— Jómagam is szülő vagyok, talán ezért érint érzékenyen ez a téma — mondja elgondolkodva. — De a legközelebbi rokonaim, akik egyúttal majdnem kerítésszomszédaim, úgy haltak el, hogy egyetlen lányuk csak a temetési szertartásra jött el. Pedig a szülei mindennel elhalmozták, mindent megadva neki, amit csak egy szülő megadhat. Én nősültem először, az unokatestvérem akkor még lány volt, és azt mondta, ha egyszer férjhez megy, a szomszédságomban vesz házat, hogy közel legyünk egymáshoz. Persze tudtuk akkor is, hogy ez csak ígéret, de jólesett tudni, hogy ő is érzi, összetartozunk.

A menyasszonyomnak és nekem akkor már megvolt ez a házhely, az apai nagyapám hagyta rám a kétkapás területet. Amikor összeházasodtunk, mindjárt belefogtunk az építkezésbe. Azt akartuk, hogy mire megjön a baba, aki már úton volt, készen legyen a fészek is, ahova bevisszük. Eleinte nem volt ekkora a ház lakható területe, de ahogy nőttek a gyerekek, úgy szaporodott a szobák száma is. A lányom után született még két fiunk, és úgy terveztük, hogy a meglevő telken nyugodtan felépülhet még egy ikerház, hogy a fiúknak is legyen tető a fejük felett, ha megnősülnek. Közben férjhez ment az unokatestvérem, és addig könyörgött, amíg át nem engedtük a telek egy részét nekik, hogy a szomszédaink lehessenek. Ment az élet a maga útján. Felépítették a házukat, egy valóban nagyon takaros otthont. Neves állami intézményben dolgoztak, sosem volt anyagi gondjuk. Nemcsak mi, de a járókelők is megbámulták a házukat. Megszületett a lányuk, a sógorom akkor már negyvenéves volt. Nagyon boldogok voltak, de azt hiszem, a jólét egy kissé elvette a józan ítélőképességüket, aminek a következményét átvitték a nevelésre is. Sokszor mondtam nekik, gyermeknevelés közben nem árt, ha a szülő egy kicsit szigorú is, mert a gyermeknek meg kell tanulnia, hol vannak a határok. Ilyenkor csak nevettek, mert abban az időben — talán középiskolás koráig — a lányuk példás magaviseletű gyerek volt. A középiskolában viszont jelentősen változtak a dolgok, és elkezdődtek a gondok. Azt hiszem, az volt az összetűzéseik oka, hogy a lány nem akarta elfogadni a szülei — sokszor értelmetlen — rendelkezéseit. Szerintem a rokonaim sem tudták, mit is várnak el a gyermeküktől, így természetesen ő sem értette, mit várnak el tőle. Egy alkalommal a sógorom megkérdezte, hogyan jövünk ki a három gyerekkel, mire én azt válaszoltam, hogy szeretjük őket, és nem várunk tőlük többet, mint amennyire képesek.

A középiskola befejezése után a lányunk egyetemre iratkozott, a fiúk szakmát tanultak. Egyetemre ment a szomszéd lány is, Újvidéken lakott albérletben, hogy nyugodtan tanulhasson. Akkortájt kezdtem vele többet beszélgetni, amikor hazajött hétvégére. Ilyenkor panaszkodott a szüleire, de igyekeztem meggyőzni, hogy ők mindenben a legjobbat akarják neki. „Ugye, batya, akkor én vagyok a jó szülők rossz gyereke?” Hát erre nem volt válaszom, de éreztem, hogy ő is szerencsétlen a kapcsolatuk miatt. Jött aztán az első nagy szerelem, aki persze nem ütötte meg a sógorom mércéjét. Addig hajtogatták, hogy téves a választása, hogy megszakította a csaknem kétéves kapcsolatot. Nekem azt mondta, úgy érzi, ennyivel tartozik a szüleinek. Lediplomázott, munkát kapott Újvidéken, így a szülei mentek hozzá hétvégéken. Amíg a sógorom le nem betegedett. A kór gyorsan végzett vele, és az unokatestvérem egyedül maradt a nagy házban — még jogosítványa sem volt, hogy autóval mehessen a lányához.

Mi a családban megbeszéltük, felkínáljuk az unokatestvéremnek, hogy megvesszük a házukat. Őt ugyanis a lánya állandóan hívta, hogy költözzenek össze, és adják el a házat. De erről hallani sem akart. Bennünket is visszautasított. Mivel nem szokta meg, hogy egyedül éljen, nagyon gyorsan leépült. És a lánya sem jöhetett hozzá ápolni, mert ikreket szült. Amikor egy este rosszul lett, nekünk telefonált, mi hívtuk a mentőket, utána pedig értesítettük a lányát. Másnap délután hazajött, de az anyja akkor már alig élt. Megtörtént a temetés, és a csodaházra lakat került. Mint a mesében, lassan körbefonta a gaz. Elmúlt néhány év, mire Ili hazajött. Azt mondta, sokáig nem tudott belépni a házba, mert attól félt, hogy az anyjától biztosan talált volna üzenetet, mely szemrehányások gyűjteménye lett volna. Már hetek óta folyik a házkörnyék rendbehozása. Ili azt mondja, ha rendben lesz, majd megbeszéljük az árát. Mert ő nem akar ide visszajönni. Azt mondja, lelki szemei előtt látja az ajtó feletti feliratot, mely szerint ő a jó szülők rossz gyermeke.