Eldőlt, hogy a HUNOR Magyar Űrhajós Program négy űrhajósjelöltje közül Kapu Tibor lehet az, akit Magyarország a világűrbe küld, míg a tartalékos kutatóűrhajós Cserényi Gyula lesz. Ők ketten fogják elvégezni a kiképzés utolsó fázisát az Egyesült Államokban. Velük beszélgettem.

* Mind a négy űrhajósjelölt korábban különböző területeken mozgott, és másféle életpályát futott be. Mégis mi ösztönöz valakit arra, hogy űrhajósnak jelentkezzen?

K. T.: — A rakétatechnológia jóval a HUNOR-program előtt is vonzott. Bár igaz, hogy gyermekkoromban inkább vadászpilóta szerettem volna lenni, később azonban úgy alakult, hogy gépészmérnök lettem. Ugyan nem dolgoztam a múltban az űrkutatás területén, de maga az űr mindig is érdekelt, és már hobbiként, saját érdeklődésből is rengeteget tanultam az űrhajózást érintő dolgokról. Mivel életem folyamán nagyon sok személy inspirált az űrkutatás kapcsán, mindig is szerettem volna elérni azt, hogy egyszer én is inspirációt nyújthassak mások számára.

Kapu Tibor (forrás: hunor.gov.hu)

Cs. Gy.: — Valójában mindig érdekelt a világegyetem működése, ezért is volt nagyon nehéz számomra egyetemi szakirányt választani. Készültem az állatorvositól kezdve a mérnöki pályán át egészen az orvosi hivatásig, végül azonban villamosmérnök lettem. Viszont az érdeklődésem, illetve a nyitottságom a világ megismerésére továbbra is megmaradt. Ezért is jelentkeztem kutatóűrhajósnak, hiszen egy űrhajós mindig tanul: nagyon szerteágazó ismeretekre kell szert tennie ahhoz, hogy a kutatásokat el tudja végezni a világűrben. Fontos kiemelnem, hogy a két gyermekem is jelentős motiváció számomra, elsősorban azért, mert szeretném őket arra inspirálni, hogy ambiciózus célokat tűzzenek majd ki maguk elé.

* Magáról a kiképzésről mit tudhatunk? Milyen logikai, térbeli orientációt és memóriát fejlesztő, valamint természettudományos és technikai ismereteket sajátíthattak el?

K. T.: — Ilyen jellegű teszteket, képzéseket már akkor is végeztünk, amikor több mint 100-an voltunk a programban, és azután is, amikor csupán 4-en. Mind a szárazföldi, mind a vízi kiképzéseinken jelentős mértékben fejlesztettük képességeinket és gyarapítottuk ismereteinket. Mondhatni, minden olyan tudományt érintettünk, amely az űr szócskával kezdődik: az űrorvoslástól az űrmérnöki ismereteken át az űrbiológiáig rengeteg mindent tanultunk.

* A hosszú kiválasztási folyamat hogyan zajlott, miben előzte meg a négy kiválasztott jelölt a többi jelentkezőt?

Cs. Gy.: — A 247 jelentkezőből az első lépcsőben 100-an gyorsan lemorzsolódtak, mert nem feleltek meg a szigorú feltételeknek. További tesztek után 48 jelölt mehetett Hamburgba, a német légügyi hatóság kiképzésére. Itt elsősorban memóriateszteket, térbeli orientációs feladatokat, kognitívképesség-felmérőket, valamint matematika-, fizika- és angolgyakorlatokat kellett elvégeznünk. Ezt követte az immár 24 főre zsugorodott csapatnak a pszichológiai szűrése és az alapos orvosi kivizsgálása. Szinte minden létező orvosi tesztet elvégeztek rajtunk a Semmelweis Egyetemen. Végül 8-an vehetettünk részt egy technikai meghallgatáson, melyen azt vizsgálták, hogy milyen gyorsan tudunk nagy mennyiségű információt feldolgozni. 2023 áprilisában alakult ki a 4 fős csapat. Ekkor már mindenki munkaszerződést kötött, főállású űrhajósjelöltekké váltunk.

Cserényi Gyula

* Voltak esetleg olyan pillanatok, amelyek elbizonytalanították önöket, amikor úgy érezték, hogy mégsem önöknek való az űrutazás?

Cs. Gy.: — Éppen a mai napon beszéltünk erről Tibivel. Valójában nem tudunk mondani olyan pillanatot, amikor teljesen elbizonytalanodtunk. Igaz, hogy voltak nagyon nagy nehézségeink, kihívásaink, és kemény körülményeket is átéltünk, de sohasem adtuk fel. Még akkor sem, amikor a túlélőképzés folyamán éhesen feküdtünk a sötétben, mindenfajta fényforrás nélkül. Szóval sem nekem, sem Tibinek, sőt, a másik két kollégának sem fordult meg a fejében, hogy abbahagyja a kiképzést.

* Tudták, hogy négyük közül végül csak egyikük repülhet. Riválisként vagy csapattársként tekintettek egymásra?

K. T.: — Kétségtelen, hogy az elmúlt 14 hónapban a mi kapcsolatunk nehezen volt definiálható. Nagyon büszkék vagyunk arra, hogy végig megtartottuk a csapatdinamikánkat. Talán a legjobb szó, mely jellemez és jellemzett bennünket, a bajtársiasság. Volt természetesen verseny, de az is inkább önmagunkkal. Azt kellett elérnünk, hogy minél többet tudjunk fejlődni. Mindenki a maximumot akarta kihozni önmagából. Ettől függetlenül mindig segítettük azt, aki bizonyos feladatokban gyengébb volt, vagy éppen túlságosan új volt a szituáció számára. Fontos megjegyeznem, hogy a másik két kolléga várhatóan tovább fog tevékenykedni az űrprogramban, és bízom benne, hogy a jövőben is tudunk majd együtt dolgozni.

* Végül talán a legfontosabb: mire számítanak a világűrben? Véleményük szerint az űrutazás hogyan fogja megváltoztatni az életüket és az életfelfogásukat?

K. T.: — Nagyon nehéz erre válaszolni, sok űrhajós mondja azt, hogy a Föld látványa megváltoztat az emberben egészen fundamentális dolgokat. Angolul még elnevezése is van ennek a hatásnak. Én azonban nem merek egyelőre belemerülni abba, hogy mindez velem is így fog-e történni. A lényeg, hogy nagyon várom, hogy kijussak az űrbe, és lássam a Földünket kívülről. Azt el tudom képzelni, hogy ezután jóval nagyobb szószólója leszek a környezetvédelemnek vagy azoknak a különféle tevékenységeknek, amelyekkel óvhatjuk a bolygónkat. Addig azonban még rengeteg feladat áll előttünk. A legfontosabb pedig az, hogy Gyulával a következő hónapokban is sikerrel hajtsuk végre a felkészítés végső szakaszát.