home 2024. május 07., Gizella napja
Online előfizetés
Kertvárosi `idill`
f. zs.
2006.04.19.
LXI. évf. 16. szám

Avagy nénike az ablakban ugrásra készen - Éjjelente a családtagok felváltva alszanak - Megugrott a riasztóberendezések, biztonsági zárak, hevederek, ajtóláncok iránti kereslet - Szorosabb együttműködést a helyi közösségek és a rendőrség között - Módosítani a törvényen - Kertvárosi lakosok közbiztons...

Avagy nénike az ablakban ugrásra készen - Éjjelente a családtagok felváltva alszanak - Megugrott a riasztóberendezések, biztonsági zárak, hevederek, ajtóláncok iránti kereslet - Szorosabb együttműködést a helyi közösségek és a rendőrség között - Módosítani a törvényen - Kertvárosi lakosok közbiztonsági állapotainkról
A Közgazdasági Kar melletti utcán, egy szép napos délelőttön, arra lettem figyelmes, hogy kedves ismerősöm, a filigrán termetű, szelíd arcú nyugdíjas tanítónő, Kristály Klára, a sziváci Szenteleky Társaság és -emléknapok egyik megálmodója és hosszú éveken át életben tartója, aki nyugdíjas korára visszaköltözött Szabadkára, felindultan magyarázza az őt körülálló szomszédoknak, mi történt vele az éjjel: vagy három óra hosszat ült pizsamában hálószobája nyitott ablakában, ugrásra készen, miközben a betörők nyugodtan tettek-vettek a földszintes ház környező helyiségeiben. Néhányszor ugyan megnyitották a kulcsra zárt szoba ajtaját, de valamiért nem törték be azt. Ő pedig éjjel háromnegyed 11-kor hiába kiabált segítségért, egy lélek sem járt az utcán, a szomszédok sem hallottak semmit. Aztán már jobbnak látta, ha csendben marad, nem bőszíti a hívatlan vendégeket. Ott kuporgott hát és imádkozott az ablakpárkányon, amíg el nem mentek. Úgy fél kettő felé vélte úgy, hogy tiszta már a levegő. Visszamászott hát az ablakból, kizárta az ajtót, s a feldúlt otthon, a kihuzigált fiókok, kiforgatott szekrények láttán telefonon értesítette rokonát, az pedig megérkezvén kihívta a rendőrséget. Becsületére legyen mondva, tíz percen belül meg is érkezett a járőr, csakhamar pedig a felügyelő és a technikusok is. Jegyzőkönyvezték a történteket, fényképeztek, ujjlenyomatokat vettek. És megígérték, amint megtudnak valamit, jelentik. Persze, mondja Klára asszony, majd ha az illetők jelentkeznek nekik, mondván: mi vagyunk a betörők! Mert hány ilyen eset történt már az utóbbi hetekben, kérem! S nem jutott nyilvánosságra, hogy egy tolvaj kilétét is felderítették volna. Ha egy éjjel 14 betörés is volt, akkor vajon hány banda működhet?! Tőle ugyan csak 1500 dinárt emelek el az előszoba fogasán lógó ,,pufakájából', meg két narancsnak (!) veszett nyoma a konyhaasztalról, de néhány nappal előtte a Kizúr utcából - fényes nappal, amikor templomba ment a család - nagy pénzösszegeket, aranytárgyakat raboltak el, akárcsak a szomszédból is, ahol egy magányos asszony él. Arra jött haza este a hölgy, hogy tárva-nyitva a bejárati ajtó, s ki van fosztva a háza.
A templomba járó családok veszélyeztetettebbek
A felügyelő egyébként azt mondta, főként a vallásos családok jártak eddig pórul, akiknek kilesték a szokásaikat a rablók, s akkor lépnek akcióba, amikor a háziak templomban vannak.
Klárához a kerteken át jutottak be egy elhagyatottnak vélt ház udvarán keresztül, miközben ő lefekvéshez készülődve nyugodtan hallgatta Böjte Csaba ferences apátot a Mária Rádióban. Bekoccintották az üveg veranda ajtaját, s belülről kivéve a zárból a kulcsot, besétáltak a házba. A háziasszony felfigyelt a zajra, nagy hangon ki is kiáltott ugyan, e vidék rendje-módja szerint ,,kétnyelvűen, hogy ,, Ki az, ko je?!, de válasz nem érkezett. Ekkor mászott fel az ablakba, szélütött lábaival, kezeivel méregetve a távolságot: szükség esetén mekkorát és hogyan ugorjon, meneküljön ki az udvarra, hogy nyakát ne törje. Éhesek nem lehettek a besurranó patkányokra emlékeztető jövevények, mondta Klára, mert a spájzban minden kolbász a helyén maradt. A telefonvezetéket sem vágták el, de az ajtó melletti fokost szemmel láthatóan valamire fel akarták használni, mert nem a helyén hagyták. Érdekes, hogy a rendőrök találtak egy méregdrága cigarettából származó csikket is, ami csak az övék lehetett, olyan márkás füstölni valót ugyanis sem ők, sem a háziak nem szívnak. Nem szívhatnak. Ők kénytelenek beérni a kapadohánnyal is. Most azon morfondírozik a mindeddig törvénytisztelő asszonyság - eddig ugyanis az volt a meggyőződáse, hogy a civilizált világban rend csak a törvények betartásával lehet -: maga is elmegy valahova, elemel mondjuk 14 500 dinárt, hogy ne haladja meg az összeg a megélhetési bűnözés 15 000 dináros szintjét, ameddig nem büntetendő a lopás, s aztán él, mint Marci Hevesen!
