Úgy gondoltam, érdemes lenne foglalkoznunk a videokártyák kérdéskörével. Tudjuk, hogy az elmúlt időszakban ezeknek a hardvereknek az ára az egekbe szökött, és azt is, hogy ennek magyarázata az epidemiológiai helyzet szülte félvezetőhiányban, valamint a kriptovaluta-bányászatban rejlik.
Természetesen nemcsak ezeket a számítógépes komponenseket sújtotta áremelkedés, hanem például a komplett laptopokat, a monitorokat, valamint a központi vezérlőegységeket is, azaz a processzorokat. Amikor bekövetkezett a krach, sokan home office-ba vonultunk, nem történt ez másként Dudásék háza táján sem, és csakhamar rádöbbentem, hogy az ötéves noteszgépem igencsak röcög, már az internetes böngésző használatakor is. Mivel elsőként a grafikai egységek értéke sokszorozódott meg, úgy döntöttem, hogy egy olyan számítógépet vásárolok, amelyben ilyen nincs, csak egy APU, akarom mondani ApéÚ, azaz Accelerated Processing Unit, avagy magyarán: gyorsított feldolgozóegység. A számítógépkomplett vásárlásakor úgy terveztem, hogy csak két évvel később nyitom fel a gépházat, józan paraszti logikával a garancia lejárta után, és akkor teszek bele valami olyat, amivel már a modernebb játékok is szép felbontással pörögnek. És igen, bár senki sem gondolta volna, de ennek is elérkezett az ideje, végre-valahára emberi áron is hozzájuthatunk a VGA-khoz! Most valóban boldog vagyok, hiszen két korábbi feltételezésem vált valóra: a kártyák ára két éven belül csökkenni fog, valamint félre tudok annyit tenni, hogy vásárolhassak is egyet. Hehe.
Fotó: Besthdwallpaper
De vajon új kártyát fogok-e venni? Nem, szó sem lehet róla. Az ár-érték arányt tekintve sajnos még mindig a 2016-ban és 2017-ben kiadott videokártyák érik meg a legjobban. Persze ezek is csak akkor, ha nincsenek túl irreális elvárásaink. Számomra fontos, hogy a kártya legalább 8 gigabájtnyi memóriás legyen, mert a játékok többsége máris 6 gigabájtot követel közepes és magas beállítások esetén. Most gondolhatjátok, hogy egy háromfokos skálán a legfelső és a középső fokozat elérése már jónak számít, de a videójátékoknál nemcsak alacsony, közepes és magas beállítások léteznek, hanem az alacsony alatti ultra low, avagy nagyon alacsony, a magas felett pedig ultra vagy ultra high, mely a nagyon magasnak felel meg, illetve többször még e fölé is ugorhatunk az epic, vagyis az epikus beállításokkal. Az sem mindegy továbbá, hogy milyen rezolúcióval szeretnénk játszani. Manapság a számítógépes fronton az 1440p, azaz a 2560 x 1440-es méret a legelterjedtebb, konzolos színtéren a 4K, vagyis a 3840 x 2160-as, de számomra az 1080p elegendő lesz, ez pedig az 1920 x 1080-as méretnek felel meg. Ha videokártyánk 1080p felbontáson képes meghajtani egy játékot magas vagy ultra beállításokkal, elfogadható képkockaszámmal, az gyakran arra is utal, hogy ugyanaz a hardver, mondjuk, 4K-s felbontással csak közepes és alacsony beállításokkal lesz azt képes futtatni, nemritkán jelentős képkockaszám-csökkenéssel.
Ezzel valójában meg is magyaráztam, miért elégszem meg egy olyan kártyával, amely csak 1080p-s beállítások esetén képes működtetni az újabb játékokat. Viszont azt sem szabad elhanyagolnom, hogy a monitorjaim egyike sem tudja ezt a játékos színtéren prolinak számító teljesítményt sem produkálni. Továbbá az egykoron nagy képernyős tévémnek is, melyet ma már csak egyszerű tévének titulálnék, csak 1080-as a felbontása.
Fotó: Howtogeek
Egyébként úgy vélem, sokan belelovallják magukat abba, hogy túl nagy felbontású monitort és televíziót vásárolnak, miközben nincs olyan típusú eszközük, amely képes lenne az elvárt módon teljesíteni. Nem is beszélve annak a kérdésköréről, hogy milyen képkockaszámot szeretnénk elérni egy játék játszásakor. Itt a felső határ végtelen lehet, viszont egykori konzolosként, illetve korábban csóró PC-s játékosként tudom, mi a különbség a 15 és a 30 képkocka/másodperc között, és azt is, hogy milyen, ha 60-nal játszunk végig egy játékot. Én nem várok el túl sokat. E-sport típusú játékok esetén minél magasabb ez a szám, annál jobb, de a stabil 60 FPS már több mint elfogadható. Természetesen az igazán profik szerint jó, ha eléri a 240-es értéket is, viszont nagyon kétlem, hogy egy átlagember, aki ilyen számokkal játszik, sokkal nagyobb százalékban tud győzedelmeskedni egy olyan játékos felett, mint aki csak, teszem azt, 75, 90 vagy 120 képkockával pörgeti ugyanazt a játékprogramot. Visszatérve a saját helyzetemhez, az én készülékeim maximálisan 60 képkockát tudnak feldolgozni, így ismételten nem számított fontosnak, hogy túl erős legyen a videokártya. Szem előtt kell tartanunk továbbá azt is, hogy hol is élünk pontosan. A szerbiai minimálbér 300 euró alatti, illetve az átlagbér 635 euró. Ha irreálisak vagyunk, akkor persze elkölthetjük a teljes átlagfizetésünket egy VGA-ra. Ha keresünk annyit. De az átlagbér sohasem tükrözi a valóságot. Szerbiában csaknem 7 millió polgár él, ebből 350 000-en keresnek minimálbért. Ez nem is olyan rossz átlag, igaz? Csakhogy ugyanebben az országban 2 870 000 embernek van bejelentett állása, és 400 000-en munkanélküliek. Máris más szemszögből tekintünk a dolgokra, igaz?
Nos, a legtöbbünk nem teheti meg, hogy egyszerre kiadjon egy ekkora összeget egy olyan termékért, amely, valljuk be, az esetek legnagyobb többségében nem hozza vissza az árát. És igen, a fenti statisztikai adatok valóban arról tanúskodnak, hogy nem, ezt nem tehetjük meg, hiszen még az átlagbér esetén is ételt kell tennünk az asztalra, illetve rendeznünk kell a lakbért, az áram-, az internet- és a telefonszámlát, valamint az Adidas sportcipőnk hat hónapos törlesztőrészleteit.
Fotó: Sportskeeda
A lényeg tehát, hogy örülnünk kell annak, hogy a videokártyák újra elérhető áron kaphatóak, hiszen mindazok, akik a számítógépes tevékenységeiket azért korlátozták, mert képtelenek voltak egy újabb komponenst venni, most úgy érezhetik, itt az idő. Lehet, hogy az imént felsorolt aggályok és gondok üres fecsegésnek tűntek egyeseknek, ám minden embernek mások a prioritásai. Valaki például egy horvátországi nyaralást szeretne, vagy egy új kipufogót a járművére, esetleg csak azt, hogy feltölthesse benzinnel. Én dolgozni szeretnék a gépemen, az pedig, hogy a videokártyán milyen játékok futnak, és milyen felbontással, azért is fontos, mert a valóvilág-béli teljesítményét ezek tükrözik a legjobban. Egy jó példa: telefont sem árt úgy választani — legalábbis annak, aki nem csupán a dizájnra és a márkára ad —, hogy megfigyeljük, milyen játékokat és emulátorokat képes működtetni a jövendőbeli eszközünk. Biztosan nem tökéletesen reprezentatív módja ez ennek, viszont az én paraszti logikám úgy határozta meg, hogy ennek van értelme.
Mindegy is. Végül nem vettem videokártyát. A háborúfélelem, az infláció meg úgy általánosságban az élet közbeszólt. De majd egyszer, egy szép napon, túl a tejútrendszeren egy Milkywayt majszolva, egy VGA-val dudorászva kéz a kézben kutatjuk fel a B—612-es bolygót, rózsát szaglászva teázunk a kis herceggel, majomkenyérfákat irtunk, és nem gondolunk soha többé az élet nehézségeire.
