Szabadkán a színházi élet javában zajlott - olvashatjuk az ''örök szerkesztő”, a lelkiismeretes kutató, Dévavári Zoltán Régi házak, régi történetek című könyvében -, amikor 1909. október elején a városba érkezett Krémer Sándor Szatmárról, és jeles művészeket hozott magával, többek között az akkor 22 éves Kabos Gyulát, aki 1887. március 19-én született Kann Zsigmond kereskedelmi ügynök negyedik gyermekeként. Pesti Ihász Lajos színidirektor már 1905. augusztus 1-jével leszerződtette a társulatához. Szabadkán Kabos Gyula sokat szerepelhetett, és ahogyan mondani szokás, Thália homlokon csókolta a fiatal színészt, aki azonban főszerepben csak egyszer léphetett színpadra, többnyire epizodistaként aratott nagy sikert...
Már első szerepében, Az elvált asszony című operettben kiváló alakítást nyújtott. ''Kabos - olvasható a Bácskai Hírlapban - pompásan csinálta a dolgát mint hálókocsi-kalauz. Nem túlzott, nem ripacskodott a karzat felé, mégis ellenállhatatlanul komikus volt”. A Bácsmegyei Naplóban is megemlékeztek alakításáról: ''A közönség szeretete egy csapásra Kabos felé fordult, aki Szigethy Andor örökébe lépett, ahogy látszik, nem méltatlanul. Valódi humor buzog benne. Szabadkán nagyon fogják szeretni”. A sajtó a szívébe zárta a színészt, akiről gyakran cikkeztek annak ellenére, hogy mellékszerepekben érvényesíthette csak nem mindennapi tehetségét. Íme néhány vélemény: ''Kabos Gyula fényes alakítást nyújtott a Kocsmáros szerepében” (Iglói diákok). ''Kabos pincére maszk és megjátszás tekintetében is elsőrangú volt. Az alatt az egy felvonás alatt, amíg a színpadon volt, a közönség alig jött ki a kacagásból. Ötletesség és ügyesség tekintetében nagyon kevés komikus állja vele a versenyt” (A tavasz). ''Kabos szinte felülmúlhatatlan volt a dadogó Jovanon kis szerepében” (Durand és Durand). ''Néhányszavas szerepből nagyot csinál” (Buridán szamara). ''Bizon szerepében szerzett sok derűs percet a közönségnek” (Suhanc). ''Jó volt Halmos és Kabos, bár Kabos olykor túlzott” (Varázskeringő). ''Szathmáry és Kabos állandóan derültségben tartották a közönséget sikeres ötleteikkel” (Milliomos kisasszony). ''Szinte utolérhetetlen alakítást nyújtott Kabos a vén roué hálás szerepében.” Leggyakrabban azt hangsúlyozták a recenzorok, hogy Kabos ''felülmúlhatatlan” volt, mókái az üdeség erejével hatottak, minden szava, mozdulata harsogó kacagást keltett, nem érdemli meg a rosszhiszemű mellőzést, bámulatos dolgokat produkált, és hogy finom, diszkrét, nagyszerű kvalitásokról tett tanúbizonyságot...
Dévavári Zoltán megjegyzi, hogy senki sem, még életrajzírója, Cenner Mihály sem készített pontos mérleget a színészgéniusz nálunk, Szabadkán töltött éveiről, és sok írás hemzseg a pontatlanságtól. 1914-ben a színpadtól elragadta a film: Kabos lett a ''magyar Chaplin” - Magyarország legnépszerűbb komikusa mégis elhagyta az országot. 1941. október 6-án, mindössze 53 évesen New Yorkban hunyt el. A színész, aki leggyakrabban a megalázott pesti kisember visszafojtott fájdalmait tolmácsolta, Szabadkán is ünneplésben részesült, és a már említetteken kívül olyan darabokban léphetett fel, mint a Vera Violetta, a Szulamit, a Gésák, A szabin nők elrablása, Brassbound kapitány megtérése, Hoffman meséi. Kabos legnagyobb sikerét az Elvált asszonyban aratta.

Színjátékok, melyekben fellépett még
Ocskay brigadéros
Boszorkánypár
Az erdészlány
Drótnélküli távíró
Szerencsemalac
Jókedvű paraszt
Aranyvirág
Nebáncsvirág
Víg özvegy
A tökfilkó
Betyárkeringő
Színészvér
A végrehajtó
A tanítónő
A koldusgróf
Passepartout
Tilos a csók
Győztesek
Tájfun
Tatárjárás
Liliom
Magántanár úr

Lányi Hedvig (Fecskelány) naplójából
''Ilyen érdekes még nem volt az iskolai élet, mint ezen őszön. Az osztályunk ablakai és a Nemzeti Szállónak az a szobája, amelyikben Kabos Gyula lakik, pont szemben vannak egymással. Alig várjuk, hogy a művész úr az ablakában megjelenjen. Szünetben az egész osztály az ablakoknál tolong, s még órákon is oda-oda lesünk. Ebből már több kellemetlenség származott, s ha ez így megy, befalazzák az ablakokat. Közben a művész úr olyan kimért ábrázattal viseli ezt a nagy érdeklődést, mintha nem is érdekelné. De ezt is olyan aranyosan csinálja, mint a színpadon. Az elvált asszonyban Sugár Jolán és Szathmáry jelenetében is őrá kellett figyelni. Az új zenekar, a pompás díszletek mind elfakulnak, amikor ő halálosan komoly arccal, hadarva, hebegve mond valamit. Akármit. Mert nem is a tartalom, hanem a félszeg tartása, a bocsánatkérő nézése fogja meg az embert. Azt a benyomást kelti, hogy miközben esetlenül viccel, belül a lelkében valami okosság rejtőzik, s arra is figyel. A füle egy kicsit szétáll, s baloldalt felül hiányzik egy szemfoga. A lányok viccelnek, hogy osztálypénzen meg kellene csináltatni. Buták, mert az is jól áll neki. Sokat gondolkodom azon, hogy aki ilyen sokoldalú művész, hogyan is érheti be ilyen bohócszerepekkel? Lehet, hogy nem szívesen. Állítólag néha ki is mutatja, hogy szerepeiről meg a szerzőkről is megvan a véleménye.
Jó lenne, ha még sokáig itt maradna. Az újságok magasztalják, s a lányokkal elhatároztuk, hogy legközelebb mi is küldünk neki egy nagy csokrot.”