
Az előadó Óbecse 19. századi irodalmának bemutatása során megismételte álláspontját, mely szerint történelmi múltunk és művelődéstörténetünk eseményeit nem adhatjuk át a feledésnek, nem tehetjük meg azt, hogy szellemi értékeinkről nem veszünk tudomást. Tari István kérdésére, hogy hol a haza, mit jelent számára az otthon, Mák Ferenc a könyveibe szőtt életfilozófiájával válaszolt. Szeretne hazatalálni, mondta, mert a hazához köti a vidék szellemisége, a Tisza legendája, a nagymama illatos süteménye vagy meséje, a templomok festményei, a harangok, az elhangzott igék, a megsárgult újságcikkek, egyszóval: a múlt. Előadása mottóját Csupor Gyula (főszolgabíró volt, Baján született 1839-ben, papi pályára készült, aztán jogot tanult) ékes beszédű szónok verséből vette. A Tiszamente Közművelődési és Népművészeti Egyesület tagjai Megbukott a mama című, 1868-ban kiadott regényéből olvastak fel részletet. Csupor Gyula 1900-ban halt meg Óbecsén. Költeményei és novellái a bácskai lapokban jelentek meg.
A letűnt idők nagyjait keresve Mák Ferenc a néhai Öreg Mezey János kántorköltőt, dalszerzőt és dalgyűjtőt említette. Mezey 200 évvel ezelőtt Soltvadkerten született, s Óbecsén halt meg. Országos hírű kántor volt, és a dinasztia (a legújabb kutatási adatok szerint 13 gyereke volt, közülük több kántor), amelynek megalapítója, lehetővé tette, hogy évtizedeken keresztül fennmaradjanak a szerzeményei. Emléke túlszárnyalta a korát, a 19. századot. Élete és munkássága példaértékű. 1880-ban Óbecsén halt meg. Sajnos a sírját már nem találjuk meg a temetőben.
Az előadó a továbbiakban Szulik József papköltőt, esperest, óbecsei prépost-plébánost említette. 1841-ben született Baján, 1878-ban került Óbecsére. Óbecsei munkássága -- húsz évig volt a város meghatározó egyénisége -- nagy gondosságról tanúskodik, missziókat szervezett, elemi iskolákat létesített és óvodát. 1881.-ben nevezték ki címzetes préposttá, majd egy évvel később az óbecsei kerület esperesévé és négy iskolakerület látogatójává. A katolikus egyház nevében ő áldotta meg 1887-ben a leendő városháza alapkövét. Alapító tagja volt a Szent István Társulat tudományos és irodalmi osztályának. 1890. május 31-én halt meg. Sírja a belvárosi temető kápolnája mellett van.
A továbbiakban az orvosról és költőről, Szászy Istvánról esett szó. Vidám ember volt, hatalmas orvosi tekintéllyel. 1861-ben született, 1895-ben került Óbecsére. Csaknem minden hangszeren játszott, anekdotákat gyűjtött. A kolerajárványról is írt. Felfedezte a tájélmény jelentőségét, népszerű volt, ehhez valószínűleg az is hozzájárult, hogy élesen bírált minden emberi gyarlóságot. A nevéhez fűződik a Tisza balladája.
Kovács Huszka Ferenc plébános, tudós, botanikus 1869-ben született Óbecsén. Bécsben tanult, segédlelkészként került vissza szülővárosába, majd az alsóvárosi templom első plébánosa lett. 1920-ban lemondott papi hivatásáról. Majdnem egy évtizeddel később jelent meg botanikával kapcsolatos kötete, Óbecse határának virágos növényei címmel. A második világháború idején halt meg. Sem sírja, sem emléktáblája nincs Óbecsén.
Mák Ferenc előadásának az adott külön súlyt, hogy saját kutatásai eredményének közlésével tulajdonképpen a közönség minden tagjának a múltját mutatta be a régi nagy öregek történetéből vett életkockákon keresztül.