Szalai Attila illusztrációja

Spasojević Olga szabadkai eladónő:
- Havonta tizenháromezer dinárt keresek. Vannak, akik azt mondják erre, hogy én még szerencsésnek mondhatom magam, hiszen be vagyok jelentve, s ráadásul minden hónapban idejében megkapom a fizetésem. Olyanok mondják ezt, akik feketén dolgoznak, mert máshogyan nem tudnak megélni, s bizony nem kapnak többet a havi nyolcezer dinárnál. Ha ezt nézem, náluk jobb helyzetben vagyok, ha viszont arra, hogy ez a bér semmire sem elég, akkor már más a véleményem. Sokszor túlórázni vagyok kénytelen, ezért nem kapok többletbért. Ennek tükrében felteszem a kérdést, hogy az én tizenkét órai munkám miért ér ennyit, míg más az ügyeskedéssel ennek többszörösét keresi meg. A politikusok lépése nem lep meg. Mindig prédikálnak, hogy í]y lesz jobb, úgy lesz jobb, a valóságban viszont semmi mással nem törődnek, mint a saját zsebükkel.
Virág Erzsébet szabadkai nyugdíjas:
- Nem tudom, hogy erre miből van fedezet. Mi a nyugdíjunkat mindig késve kapjuk meg, már nem is számolom, hogy az elmúlt évek során hánynak kelt nyoma. Nem érdekelnek a politikusok. Semmit sem csinálnak, csak minket oktatnak. Azt mondják, hogy nem lehet nagyobb nyugdíjakat adni, mert ezt nem tudja az állam elviselni. Persze, amikor évtizedekig fizettük a nyugdíjjárulékot, akkor azt senki sem firtatta, hogy azt a pénzt másra is el tudnánk költeni. Most meg, mikor csak a saját jussunkat kell, hogy visszakapjuk, folyik az ügyeskedés. Nem tudom, hogy hány képviselő van, de ha a havi illetményüknek a felét a nyugdíjasokra szánnák, biztos vagyok benne, hogy nagyon sok emberen tudnának segíteni. Nekem ezer dinár is nagy összegnek számít, minden fillért be kell osztanom. Sajnos, ügyeskedők mindig voltak és lesznek.
Papp János újvidéki kereskedő:
- Ebben az országban a legkifizetődőbb politikusnak lenni. Semmi sem kell hozzá. Sem iskolai végzettség, sem alkalmassági vizsga, semmi, csak ismeretség és gerinctelenség. A felelősség szinte ismeretlen fogalom ebben a ,,szakmában', mert ha nem így lenne, akkor ez az ország sem itt lenne, ahol van. Teljesen mindegy, hogy valaki demokrata vagy radikális, csak a saját érdekeiket nézik, semmi más nem érdekli őket. Ezért már régóta nem is megyek szavazni, mert teljesen mindegy, hogy kit szavazunk meg, kit választunk, a megválasztottak amint egy pici hatalmat is kapnak, azonnal a saját érdekeiket kezdi el nézni. Mi, egyszerű halandók, akármit is mondunk, gondolunk, az teljesen lényegtelen, minket senki sem kérdez meg semmiről, így a képviselők béréről sem.
K. A, zentai munkanélküli:
- A nevemet nem adom a nyilatkozatomhoz, mert ki tudja, hogy nekem abból milyen bajom lehet. Őszintén, nem is van kedvem válaszolni erre a kérdésre, mert már elegem van ebből az egészből. Nekem nincsen munkám, akármit keresek is, mindig jönnek a kifogások, hogy igen, de... Jobban tenném, ha én is belépnék valamelyik pártba, és jártatnám a számat. Akkor biztosan lenne megélhetésem. De, ehhez gerinctelenség is kell, én meg úgy vagyok vele, hogy akkor inkább nem érdekel ez az egész. Azon, hogy ezek az hölgyek és urak, akiket én ugyan nem tartok annak, ekkora pénzeket zsebelnek be a semmiért, azon én már meg sem lepődök. Követtem az Insider című műsort, ott egyértelműen világos minden. Ha ebből indulok ki, ez a legkevesebb, ami itt a fizetésekkel történik. Ez egy korrupt társadalom, egy korrupt ország, itt becsülettel helytállni és előrelépni teljesen lehetetlen. Az emberek hajlamosak elfelejteni a közelmúltat, amikor egyes politikusok olyan dolgokat műveltek, hogy az embernek égnek áll tőle a haja. Mert, ugye volt itt mindenféle ügyeskedés. A vámtól kezdve, a behozatali kvótákkal való mesterkedésen át, egészen az ún. privatizációig. Ezek után, én már nem lepődöm meg semmin sem. Azért arra kíváncsi vagyok, hogy a nálunk jóval gazdagabb szomszédországokban mennyit keresnek a képviselők. Itt ezt az ezer eurót, mert annyit biztos zsebre vágnak, nagyon, de nagyon soknak tartom. Minden csoda három napig tart, a jövő héten kezdődik majd minden előröl, miközben mi már lassan szó szerint éhezünk.
Vasić Nenad becskereki gépszerelő:
- Ha őszintén belegondolok, akkor valahol ez igazságos, hiszen nagyon nagy felelősség az, amivel a képviselőség jár. Egy ország sorsa múlik ezen a 250 emberen. Az már más kérdés, hogy ez az ország ezt elbírja-e? Olvastam valamelyik napilapban, hogy 150 képviselő is elég lenne az országnak. Tehát százzal többen vannak a kelleténél. Nem hiszem, hogy csökkenteni fogja az új alkotmány a képviselők számát, mert akkor nagyon sokan maradnának biztos megélhetés nélkül, ami ott a parlamentben senkinek sem érdeke. Szerintem, most hogy megemelték a saját bérüket, azon kellene dolgozni, hogy a nép megélhetésén is javítsanak. Például úgy, hogy a nép bérét is a duplájára emelik. Ami szintén kevés lenne, de több, mint amit most keresnek az emberek. Ezt az állam szektorban kellene kezdeni, mert ha növekedne a vásárlóerő, akkor utána a magáncégek is több bért tudnának fizetni a munkásoknak. És ez mindenkinek jó lenne, hiszen ezáltal a termelés is növekedne. Nem értek nagyon ezekhez a dolgokhoz, de nekem ez logikusnak tűnik, és sokat gondolkodtam azon, hogy miért nem teszik meg. Hiszen annyira egyszerűnek tűnik, annyira egyszerűnek, mint amikor a parlamentben a képviselők minden nehézség nélkül megszavazták a saját béremelésüket. Hozzátenném még, hogy tavaly ezt többször is megtették, nem tudom hányszor, de megtették, miközben a néppel kapcsolatban nem így jártak el. Ha én képviselő lennék, a mostani helyzetben a többletnek legalább a felét jótékonysági célra fordítanám. Olvastam is arról, hogy ezt néhányan szándékoznak is meglépni, de felmerül bennem a kérdés, hogy a többiekkel, a többséggel mi van, ők miért nem teszik ezt meg?