Miközben beszélgetünk, jönnek-mennek a szomszédok, számtalan betörésről esik szó, meglepően jól értesültek az emberek, ki ezt mond, ki azt, de a végkicsengése a dolgoknak ez: nem mernek nyugodtan aludni. Félnek. Az egyik asszonyság úgy a szívére vette a körülötte történteket, hogy 220-ra felszökött a vérnyomása, mentőt kellett hívni hozzá, hogy megnyugodjon, a másik sósavat tart az ágya mellett, úgy alszik, a harmadik légyirtó szert, a negyedik minden ajtóra láncokat, hevedert szereltetett fel, a módosabbak riasztóberendezést rendeltek, megint mások felváltva alszanak... Nem is a vagyonkájukat féltik, mondják, hanem attól rettegnek, hogy összeverik őket a semmiért. Egyikük azt vallja, hogy sötétedés után nem mer kimenni az utcára sem. Szintén két hete történt, hogy a bibliaóráról hazafelé jövet a barátnőjével melléjük toppant egy suhanc, és rángatni kezdte a kezéből a táskáját. Szerencsére volt akkora lélekjelenlétük és erejük, hogy megvédték. Több embert a temetőben raboltak ki. Egy fiút leütöttek, amint a temetőkertben joggingozott, minden pénzét, okiratát elvették, a sírt kapálgató nénikéktől pedig szinte menetrendszerűen emelik el a pénztárcákat. Sokan már nem is merik egymagukban felkeresni a sírkerteket.
Tevékenyebbek lehetnének a helyi közösségek is
- Még azt mondja a rendőrfőnök, hogy kevesebb bűncselekmény történt, mint tavaly - méltatlankodik Klára. - Pedig tavaly még nyugodtam sétáltam este 10-kor is az utcán, most meg nem merek elmenni egy fél nyolckor kezdődő művelődési rendezvényre sem, mert nem tudom, mi vár majd rám hazafelé jövet meg itthon. Már azt fontolgatom, hogy visszamegyek Szivácra, ahol engem ilyen inzultusok sohasem értek. Ott a rendőrség mindig is szorosan együttműködött a lakossággal, törődött a közbiztonsággal. Amikor pl. néhány éve kiszabadult a börtönből egy bűnöző csoport, gyűlést hívtak össze, hogy figyelmeztessék a lakosságot: vigyázzanak egymásra, mindenki ügyeljen a szomszédjaira is, mert betörések adódhatnak. Itt is az lett volna a célszerű, hogy mindjárt, amint az első eset megtörtént, azonnal szervezkedjenek a rend általunk fizetett őrei, fölvegyék a kapcsolatot a helyi közösségekkel, és tájékoztassanak, mi a teendő, milyen óvintézkedéseket kell tenni stb. Hiszen ők vannak miértünk és nem fordítva. És ha már rosszak egyes rendelkezések, akkor ők maguk, a saját tapasztalatuk alapján indítványozzák megváltoztatásukat. Elég szégyen, hogy egy pártnak, konkrétan a VMSZ-nek kell fölvállalnia a lakosság érdekvédelmét, de ha már az illetékesek a fülük botját sem mozdítják, ugye... Olvasom egy szerb nyelvű újságban, hogy Cservenkán megalakult a polgárőrség. Minden háztartás havi 100 dinárt fizet az ún. serifnek. Nem törvényeses ugyan, de megszervezték. A kulai képviselő-testüket is elfogadta egyhangúlag a megalakítását, indítványt küldött az illetékes minisztériumhoz törvényesítésére. De kérdem én, mit csinál a polgárok által fizetett rendőrség, amelynek a legfőbb dolga a közbiztonság védelme kellene legyen. Ne csak a nemzetiségek közötti, néha pitiáner torzsalkodásokra meg az apró közlekedési szabálytalanságokra koncentráljon, hanem tegye ezen a téren is a dolgát, hogy minden ember, bármilyen nemzetiségű is, nyugodtan hajthassa álomra a fejét. Kezd elviselhetetlenné válni a helyzet. Én például, míg élek, nem fogom elfelejteni, ami velem történt. Három napig nem tudtam enni, s továbbra is rettegek. Most naponta többször, éjjel is felhívjuk egymást telefonon a szomszédokkal, érdeklődünk, minden rendben-e. A piszkot nem lehet szőnyeg alá söpreni, mert mindig több és több lesz belőle. Az embereknek azt üzenem, ne féljenek jelenteni, mi történt velük, mert egyszer véget kell vetni az áldatlan állapotoknak. Gondolkodni kell - az emberek nem hülyék -, s közös erővel, véleményegyeztetéssel biztosan kiutat lehet találni, javítani lehet a rendőrség felszereltségén, munkakörülményein is, de addig, amíg erre nem kerítünk sort, biztosan rengeteg lelki trauma lesz, az embereket életük végéig kísérni fogják a velük megesettek.
Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..