A gazdaságpolitika történetében ritkán fordult elő, hogy a mostanihoz hasonló mértékű, pénznyomtatásból eredő költségvetési költekezés alakuljon ki. Jóformán csak háborús időkben volt ilyen, és szinte minden alkalommal pénzromláshoz vezetett. Vajon kell-e most is attól tartani, hogy egyszer csak ismét elszabadul az infláció?
Többszöri kisebb és elszigetelt próbálkozás után a 2008. évi válságot — jobb híján — pénznyomtatással próbálták meg orvosolni. Ma pedig már úgy tűnik, ezt a könnyűnek tűnő megoldást alkalmazzák minden baj esetén. Most is azt látjuk, szinte mindenhol jegybanki segítséggel finanszírozott költségvetési költekezéssel kezelnék a gondokat. Ez azonban egy idő után majdnem biztos, hogy inflációhoz vezet. Az infláció a természeténél fogva olyan, mint egy fertőzés: elindítani és megállítani is nehéz. Az enyhébb formája nem igazán veszélyes, hiperinfláció viszont csak nagy gazdaságpolitikai hibák esetén alakulhat ki.
A 2008. évi válság, majd most a koronavírus által generált gazdasági folyamatok felülírják a korábban megrendíthetetlennek hitt közgazdasági összefüggéseket és elméleteket. Szakmai berkekben most arról vitáznak, vajon továbbra is érvényes-e az összefüggés, mely szerint a munkanélküliség csökkenésével nő az infláció.
(Szalai Attila rajza)
Valójában nincs tudományosan elfogadott bizonyíték arra, hogy ez összefügg, de arra sem, hogy nincs kölcsönhatás a trendek között. Valójában az is elképzelhető, hogy korábban volt együtt mozgás, viszont a technológiai haladás és a fejlődő gazdaságokban elérhető bőséges munkaerő-utánpótlás — ha nem is szünteti meg, de — beborítja, ideiglenesen vagy tartósan felülírja ezeket az összefüggéseket. Önmagában a járvány közvetlenül nem hat a pénzromlásra, csak közvetett úton érezteti hatását, ezért lehet, hogy eleve nem is így kellene vizsgálódni.
Sokan háborús állapothoz hasonlítják a mostanit. A gazdaság újjáéledése szempontjából persze most más a helyzet, mint a fegyveres konfliktusok után. Sok mindenben eltér, de elsősorban abban, hogy a háborúban a kapacitásokat lerombolják, és mindent újra kell építeni. Most viszont csak ideiglenesen zárják be vagy takaréklángon üzemeltetik a kapacitásokat, és gyorsan vissza lehet majd térni a rendes üzemmódba.
Gyakran esünk azonban olyan hibákba, hogy rövid időszakok ellentmondásos, sokszor paradoxonként ható összefüggései alapján vonunk le következtetéseket. Vannak ugyanis olyan vélemények, hogy tartós, de legalábbis néhány évnyi szűk munkaerőpiacra van szükség, hogy az infláció valóban megjelenjen. Így a vírus utáni időszakban a gyorsan visszarendeződő munkaerőpiac semlegesíti a hatásokat.
Ha viszont a gyors visszapattanásra vonatkozó várakozások tévesnek bizonyulnak, azaz a gazdasági visszarendeződés lassabb lesz a vártnál, akkor hosszabb ideig lehet magas munkanélküliség, mely tartósan alacsony nyomást helyez az inflációra. A pénzromlásra mindezek mellett nagy hatása van az árfolyamnak is. Természetesen ennek a fordítottja is érvényes: egy jelentős árfolyam-eltolódás önmagában is pénzromlást okozna. Biztató, hogy az év elején az infláció alacsony, mondjuk úgy, hogy a tervezett szinten alakul, és dinárunk árfolyama is stabil. A mostani, a korábbiakhoz képest példátlan világgazdasági helyzet azonban tartogathat még nagy meglepetéseket.
