Ha ma a nyakába venné a riporter Bácska vagy Bánát falvait, kisvárosait, hogy fölkutasson, mondjuk, egy szűcsmestert, hát jó sokáig kutyagolhatna, míg a céljához nem ér. De nem is biztos, hogy elérné a célját. Mert már nincs ilyen mester. Hát még, ha szűrszabót keresne! Ki hord, ki igényel ma már szűrt?! Esetleg a muzslyai kancsika-durrogtatók -- ami nem is biztos, hogy kancsika, inkább talán karikás ostor.
Jó hetven évvel ezelőtt a szülőfalumban még élt és dolgozott egy szűcsmester, igaz, ilyen minőségben egyes-egyedül. Azóta már a műhelye is szomorú állapotban roskadozik az Iparos utca sarkán.
Mily jó, hogy eszembe jutott az Iparos utca, hiszen róluk, az iparosságról szeretnék itt valamit elmotyogni, mégpedig annak kapcsán, hogy éppen egy könyvet bújok, egy frissen megjelent kötetet, amely még meleg, minthogy most került ki a ,,kemencéből', ahol az efféle portékákat ,,pirítják'.
Az említett faluban, de minek is rejtegetnénk a nevét, hiszen nincs miért szégyellnünk, inkább büszkék vagyunk rája, tehát Kishegyesen jó hetven évvel ezelőtt, a szintén említett friss könyv adatai szerint 116 kisipari műhely működött. ,,Nagyipari' üzeme is volt a falunak, egy kendergyára és egy téglagyára, de ez most nem tartozik ide. A kisipari műhelyek csaknem harminc szakmát működtettek.
Nem állhatjuk meg, hogy ezeket a szakmákat, mesterségeket fel ne soroljuk, annál inkább, mert közülük sok végérvényesen eltűnt, kihalt. Hat pékség s ugyanennyi cséplőgép-tulajdonos volt a faluban 1937-ben. A hat pékségből mára ha maradt egy, meg egy pékmúzeum, ez utóbbit az egykori mester hagyományőrző fiának köszönhetjük. Cséplőgép-tulajdonosról nem tudunk, ami nem jelenti azt, hogy aratócséplőgép ne lenne a faluban. Kiskaszával aratók azonban aligha volnának. Pedig mielőtt a kombájnok megjelentek volna, az aratás kezdete előtti vasárnap délután minden részarató a kaszáját kalapálta, ettől lettek hangosak a falu utcái... De folytassuk a felsorolást: öt papucsosmester ütötte a faszöget a faluban az említett esztendőben, három szódavízgyáros ténykedett (szükség is volt ennyire, hiszen negyven-egynéhány helybéli kocsmát kellett ellátni szikvízzel, nélküle hogyan is lehetett volna bennük fröccsözni?), aztán volt két cukrász s ugyancsak két kőműves, meg szíjgyártó is kettő, és ugyanennyi vályogvető. (Alig tud a jegyzetíró ellenállni, hogy mindezeknek a derék kisiparosoknak a nevét is ne illessze ide, ám Virág Gábor kolléga könyvében bárki megtalálhatja őket.) És még ezután jön csak a java: négy pálinkafőző kazánja alatt lobogott a tűz! Kellett is bőven a pálinkából a nehéz munkából hazatérő kubikosoknak, zsákolóknak, kendergyári munkásoknak, napszámosoknak. Legtöbben a kovácsok voltak: kerek tizenketten! Ha ezek egyszerre verték a vasat, zengett tőle az egész falu. Gyönyörűség volt hallani. (A jegyzetíró még hallotta ezt a csengő-pengő acélmuzsikát. A szóban forgó könyv szerzője nem hallotta, mert már akkor házasodott be a faluba, amikor a kovácsmesterség a végnapjait élte.) A kovácsok után a borbélyok és a cipészek voltak a legtöbben, 10-10 műhellyel. Asztalosmester 9, bognár 8. A szabók és a hentesek 7-en, 7-en. A hentesek mellett működött 4 kolbászkészítő is. (Úgy látszik, a pálinkán kívül a kolbászt is szerették a hegyesiek.) Bádogosokra is szükség mutatkozott, volt belőlük 3. És végezetül, amely műhelyekből csak egy-egy működött, az említett szűcsön kívül a következők: kalapos, ács, varrónő, szobafestő, kötélgyártó, szélmalmos, kefekötő, kéményseprő, molnár, kárpitos. Mennyi mesterség, mesterember egy hatezres lélekszámú faluban! És ha a 116 mesterhez még hozzáadjuk a 21 segédet is, csinos számot kapunk. Különösen, ha a jelenlegi állapotokat vizsgáljuk. Ne vizsgáljuk. Mindenki tudja, hogy az itt fölsorolt kisipari szakmák többsége végérvényesen eltűnt. Már csak nosztalgia-vásárok, búcsúk, népünnepélyek alkalmával próbálják egyiket-másikat felidézni, megidézni.
Természetesen Kishegyesen és másutt sem csupán a kisipar virágzott, akadtak szép számban kereskedők, vendéglősök, kocsmárosok is. De ők is csak voltak. Helyüket elfoglalják -- valósággal megszállják -- a bevásárlóközpontok, ahol nemcsak nyalókát árusítanak minden színben és ízben, hanem a kínai szobapapucstól kezdve a franciaágyig mindent. Miért lenne akkor szükség helybéli papucsosokra, asztalosokra, kézművesekre? Csakugyan miért?!