Debreczeni József (Kertész Imréhez és a holokauszt több krónikásához hasonlóan) maga is megjárta a haláltábort, 1944-ben ugyanis Auschwitzba deportálták. Nem sokkal hazatérte után írta meg táborregényét, mely először 1950-ben jelent meg, majd 1975-ben újra kiadták. A jelenlegi, 2015. évi kiadás magyar nyelvű változata ez utóbbi átdolgozott kiadása, a szerb pedig Bogdan Čiklić 1951. évi szerb fordítása alapján készült.

A regény hangvétele tárgyilagos, ám talán éppen ezért is olyan megrendítő (úgy tudom, néhányan szinte szó szerint belebetegedtek olvasásába). Bori Imre szerint Debreczenit „nem ragadja el a szenvedély és a fájdalom”, s „emberi nyelven tudott szólni a haláltábor borzalmairól”.

A kötet(ek) újbóli megjelentetésében a Forum Könyvkiadót a belgrádi Magyar Nagykövetség, a Balassi Intézet, a belgrádi Collegium Hungaricum, valamint (a Nemzetközi Holokausztemlékezési Szövetség soros magyar elnöksége alkalmából) Magyarország Miniszterelnöksége segítette.

A könyvbemutató az újvidéki zsidó hitközség Hašira kórusának többszólamú énekével kezdődött, mely énekkar hagyományos zsidó dallamokból és zsoltárokból építkező többszólamú kórusműveket adott elő.

A könyvbemutató házigazdája, dr. Ózer Ágnes, a Vajdasági Múzeum igazgatója elmondta: a múzeum hiteles helye a múlt megidézésének, éppen ezért alkalmas arra, hogy a XX. század legsötétebb eseményeit leíró, a magyar irodalomban szinte egyedülálló táborregény bemutatójának is otthont adjon.

Dr. Latorcai Csaba, a magyar Miniszterelnökség helyettes államtitkára elmondta: a nemzeti emlékezet és a nemzeti emlékezetpolitika hatékonyan hozzájárulhat az egyének és a közösség identitásának formálásához és önbecsülésének megerősítéséhez. Az emlékezetkultúra formálói jelentős mértékben képesek hatni a kollektív emlékezetre azáltal, hogy a történelem bizonyos alakjaira és eseményeire jobban vagy éppen kevésbé irányítják rá a nemzeti közösség figyelmét. Minél inkább tisztában van egy gyermek a saját családja múltjával, annál ellenállóbb lesz érzelmileg.

Az államtitkár a beszédének folytatásában a holokauszt és a szovjet munkatáborok között vont párhuzamot. Kifejtette: a rendkívüli eseményeket túlélők tapasztalatai megoldási stratégiákat is hordoznak.

Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó igazgatója a méltatásában elmondta: Adornótól megtanultuk, hogy Auschwitz után verset írni barbárság, egyúttal lehetetlen, de szükséges is. Debreczeni József, a szerző csupán néhány évvel a holokauszt után is érzi: lehetetlen, mégis elkerülhetetlen, hogy elmondja a borzalmakat. A Hideg krematóriumban Auschwitz, a helyszín egyetemes mondanivalóvá tágul, a regény maga válik a vándorlás poklává, és amíg ember lesz az ember, erkölcsi tanulságul szolgál. Szerzője az ember elállatiasodásának a koncentrációs táborok viszonyai között létrejövő különböző fokozataira figyelve, tényszerű adatok felsorakoztatásával, szinte már tartózkodva bárminemű magyarázattól, esetleg helyzetértékeléstől ír riportot a borzalmakról. Dokumentumértékű művével egyet sugall: ilyet többé soha!

Végül Gombos Dániel, az Újvidéki Színház színésze tolmácsolásában a közönség részleteket hallhatott a könyvből magyar és szerb nyelven. A bemutató végén tiszteletpéldányokat adtak át a megjelenteknek.

A holokauszt az emberiség egyik — ha nem a — legnagyobb traumája. Még nem kopott ki a kollektív emlékezetből, reméljük, nem is fog. Manapság, amikor a szélsőséges eszmék sajnos ismét többfelé felütötték fejüket, szükség van a Hideg krematóriumhoz hasonló művekre, hogy emlékezzünk rá: mire képes az ember.