home 2024. március 04., Kázmér napja
Online előfizetés
Könnyebben viselem el az életet, ha ironikusan tekintek rá
Gyurkovics Virág
2016.02.01.
LXXI. évf. 4. szám
Könnyebben viselem el az életet, ha ironikusan tekintek rá

Rejtett érzelmeinket, a mélyen bennük élő karaktereket ragadja meg művészetén keresztül Tarkó János újvidéki festőművész, akinek A bennünk élő bohócok címmel szombaton nyílt kiállítása Szabadkán, a Klein house social bar & art galleryben. A művészt a kiállítás apropójából kérdeztük a világlátásáról, az őt ért hatásokról és természetesen az ars poeticájáról.

* Gyerekkorod óta rajzolsz. Művészeted pedig nagyon sok stílusból merít, mint amilyen az expresszionizmus, a punk, a street art vagy a graffiti. Hogyan éled meg az alkotói folyamatod fejlődését, a lépcsőfokokat? A művészeted összetettségének mely elemeit tartod a legfontosabbaknak?

— Az alkotói fejlődésem első lépcsőfoka a klasszikus művészettel — a figuralitással, a testábrázolással — kezdődik. Szerintem az alapok a legfontosabbak, ha azokat a kezdetben elsajátítjuk, utána a személyes ars poeticát is sokkal könnyebb kifejezni. Az akadémia után expresszívebben, gesztusosabban, szabadabban fejeztem ki magam a munkáimban. Sokat kísérleteztem különböző anyagokkal, festészeti technikákkal. Úgy gondolom, a jó rajztudás, a művészi intuíció és a képzelet a legfontosabb elemek a művészetemben. Persze mindezek mellett nagyon fontos a kitartó és lelkiismeretes munka, illetve az önbizalom.

* Az analóg korból léptél át a digitális világba, ebből adódóan észlelted a változás folyamatát és mára a különbségeket is. Milyennek látod a mai világot magad körül, és mennyiben tükröződik ez a látásmód az alkotásaidon?

— Nagyon is észlelem a különbségeket. Szerintem minden kornak megvan az előnye és a hátránya. Úgy látom, a mai világ és emberiség extrémen halad előre. Túl sok információ áll rendelkezésünkre, melyet az ember nem tud egyszerre megemészteni, mindenki mindent azonnal szeretne tudni. A túl sok reklám és adat megteszi a magáét, és hozzájárul ahhoz, hogy tudat alatt könnyen lehet manipulálni az embereket. Valójában a manipuláció játssza a főszerepet a mindennapi életben. Az ember biológiai fejlődése nincs annyira felkészülve a villámgyors technikai előrehaladásra. Ez sajnos különböző elhajlásokhoz vezet, és az életünkből lassan elvesznek a valódi értékek. Ezek az ellentmondásos tények tükröződnek a műveimben az abszurd, ironikus és groteszk lények megjelenésén keresztül. Első pillantásra tökéletes, egyszerű, de valójában nagyon összetett időben élünk. Nem minden olyan, mint amilyennek látszik. Hiányzik az őszinteség, és rajtunk áll, hogy megtaláljuk-e az egyensúlyt a két világ között.

* Az akadémia alatt sokáig tartottad magad a figuralitáshoz, miközben a trendek már akkor is az ellenkező irányba haladtak. Miért érezted ennek szükségét?

— A trendek az évek során változnak. Ami ma trend, nem biztos, hogy holnap is az lesz. Nagyon sokáig tartottam és még most is tartom magam a figuralitáshoz. Ilyen módon konkrétabban és élethűbben fejezem ki az ötleteimet. Szeretem a műveimen életre kelteni a vízióimat, melyek a képzeletemben konkrétak, ezért így is szeretem őket ábrázolni. Igaz, hogy a jelenlegi trendek az absztrakt és a konceptuális művészi irányzatok felé mutatnak, de ennek ellenére én még mindig ragaszkodom a figuralitáshoz. Ami nem azt jelenti, hogy ez egy nap nem fog megváltozni. Sokan választják az absztrakt művészeti irányt, de azt gondolom, ez sokszor abból fakad, hogy a többség nem sajátította el teljes egészében az alapokat, ezért egy őszinte, személyes stílust sem tudott kifejleszteni. Olyan ez, mint egy lépcső, melynek egy fokát sem volna szabad átugrani, hanem mindegyiken végig kell haladni.

