Lázba tudom hozni a legszűkebb családomat, szombat este is 39,8 fokos lázam volt Celsiusban (nehogy Angliában, vagy a tengerentúlon megijedjetek). Éppen egy esztendeje született az unokatestvérem, Hanich Johanna Krisztina és épp olyan kétségbeesett volt anya az ünnepen, ahogy én meg voltam szeppenve, amikor Krisztike keresztanyámat vittük szülni anyával, autóval. Mert most a születésnapi bulin bevertem a fejem Johannáéknál az asztal keresztrúdjába, már az autóban rázott a hideg, fel is dagadt a fejem, nyafogtam mire hazaértünk, de Tünde néni megnyugtatta Édesanyát telefonon, hogy vírus - hideg fürdő és lázcsillapítás. A fejemen már nincs púp, nem kell több kúp sem, és mára már jól voltam, de még nem teljesen, karikás volt a szemem egy kicsit, de már írni tudok nektek.
Konkoly Kinga barátnőmnél Veresegyházán addig koccintgatott édesapa Gyurival, Kinga apukájával, míg ki nem találták, hogy Tokajban fogunk szilveszterezni. A pince volt a legérdekesebb, ahová Hudácskóné Katika vitt le bennünket, akit már ismerek, és akit még az év utolsó napján is állandóan borért kerestek. Ezt az utolsó napot tavaly még föl sem tudtam fogni, most meg csak úgy egyszerűen nem értem. De valami ünnep lehet, mert a felnőttek eléggé különösen viselkednek. A pincézés után apa meg Gyuri nagyot aludtak a Torkolat panzióban, majd sötétedéskor sétáltunk is, bekukkantottunk a katolikus templomba, Enéh, Kinga, Édesanya és én be is mentünk. Aztán este beszélgetés és játék következett, majd amikor éppen elaludtam volna, mindenki énekelt, és csak én feküdtem, a többiek álltak. Azt mondták, ez a himnusz. Másnap még nagyapáékhoz is elmentünk Császárszállásra, ahol kutya is van, meg ebéddel várt minket nagymama.
Itthon aztán másnap Berecz András és Jávorka Lilla keresztszüleim vártak. Ott volt egy masiniszta bácsi, ő is András, mint a keresztapáim mind. å harminc esztendeig vezette a vonatot Hatvan és Salgótarján között. Most, ahogy nyugdíjba ment, végiggyalogolta a hatvan kilométert a síneken, és megmutatta a fényképeket is, meg azt is, hogy a kollégái bemondták minden állomáson, hogy mozdonyvezető érkezik az állomásra, szerelvény nélkül. És megölelték, kezet fogtak vele. Láttam apán, hogy nemcsak a masiniszta bácsi pálinkája (barack Gyöngyöspatáról), de a mese is nagyon tetszett neki. Masiniszta ölében még nem ültem, így ezt ki kellett próbálni ezzel a nagy bajuszos, szakállas bácsival egy pillanatra. De ezzel még nem ért véget semmi, mert jött egy másik házaspár, három gyermekkel, és a kicsike nagyon tetszett nekem, de az anyukája is, aki hagyta, hogy megsimogassam a picit. A nevekkel bajban vagyok, mert Berecz Andris keresztapáméknál volt forgalom a masiniszta bácsiék után is. Beállított hét férfiember (meg tudom számolni őket, majdnem), és négyen ilyen likas botot dugtak a szájukba, egy pengetett egy dobozt vagy kobozt, kettő dobolt, csörgőket rázott, és még az egyikük énekelve elkiabált egy hosszú történetet. Nagyon hangosak voltak, és az egyikükön még álarc is volt, tőle egy kicsit tartottam. De láthatjátok, hogy hogyan hallgatta mindenki őket, amíg én az asztal alá menekültem. Regöltek, ami apa szerint termékenységvarázslat, ami nem tudom, hogy mi lehet, de nagyon pörgős és izgalmas, mert mindenki kipirult, nevetett, tapsolta őket. Aztán egyik bácsi, akire azt mondták, hogy csángó, kimondottan tőlem kérdezte meg, hogy szeretek-e cicelni. Én meg mondtam, hogy már nagy vagyok, nem cicilek, mert csak kicsi koromban ciciltem, és akkor is csak anyával. Csak mellékesen írom le nektek, hogy Édesapának is elmagyaráztam, hogy Tomika babámat még nem tudom ciciltetni, mert cicim ugyan van, de még nem nőtt meg. Erre aztán kiderült, hogy a cicelés, az muzsika, nyáron falevéllel csinálják, itt ez a kedves bácsi meg egy műanyag mappa letépett szélével, de úgy, hogy még Berecz Andris keresztapám is dalra fakadt. Úgy cifrázta, ahogy én még nem tudok énekelni.
Egyébként itthon is hallgattuk lemezről Berecz Andris keresztapámat, de nem minden dalt ő énekelt, így meg is kérdeztem anyát, hogy mi van, keresztapám elfáradt? Volt nagy nevetés. Igaz, azon is, hogy állandóan azt mondom anyának, hogy hómap megyünk Amerikába. Fogalmuk sincs, hogy honnan vettem ezt, én meg nem tudom elmesélni, hogy honnan. Mindenesetre nekem minden hómap történik. Hómap jó voltam az óvodában, hómap egy kis anyagot szedjünk össze anyának. (Erre azt kérdezi apa, minek cipeled a jégdarabot, úgyis elolvad.) Hómap még megyek torokváladék-vizsgálatra, és hómap pisit is kell vinnem reggelre a rendelőbe. Tehát hómap nagyival voltam, nem oviban. Viszont a Johanna születésnapján - talán a regölők hatására - furulyáztam Johanna ajándékával, és ezt sajnos csak láthatjátok.
Lázmérőzés közben is ölel benneteket: