Ebben az esztendőben kettős évfordulót ünnepelhettünk: 1000 éve született Árpádházi Szent Imre herceg, az ifjúság patrónusa és 800 évvel ezelőtt látta meg a napvilágot az egész világon ismert, önfeláldozó szeretetű Árpádházi Szent Erzsébet. Augusztus 20-án, Szent István napján a szabadkai Városi Múz...
Mint festő-restaurátor művésznek nem tisztem alkotásaim megítélése, szerencsémre megtették ezt kiállítási katalógusomban dr. Szilárdfy Zoltán és Tolnai Ottó, valamint Deák Ferenc a Hét Nap hasábjain, nemes gondolataikért s szép szavaikért hálás köszönettel tartozom. Amit elmondhatok munkáimról a szerkesztő kérésére, az a cél, amelyet el szerettem volna érni hívő magyar családanyaként, hogy ne múljon el nyomtalanul ez az ünnepi esztendő itt a Délvidéken. Szerencsére nemcsak engem vezérelt e szándék, mások sem engedték közösségünket elfeledkezni nemzeti öntudatunk s egészséges jövőképünk talán legfontosabb támpilléreiről, az Árpád-ház szentjeiről.
Köszönettel tartozom a befogadó intézményeknek a gyönyörű kiképzésű kiállítási tereikért, a Szekeres László Alapítványnak, amely felkarolta kezdeményezésemet és Franzer István úrnak, akivel évek óta terveztük a tárlatot és aki előkészítette a hársfatáblákat és bekeretezte a kész szentképeket, s nem utolsósorban a nagymamáknak, akik nélkül hozzá sem kezdhettem volna a munkához. Mert valóban évek óta készültek a szentképek, s ha nincs jubileum, tovább bővült volna az anyag Skóciai Szent Margit és Boldog Jolánta alakjával, valamint egy minden Árpád-házi szentet megjelenítő kis oltárral. Előkészítésük, az aranyozás és poncolás legalább olyan aprólékos és hosszadalmas munka, mint a vonalkázó tojás-tempera festés. E késő gótikus festészeti technikát budapesti egyetemi tanulmányaim alatt sajátítottam el, akkor szerettem bele, lassan másfél évtizede művelem, s kivételes megtiszteltetésnek és egyben szerencsémnek érzem, hogy egy ilyen házi oltár restaurálása lehetett a diplomamunkám 1995-ben. Az itáliai trecento, Simone Martini hatása azért is döntő számomra, mert ő alkotta meg a magyar királyi ősökkel büszkélkedő nápolyi Anjou királyné, Mária megrendelésére a legmagasabb színvonalú és korában legteljesebb műalkotás-együttest Nápolyban és Assisiben az Árpád-ház szentjeiről. Ez a művészettörténeti előkép és az ikonográfiai támpontok tiszteletben tartása legalább oly mértékben segítették szentképeim létrejöttét, mint alkotószándékom.