Az idei év tavaszán Hungarian Conservative címmel a Danube Institute kezdeményezésére új, angol nyelvű, konzervatív folyóirat indult Magyarországon. Modern korunk konzervatív értékeiről és a lap céljairól Kiss Istvánnal, az intézet ügyvezető igazgatójával beszélgettem, aki egyúttal a lap főszerkesztő-helyettese is.

Kiss István

* 2013-ban Budapesten alakult meg a Danube Institute, melynek ön az ügyvezető igazgatója. Milyen céllal hozták létre az intézményt, és milyen programokat valósítottak meg a mögöttünk álló csaknem egy évtizedben?

— Az intézetet a Batthyány Lajos Alapítvány hozta létre 2013-ban azzal a céllal, hogy egyfajta hídszerepet töltsön be a magyar értelmiség és a nyugati világ között. Ennek megfelelően egy elismert nyugati úriembert, John O’Sullivant hívtuk meg az intézet elnökének. Ő egyébként ismert angolszász újságíró és gondolkodó, aki Margaret Thatchernek volt személyi tanácsadója és a National Review-nak volt a főszerkesztője. Személye egyúttal arra is garancia, hogy a magyar konzervatív értékek és elsősorban az úgynevezett angolszász konzervatív értékek képviselői között minőségi diskurzus alakuljon ki. A Danube Institute az elmúlt években elsősorban konferenciákat szervezett, melyekre világszerte ismert gondolkodókat hívott meg, olyanokat, mint például Sir Roger Scruton filozófus, Norman Stone oxfordi professzor vagy éppen Tony Abbott volt ausztrál miniszterelnök. Mindez az elmúlt egy esztendőben kiegészült különféle tanulmányok írásával, és az új folyóirat is abból a célból indult, hogy ne csak szóban, hanem írásban is továbbadjuk gondolatainkat a nagyvilágban.

* Az idén tavasszal a Danube Institute kezdeményezésére új, hiánypótló folyóirat indult Hungarian Conservative címmel. A lap, ahogyan a nevéből is kiderül, a magyar konzervatív értékek képviselete és a nagyvilágban történő népszerűsítése mellett tör lándzsát. Hogyan született meg az ötlet, hogy angol nyelvű magyar konzervatív lapot kellene működtetni?

— A lap indításának ötlete elsősorban abból fakadt, hogy már korábban is létezett egy kiváló konzervatív újság, Hungarian Review névvel, mely azonban inkább kulturálisabb és akadémiaibb témákat karolt fel, mi pedig az új folyóirattal inkább politikai, politikai filozófiai és aktuális közéleti témákat szeretnénk megjeleníteni. Korábban Magyarországra inkább az volt a jellemző, hogy csupán másolja a nyugati ideológiákat és magatartásformákat, mi azonban most már úgy gondoljuk, hogy igenis van mit mondanunk és bemutatnunk a nagyvilágnak. Úgy érezzük, hogy kialakult egy magyar politikai közösség, mely mások, akár a fiatalok vagy az idősebbek számára is iránymutató és gondolatébresztő tud lenni. Több mint száz év után Magyarország is tud már olyan gondolatokat megfogalmazni Nyugat-Európa és az Egyesült Államok felé, amelyek érdeklődésre tarthatnak számot.

Fotók: hungarianconservative.com

* Mit tudhatunk a folyóirat szerzőiről, munkatársairól, és kiket szeretnének elsősorban megszólítani? Milyen volt az eddig megjelent két szám fogadtatása belföldön, illetve külföldön?

