
Az árva harangA Törökkanizsáért Egyesület szeptember 25-én (vasárnap) Firigyháza fennállásának 755. évfordulója tiszteletére alkalmi ünnepség keretében megszervezi a firigyháziak találkozóját. A 11 órakor kezdődő a szentmisét művelődési műsor követi, a törökkanizsai könyvtár dísztermében pe...
![]() |
Az árva harang |
A Törökkanizsáért Egyesület szeptember 25-én (vasárnap) Firigyháza fennállásának 755. évfordulója tiszteletére alkalmi ünnepség keretében megszervezi a firigyháziak találkozóját. A 11 órakor kezdődő a szentmisét művelődési műsor követi, a törökkanizsai könyvtár dísztermében pedig az érdeklődők megtekinthetik a falu múltját felidéző kiállítást. Az összeállítás a település egykori életének évtizedeit eleveníti fel újságcikkek, fényképek, filmfelvételek segítségével, valamint azzal a dokumentumfilmmel, amelyben megszólalnak a jelenlegi lakosok és az elszármazottak is.
''Firigyháza, ottani népünk nyelvén olykor Fility, a középkorban Fejéregyház, a Csanád nemzetség ősi birtokai közé tartozott. Nevét nyilván templomának színéről vagy szépségéről kapta. Első említése: 1256., Feyereghaz. A parasztlázadás idején a falu népe felkelt akkori földesura, Telegdi Gábor ellen. Már a hódoltság elején elnéptelenedik.”
(Részlet Bálint Sándor A szögedi nemzet című könyvéből)
Firigyházával többször foglalkozott a vidék krónikása, Cs. Simon István is. Falu a szikesen című írásában éppen Bálint Sándorra hivatkozva a következőket olvashatjuk: ''Egy évszázadot ugorva a szerző azt is megemlíti, hogy a XVII. század derekán szerbek szállják meg, s az ő ajkukon Filić lett a falu neve. 1781-ben Szerviczky Márk vette meg a törökkanizsai uradalom részeként a kamarai pusztát. A birtokos család 1804-ben (Kálmány szerint 1820 táján) szegedi és Szeged vidéki dohánykertészekből falut telepít a régi helyén. A falu 1876-ban földesúri önkényeskedés miatt feloszlott, hajléktalanná vált népe leginkább Törökkanizsára húzódott. Ekkor szűnhetett meg a temetője is. De ahogy a törökdúlás után, úgy a földesúri önkényt követően is talpra állt ez a kis falu és az egykori Schulpe és Tallián uradalom között ''magát megváltva” élte nehéz, többnyire bezárkózott életét.”
- Az én szüleim is Firigyházáról származnak, de 1973-ban beköltöztek Törökkanizsára - mondja Újhelyi Nándor, a községi képviselő-testület elnöke. - Az anyai nagyanyám azonban továbbra is ott élt, nyáron sok időt nála töltöttem. Annak idején még magyarok laktak többségben a faluban, de most már csak mintegy 30 százalékra tehető a számuk. Szemtanúja voltam, hogyan épül le a valamikor szép és gondozott, virággal teli település... A telepesek bejövetelével megváltozott a képe. Bennem mindig ott volt a kérdés: miért indult hanyatlásnak ez a kis közösség? Apámtól, nagyapámtól sok történetet hallottam a valamikori életről, a vidám mulatságokról. A fiatalok bizonyára nem láttak jövőt a mezőgazdaságban, otthagyták a szülőhelyüket, sokan Törökkanizsán, illetve a hatvanas-hetvenes években, az iparosodás kezdetén, a jobb munkahelyek reményében Szabadkán telepedtek le. Helyükre a környező birtokokról más nemzetiságű lakosok érkeztek.
A falu iskolája összevont alsó tagozatokkal a hetvenes évekig működött. Amikor bezárták, a diákok Törökkanizsára ingáztak. Mivel korábban sem volt rendszeres buszjárat, és a szilárd burkolatú bekötőút is csak 1982-ben épült meg, sokan csak négy osztályt fejeztek be. Az iskola épületének a keretében működött egy kápolna is, Szent Mihály arkangyalnak szentelve. Aztán, valamikor az ötvenes években - ahogy az emberek mondták: - a kis kommunisták, akik egyébként magyar nemzetiségűek voltak, és akik nagyok akartak lenni, lebontották a kápolnát. Ezt követően szabadtéri szentmiséket tartottak, manapság már csak évente egyszer van ilyen alkalom, éppen a búcsú napján. Ekkor ismét megszólal a harang, amely azon a telken áll, ahol a szentmise is lezajlik.
Firigyházának jelenleg 120-130 lakosa van, a magyarok zöme az idősebb korosztályhoz tartozik, de van néhány fiatal házaspár is. Egyébként keresztelő két évvel ezelőtt volt legutóbb - sorolja Újhelyi Nándor, aki reméli, szeptember 25-én sokan eljönnek a firigyháziak és az elszármazottak találkozójára. Beszámolóját azzal a felismeréssel fejezi be, hogy ez az utolsó pillanat, amikor még dokumentálhatnak egy letűnőben levő korszakot, és megmenthetik az emlékeit. Éppen ezért a fényképek és más okmányok gyűjtését az ünnepség után is folytatják, mert a terveik között egy könyv kiadása is szerepel.