home 2024. április 19., Emma napja
Online előfizetés
Hátrányos törvény a helyi közösségekre nézve
(T. T.)
2013.03.13.
LXVIII. évf. 11. szám
Hátrányos törvény a helyi közösségekre nézve

A hajdújárási helyi közösség vezetősége lakossági fórumon számolt be a 2012-ben megvalósított eredményekről, az idei tervekről, valamint arról a január elsején hatályba lépett két törvényről, amely hátrányosan érinti a helyi közösségeket.

Haskó István, a hajdújárási helyi közösség elnöke az eredményeket sorolva többek között kiemelte a Vasút utca 673 méternyi szakaszának rendezését, az önkéntesek munkáját, az esővíz-elvezető csatornák tisztítását. Kitűnő kapcsolatot ápolnak a Vöröskereszttel, a Szociális Munkavédelmi Központtal, a Lurkóházzal. A Vöröskereszt népkonyha programja keretében naponta hatvan személy kap ingyen ebédet. Az idei tervek között néhány utca (talánteremi bekötőút, a Vasút utca, a  Kosztolányi Dezső utca fennmaradt része, a Pero Popović Aga utca, a Határút és a Vanger sor) aszfaltozása szerepel, de ahogy Haskó István fogalmazott, már akkor is elégedettek lesznek, ha egy utcát sikerül aszfaltozni. A központban egy körforgalom kiépítését is szorgalmazza a vezetőség, nagy szükség lenne a vasútállomáson egy kisebb váróteremre, valamint a gyalogjárda felújítására. A noszai általános iskola előtt fekvőrendőrt helyeznek el, a település elején és végén pedig két Nosza feliratú tábla kap helyet.
— A kultúrotthon felújítására 22 millió dinár lett jóváhagyva, a tervek készek, az engedélyek megvannak, a munkálatok elkezdéséhez csak a pénz hiányzik. A labdarúgópálya mögötti részen játszóteret alakítanánk ki, fákat ültetnénk a falu területén, javítanánk a közvilágításon, s jó lenne, ha elkezdődne a vízvezeték-hálózat és a szennyvízelvezető rendszer kiépítése is — mondta az elnök.
Urbán Olívia, Szabadka polgármesterének helyi közösségekkel megbízott segédje, Ladóczki Gyula, a vkt titkára és Predrag Bobić, a mišićevói helyi közösség közgyűlésének elnöke a közvagyonról és a költségvetési rendszerről szóló, január elsején hatályba lépett törvényről tájékoztatták a megjelenteket.
— Köztársasági szinten két olyan törvényt hoztak, amely hátrányosan érinti a helyi közösségeket — mondta Ladóczki Gyula. — Megváltoztatták a közvagyonról szóló törvényt. Eddig a helyi közösségek is rendelkeztek vagyonnal, az új törvény értelmében azonban ez a vagyon a köztársaság tulajdonába került, a használati jogot pedig a község kapta. Az épületeket hiába emelték a helyi közösség polgárai saját kezűleg, egy tollvonással áthelyezték őket a köztársaság tulajdonába. A költségvetési rendszerről szóló törvény értelmében a helyi közösségeknek nem lehet sem saját bevételük, sem saját folyószámlájuk. A hajdújárási helyi közösség saját épülettel rendelkezett, melynek bérbeadásából bizonyos összeghez jutott, s ezzel a pénzzel szabadon gazdálkodhatott. Ez megszűnt. Az összeg a város egységes számlájára folyik be, s onnan a város saját belátása szerint adja vissza a helyi közösségeknek a pénzt. Ez főként az olyan helyi közösségeket érinti hátrányosan, amelyeknek saját vagyonuk volt, s az ebből megvalósított anyagi eszközöket hasznos dolgokra fordította. Mindig a decentralizációt szajkózzák az illetékesek. Ezen a példán láthatja mindenki, miféle decentralizácó ez, saját pénzünket elveszik, s annyit adnak vissza, amennyit gondolnak. Minden valószínűség szerint az a helyi közösség jár jól, ahol ugyanaz a politikai opció van hatalmon, mint a városban, hiszen ők nyilván több pénzt kapnak. Ahol a városban levőtől eltérő politikai opció van hatalmon, azok a helyi közösségek nyilvánvalóan kevesebb pénzt kapnak vissza. Ebben a pillanatban nem sokat tudunk tenni. A törvény hatályba lépése előtt módosítási javaslatokat tettünk, hogy a helyi közösségeknek maradjon meg a folyószámlájuk és a tulajdonjoguk. Ezeket az indítványokat eljuttattuk a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőinek, s ők ezt be is adták, de a hatalmi többség elvetette őket. S hogy egy jó hírrel is szolgáljak: a helyi közösségeknek továbbra is lehet donációs számlájuk. A nemzetközi pályázatok útján szerzett pénzeszközökkel szabadon gazdálkodhatnak — tájékoztatott Ladóczki úr.
Urbán Olívia elmondta, hogy ő is és a hajdújárási vezetők is mindent megtesznek azért, hogy a helyi közösség visszakapja azokat a pénzeket, melytől az új törvény értelmében elesik a falu. Ehhez azonban a helyi közösségnek kérvényt kell benyújtani a városhoz, a jóváhagyás után különféle szerződéseket kell kötni, s csak ezután kerülhet vissza a pénz a településre.

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..