* Úgy vettem észre, fontos szerepet tölt be nálad a megújulás. Amikor új dolgok érdekelnek, másként fejezed ki magad. Ebből kiindulva mely korszakok voltak meghatározóak a pályád során?

— Szerintem minden másodperc, perc, óra, nap egy megújulás a lelki világunkban, és ezzel együtt új impulzusok születnek. Ami a stílusomat illeti, bizonyos mértékben mindig változni fog, mert az élet során én magam is változom. Újabbnál újabb kifejezésmódok fognak megnyilvánulni bennem, de abban biztos vagyok, hogy a jövőbeli műveimen is látszani fog a személyes pecsétem. A megújulás és a kísérletezés fontos a művészetben, felfrissíti az alkotásainkat. Természetesen tele vagyok új ötletekkel, de nem lehet mindent egyszerre elérni, türelmesnek és megfontoltnak kell lenni. Minden korszak hatott az alkotásaimra. Minden korszaknak megvan a sajátossága, és mindegyikből sokat lehet tanulni. Az első festő, aki elkápráztatott, illetve nagy hatással volt rám, az Egon Schiele. Ő egy bécsi expresszionista festő volt, aki fiatalon meghalt, de rengeteg festmény maradt utána. Morbid és deformált embereket ábrázolt. A műveit megismerve megszerettem az akkori bécsi expresszionizmust. Rajta kívül több olyan festőművész van, aki szintén nagy hatással volt rám. Hogy csak néhány nevet kiemeljek: Francis Bacon, Van Gogh, Basquiat, Giacometti, Paul Klee, Joan Miró, Lucian Freud, Picasso, Tisnikar.

* A legtöbb képzőművész nem mestere a szavaknak, de te nagyon szabadon és precízen tudod megfogalmazni azt, hogy mi is játszódik le benned, amikor egy-egy képet vászonra viszel, sőt, olykor a képekre is írsz. Hogyan forrt össze nálad ilyen szorosan a verbalitás és a vizualitás?

— A legjobb tudásom szerint fogalmaztam meg azt, hogy mi játszódik le bennem. De ez csak egy kis része a bennem lejátszódó folyamatnak. Állandóan elemzem a dolgokat, a helyzeteket, a különböző eseményeket és élőlényeket a környezetemben. Érdekel az élet minden formája, a tragikus, morbid dolgoktól kezdve a vicces és vidám jelenetekig. Amíg festek, arra összpontosítok, hogy minél jobban és precízebben sikerüljön a munkám, és hogy minél élethűbben vigyem át az ötletemet a vászonra. Festés közben teljesen átadom magam a munkának, és a gondolataim elvándorolnak a képzőművészeti elemek mikrokozmoszába. A sok festés után gyakran megesik, hogy a gondolataim nehezen térnek vissza a valóságba. A műtermemben úgy érzem magam, mint egy tudós a laboratóriumban. Nálam határozottan erős a szinesztetikus érzelem. Gyerekkorom óta zenével is foglalkozom, ezért kivételesen érzem az auditív-vizuális és verbális-vizuális összefüggéseket. Kiskoromban néhány közeli barátommal létrehoztunk egy különleges, humoros, groteszk, szatirikus szótárt. Körülöttünk mindennek furcsa, szürreális nevet adtunk, melynek alapja az adott forma kinézete volt. De ez már más lapra tartozik, és ezzel a közeljövőben talán elmélyültebben is foglalkozom a művészetem által.

* A művészi formavilágod valójában egy alternatív valóságkép, melyben az irónia fontos eszközöd. Már-már segélykiáltás-szerűen hat annak érdekében, hogy figyelmeztessen. De mire?

— Szerintem minden művészi formavilág már magában egy alternatív valóságkép. Természetellenes és egymásba ütköző helyzetekkel vagyunk körülvéve. Könnyebben viselem el a mindennapi életet, ha ironikusan tekintek az ilyen szituációkra, és alkotásaimmal figyelmeztetek ezekre a jelenségekre, mert művészként az a feladatom, hogy ezekre a dolgokra valamilyen módon utaljak.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Részletek mutatása" gombra olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..