Amikor még kukával húzták a komp sodronykötelét az adai--padéi kompon.

Arra nem emlékszem, hogy gyerekkoromban, Zentán jártunkban láttam-e a Tiszát átívelő hidat.
Bezzeg kilencéves koromban volt egy ,,találkozásom" vele, mert 1941 április első hetében égzöngésre ébredtünk: remegtek az ablakok, megmozdultak az ajtók a félfában. Felhőtlen volt az ég, s még tisztábbra mosta a fölkelő nap. Nem, nem az ég zengett, hanem a visszavonuló jugoszláv hadsereg utászai robbantották föl a hidat. Úgy mondták, hogy a csetnikek.
Mi adaiak mindössze 17,5 kilométerre voltunk a Tiszába veszejtett hídtól. A robbanásra összeverődtünk az utcán, s emlékszem, mondta is a szomszéd Gyurka bácsi, hogy:
-- Tán mégis jobb, hogy a mi hidunk helyett az a szép, az oplenacira hasonlító szerb templom épült föl. Mert ugyebár annak idején szavazniuk kellett a városatyáknak, hogy a híd vagy a templom. Egy szavazattöbbséggel, legalábbis így tudom -- tette hozzá --, a voksolás a templom javára szolgált. Meglehet, Isten akarata volt ez, mert ha lett volna hidunk, nyilván azt is fölrobbantották volna.
E sorok írója többször is volt a szép pravoszláv templomban. Mert állami ünnepen, a királyi Jugoszláviában -- a város vezetősége, a jelentős polgárok, értelmiségiek, no meg a kisiskolások is, lett légyenek azok katolikusok vagy zsidó vallásúak, kötelezően elmentek az istentiszteletre, majd onnan misére a magyar templomba, utána meg a kéttornyú zsinagógába.
A zentai hídrobbantás után aztán három és fél év múlva mégis híd épült az adai kompjárat helyén. A szovjet hadsereg számára, melyen aztán özönlöttek a seregtestek. Emlékszem, egyszer egy álló napon át a lovasság, aztán az elkobzott parasztszekereken a Maxim-géppuskák, majd jóval később robogtak a nagy, amerikai gyártmányú tehergépkocsik. Az utánpótlás.
De miért nem Zentán épült föl a fahíd?
Temesvárról a Kikindára vezető út Padénál kanyarodott le a Tiszára, onnan meg a fölépült hídon, át Adán, közelebb volt az út nyugatra, frissiben kellett a batinai csatához irányítani a hadosztályokat.
A hidat aztán lebontották. Újra beindult a kompjárat, azon jöttek később a padéiak az adai gyárakba, a hetipiacokra, meg Adáról mentek a földművesek a bánáti oldalon lévő földjükre, szőlejükbe. S mi, már legénykedő sihederek, kerékpárunkat föltolva a kompra, gatyára vetkőzve átúsztuk a szőke folyót. A csárdában megrendeltük a komposoknak a nagyfröccsöt, a kétkerekűek szállítási díját. Persze, nyárelőn még nem úszva mentünk a túloldalra, hanem kompon, és a félszemű Dávid bácsi mellett akasztottuk bele a sodronykötélbe a kukát, húztuk, húztuk, hogy minél előbb elérjük a padéi partot.
S most az újsághír, miszerint az észak-bánsági körzet biztosa kijelentette: híd épül Ada és Padé között. A kompot, ami egy darabja volt az országútnak, elpihentetik valahol. Egy régimódi színnel kevesebb lesz tájunkon, bár Moholon majd még üzemel a komp.
A zentai és a szovjeteknek épített híd után a harmadik találkozásom tiszai híddal Titelnél volt. Ez már a terepjárásom idején volt, amikor Kikindára kellett utaznom riport ügyében. A vonat a régi újvidéki vasútállomásról indult, a titeli hídon csak ,,lépésben" vontatta a gőzös a szerelvényt. Elég gyengére sikerült, s nemsokára biztonságosabb épült a helyébe.
Fölépült Zsablyánál a híd, könnyebben utazhattunk Nagybecskerekre. S ott voltam, amikor a két Becsénél elkezdték a folyót lezáró gát építését, amin aztán teher- és utasforgalmat bonyolítanak le. Nos, Becsére szánták a nemrégiben Németországból kapott hidat. Leúsztatták a Dunán, aztán föl a Tiszán, de... sokba kerülne fölépítése, úgyszintén a bekötő utaké. Egyelőre így elálltak a dologtól.
Elnézést, elkerültem az első találkozásom a zentai új híddal! Az még az építkezés legelején történt. Fényképezőgéppel a vállamon mentem a Tisza-parti sétány alján, a folyó partján. Hogy lencsevégre kapjam a hídépítőket. Így persze nem láthattam a sétány végén lévő táblát: Fényképezni tilos! De meglátott engem a munkavezető, rendőrtért kiáltott. S gyorsan jött is egy rendőr, bekísért a belügyisekhez. Ott nagy zordan fogadtak, a főnök fenyegetően faggatott, hogy ki vagyok, hol lakom, ki az apám. Mire én:
-- Hát az elvtárs ismeri az apámat. Ismernie kell, mert nemegyszer találkozott vele Adán.
Villámló szemekkel leintett a moholi származású ember, s azt mondta a rendőrnek, hogy semmisítse meg a filmet, intett, hogy kívül tágasabb. Elindultam a rendőrrel, de megpiszkált a kisördög, visszaszóltam:
-- Elvtárs, ha fölépül a híd, amiből ma még semmi sem látszik, fogadjunk, hogy sok fénykép készül róla, lesz képeslap is. Minden ,,kém" a kezébe veheti.
A rendőr barátságosan karon fogott, kuncogott magában, s megígérte, hogy a sötétkamrában csak azt a részt vágja ki a filmből, amelyet a jövendő híd alapzatáról készítettem. Mert a filmen volt még több más riportot szolgáló felvétel.
És igazam lett, sok felvétel készült az új hídról, ha jól emlékszem, színes üdvözlőlap.
Nagyon szép élményben volt részem, amikor ünnepélyes átadása volt a Magyarkanizsa és a Törökkanizsa között átívelő hídnak. Valaki meg is jegyezte, hogy az ezüstösen csillogó mintha hasonlítana a Sávoly mérnök tervezte új Margit-hídra. Igen, mintha hasonlított volna a fehéren-ezüstösen ívelő híd, s aztán egy idő múltán újból arra jártam, meglepődve láttam, hogy átfestették. Sárgára! A ,,rossznyelvek" szerint ezt bizonyos körök kérték, harcolták ki. Amolyan eb ura fakóskodásból.
Hát ennyit a Tisza-hidakról, s várom, várjuk -- mind a bácskai, mind a bánsági oldalon --, hogy megkezdjék a híd építését. S a padéi kompot majd föl- vagy leúsztatják, kikötik pihenni. Az országút egy darabja, majd elvonul valahova.