A legsikeresebbek, a szabadkai gimnázium harmadikos tanulói: Engi Melinda, Göncös Csilla, Szabó Gábor és Dér Andor SZABÓ Attila fotója

Az EU-nak a múlt év elején kiírt felhívására négy országból hat gimnázium tanulói készítettek kutatási projektumot. Beszélgetések szomszédainkkal és szomszédainkról címmel.
Szerbiából csak a szabadkai és a verseci gimnáziumot szólították fel a projektum kidolgozására, amelynek célja az volt, hogy bemutassa az országban élő kisebbségek művelődési életét 1939-1940-ben, azaz a világháború kitörésének idejében. A szabadkai gimnázium öttagú csoportja szeptemberben, a Bukarestben megrendezett ötnapos meghallgatáson mutatta be munkáját, méghozzá angol nyelven.
MÁTYUS JÁNOS, a gimnázium történelemtanára készítette fel a csoportot erre a munkára és már bevezetőjében hangsúlyozta, hogy rendkívül elégedett a tanulók munkájával.
- Az ilyen projektumok kidolgozása Nyugaton már gyakorlat a középiskolákban és elsősorban azt a célt szolgálja, hogy a tanulók ,,élőben' ismerkedjenek a történelemmel, ne csak a tankönyv alapján - mondja a tanár úr. Az EU felkérésére ennek a projektumnak a kidolgozását a Bukaresti Pedagógiai Kutatási Intézet szervezte. Ők hívták meg Szerbiát és a belgrádi Pedagógiai Kutatási Intézetet, a verseci gimnázium román nyelvű tagozatát és a mi gimnáziumunk kisebbségi (magyar és horvát) tagozatát. Ezen az első megmérettetésen csak a magyar tagozatok tanulói vettek részt, de remélem, hogy a folytatásba - mert az is lesz - bekapcsolódnak a horvát nemzetiségű tanulók is. A projektum célja az volt, hogy a tanulók interjúk, beszélgetések formájában adatokat gyűjtsenek a még élő művelődési dolgozóktól, hogy milyen volt a kisebbségek kulturális élete 1939-40-ben. A csoporttal a szerződést májusban írta alá az iskola, és a szervezőtől annyi anyagi támogatást kaptunk, hogy vehettünk minden résztvevő tanulónak egy diktafont és fedezni tudtuk az utazási költségeket. Sajnos, az elkészítési idő rövidsége miatt csak Észak- és Nyugat-Bácskát tudtuk átfésülni, de reméljük, hogy a következő projektumban már sikerül minden magyarlakta területet felkutatni. A csoportba 17 tanulót javasoltam, közülük 9 kapcsolódott be a munkába, de csak öten vehettek részt a bukaresti meghallgatáson, ilyen volt a szabály. Az ötnapos meghallgatáson Románia, Bulgária, Moldávia, valamint Szerbia és Montenegró kisebbségi gimnáziumai vettek részt. A pályázat értelemben a begyűjtött és feldolgozott anyagot anyanyelven és angolul kellett leírni és a csoport minden tanulója kb. két oldalon mutatta be, hogyan jutott anyaghoz, mit tudott meg és számára mit jelent mindaz, amit felkutatott. A bírálóbizottság, de a résztvevők véleménye szerint is a mi csoportunk messzemenően a legalaposabban a legjobban bemutatott projektumot dolgozta ki, sorolja Mátyus tanár úr.
A bukaresti megmérettetés öttagú csoportjából csak Liszi Melindával nem sikerült beszélgetni, aki elfoglaltsága miatt nem jöhetett el a beszélgetésre. Íme, a többiek véleménye:
ENGI MELINDA:
- Én a ludasi 82 éves Engi Istvánnal készítettem beszélgetést, ő egyébként a nagyapám. Az említett időszakban ő volt a ludasi művelődési kör titkára, vezetője. Valójában Szabadka környékén a magyar nyelvű művelődési tevékenység a Népkör keretében folyt, de nem volt szabad Népkört említeni, hát minden településnek így megvolt a maga művelődési köre. A nagyapám emlékei szerint abban, a háborút megelőző évben mozgalmas, tartalmas kulturális élete volt Ludasnak és környékének. Azon felül, hogy bálokat, mulatságokat szerveztek, volt színészcsoportjuk, néptáncosaik és a velük begyakorolt műsorokkal a környező településeken vendégszerepeltek. Számomra rendkívül érdekes volt ez a munka, egyáltalán nem ment a tanulás rovására és a bukaresti út is egy szép élmény maradt. Sajnos, az angol nyelvet nem beszélem elég jól, de a többiek segítségével én is előadtam angolul az anyagomat.