— Szerzőink túlnyomó többsége, körülbelül 80 százaléka magyar, és szeretnénk is, ha ez így maradna. Természetesen nemcsak magyar származású szerzőkkel kívánunk együttműködni, hanem a régiónkból származókkal is. Itt elsősorban a visegrádi országokra gondolok, de gondolhatunk akár Romániára, Horvátországra vagy Szerbiára is. A folyóirat további 20 százalékát pedig ismert nyugati, konzervatív gondolkodók alkotják. Az ismert nevekkel természetesen az újság népszerűségét is szeretnénk növelni, és ezáltal megkönnyíteni a lap terjesztését, forgalmazását. De elsődleges célunk a magyar és a regionális szerzők támogatása. Ami a lapszámokat illeti, mindig egy kiemelt téma köré építjük fel a tartalmat. A fő téma természetesen mindig egy aktuális kérdés, mely a leginkább foglalkoztatja a nemzetközi közvéleményt. Az első két megjelent számban például a digitális szuverenitás és általában a szuverenitás fogalmát jártuk körbe. A hamarosan megjelenő harmadik szám pedig az Eucharisztikus Kongresszus kapcsán a kereszténység témakörét dolgozza fel, az azt követő pedig a családi értékekről fog szólni. Minden egyes lapszám esetében igyekszünk megszólítani minisztereket, államtitkárokat és kiemelt magyar gondolkodókat is, akik egy-egy téma szakértőjének tekinthetőek. A fogadtatás kapcsán azt emelném ki, hogy nagyon jók voltak az eddigi visszajelzések, és sokat elmond, hogy még a baloldalról sem kaptunk támadást, mivel az írások kiemelkedőek és minőségiek. A folyóirat első számát egyébként elküldtük az összes európai néppárti, amerikai republikánus és brit tory képviselőnek is. A politikusok túlnyomó többségétől nagyon biztató visszajelzések érkeztek.

* A konzervativizmus kapcsán felmerül, hogy napjainkban, amikor teljes mértékű ideológiai káosz jellemzi a világot, egyáltalán hogyan lehetne meghatározni a világban elfoglalt helyét, hogyan lehetne definiálni a jelenlegi formáját. Mennyit változtak a konzervatív értékek az elmúlt évtizedekben és évszázadokban? Vajon van különbség a magyar és a nemzetközi konzervativizmus között, milyen eltérő vonásokat lehetne kiemelni?

— A Hungarian Conservative című folyóirat nem akarja megmondani, hogy mi a konzervativizmus, hanem inkább egyfajta vitát szeretne gerjeszteni arról, hogy milyen jelenlegi konzervatív áramlatok vannak. Azt gondolom, hogy nincs teljesen egységes és definiálható magyar, európai vagy globális konzervativizmus, hanem különféle gondolkodásmódok léteznek, melyek kitűnően kiegészíthetik egymást. Pontosan ez különbözteti meg a jelenlegi jobboldali értékeket a progresszívnak mondott baloldaliaktól, azazhogy nekünk különféle kérdéseink és válaszaink vannak, miközben a túloldalon csakis a nyugati, mainstream köz- és felülről irányított gondolkodás másolása folyik. Mi vitákban, illetve eszmecserékben hiszünk, a progresszívok pedig átvett és erőltetett magatartásformákban. Ezért is tapasztaljuk azt Magyarországon, hogy a baloldalnak kevés önálló válasza van a nagyvilág égető kérdéseire.

* Végül arra is térjünk ki, hogy hol tart az úgynevezett jobboldali szellemi építkezés Magyarországon. A rendszerváltás óta sok mindent kellett pótolni, hiszen az azt megelőző csaknem öt évtizedben valójában tilos volt a jobboldali gondolkodás. Sikerült ebben az értelemben felzárkózni?

— Azt gondolom, hogy igen, sikerült, és ezért is tud jól működni az újságunk. Hiszen, mint már említettem, most már nekünk is van olyan jelentős szellemi közösségünk, amelynek a gondolatait akár exportálhatjuk is Nyugatra. Olyan helyzetben vagyunk jelenleg, amikor a fő kérdésekre a válaszok a jobboldalon születnek. Természetesen bőven akad még tennivaló, van még mit építkeznünk, és van hová fejlődnünk. A Danube Institute-ban ezért is törekszünk arra, hogy a közeljövőben is olyan érdekes külföldi gondolkodókat hozzunk Magyarországra, mint például Jeff Sessions korábbi amerikai igazságügyi miniszter, Marion Maréchal francia politikus vagy éppen Rusty Reno, az egyik legfontosabb kortárs amerikai, keresztény gondolkodó.