GÖNCÖL CSILLA:
Liszi Melindával közösen a 92 éves Csonka Máriát, egyedül pedig még Göncöl Veronikát faggattam a magyarok é művelődési életéről. Nagyon érdekes volt megtudni, hogyan éltek az etnikumok, hogyan tartották egymással a kapcsolatot. A riportalanyok valamennyien kiemelték, hogy abban az időben aktív társulatok működtek. Azt hiszem, a pályázatban azért jelölték meg a 1939-40-es éveket, mert akkor már Európa egyes országaiban javában folyt a háború. Nálunk a kisebbségek ezt még nem érezték, azt hiszem, a fiatalok a korhoz viszonyítva éppen olyan jól érezték magukat, mint mi most. Azt hiszem, a begyűjtött anyagot be kellene valahogy iktatni az oktatásba is, mert nem mindig a történelemkönyv az igazi történelem. A csoportból én beszélem legjobban az angolt, de egyébként is nagyon szép, tanulságos volt ez a megmérettetés.
DÉR ANDOR:
- Nekem különösen sokat jelentett ez a kutatómunka, mert a történelem engem külön érdekel. A pályamunkában megjelölt időszakról már előbb is sokat beszélgettem nagymamámmal, idős rokonokkal. Én Csantavér és környéke kultúréletét kutattam, elsősorban nagyanyám emlékeire alapozva, ő ugyanis aktív tagja volt a műkedvelő egyesületnek. Fiatalkorában mindenáron színésznő szeretett volna lenni. Habár Csantavér színmagyar településnek számít, éltek a faluban abban az időben bunyevácok is, akikkel a magyar fiatalok együtt szórakoztak. Érdekes adat, hogy abban az időben a faluban élő zsidók irányították a művelődési életet, ami szép, zavartalan volt. Én úgy érzem, hogy nálunk a jelzett időpontban a magyarok még nem látták a háború veszélyét, nem tudták tárgyilagosan felmérni helyzetüket. Számomra külön élvezet volt ezen a projektumon dolgozni, feladatként néztem olyan dolgok után, amelyek egyébként is érdekelnek. A munka nem ment a tanulás rovására és a szüleim, a rokonok nagyon büszkék voltak rám.
SZABÓ GÁBOR:
- Én Bajmokon végeztem kutatást, három nyolcvan éven felüli idős emberrel beszélgettem, akiktől egyértelműen arra kaptam választ, hogy a jelzett időben rendkívül élénk volt a falu kulturális élete. Csütörtöktől vasárnapig mindennap történt valami a faluban és a nemzetiségi alapon történő kilengések ismeretlenek voltak mindaddig, míg be nem telepítették az első montenegrói csoportot. Addig a falubeli bunyevácok és többségben levő magyarok nemcsak együtt éltek, de együtt szórakoztak, szervezték a település művelődési életét. Rendkívül érdekes munka volt, szeretnék bekapcsolódni a folytatásba is. Igaz, hogy a csoportból én voltam angolból a leggyengébb, azóta igyekeztem pótolni a lemaradást. Minden szempontból rendkívül hasznos és érdekes munkának tartom, amit tettünk.
A résztvevőktől megtudtuk még, hogy a Bukarestben bemutatott anyagot a meghallgatás öt napja alatt vegyes csoportok készítették elő könyv, internetes honlap, forgatókönyv és CD-room formájában. Maguk a szervezők is úgy ítélték meg, hogy a projektum a vártnál sikeresebb volt, ezért is született olyan határozat, hogy az anyagból tanári kézikönyv készült, amit minden pedagógiai kutatóintézet megkap, a mienk például angol-szerb-magyar nyelven.
Az EU-s pályázat második fordulója márciusban indul, a kisebbségek kulturális élete 1945 és 1960 között témára. Habár a nyertes csapat tagjai a jövő tanévben az érettségire készülnek, egyhangúan döntöttek úgy, hogy Mátyus tanár úr vezetésével az idén is részt vesznek a projektumban.