Vendégvadászokat hívtunk nyúlvadászatra kis falunk testvértelepüléseiből. Szép idő ígérkezett arra a szombatra. A vendégek jó hangulatban érkeztek meg, kipihenten, vadászatra felkészülve. Nyúlvadászatról lévén szó sörétes fegyvereket hoztak magukkal. Ilyenkor jó alkalom nyílik arra is, hogy megnézzük egymás fegyvereit és meg tapasztalatot cseréljünk arról is, ki milyen lőszert használ. Apróbbat, nagyobbat, gyenge töltetűt vagy erőset. Ez ugye függ a fegyvertől is meg attól is, ki mit szeret. Van, aki közelre lő, van, aki távolabb engedi a vadat, és csak akkor durrant oda. De akadnak közöttünk olyanok is, akiknek mindegy, mivel, hova, hogyan lőnek, csak lőhessenek. Ezek az emberek nem vadászni, hanem lőni szeretnek. Sokszor ellövöldözik a golyóikat már az első körben, utána meg kéregetnek, két golyót ettől, kettőt attól, nem gondolnak arra, hogy az a másik is pénzt adott érte. No, ezen a vadászaton is volt egy ilyen kolléga. Az egész vadászidényt úgy vadászta végig, hogy kölcsönkért a haveroktól. Nem is szólt miatta senki semmit mindaddig, amíg egyszer a kocsmában el nem kezdett azzal dicsekedni, hogy ő milyen kevés pénzből mennyit vadászik. Eljutott ez a mese az egyik olyan barátja fülébe, aki mindig adott neki patront. Ez a koma is ott volt ezen a bizonyos vadászaton. Úgy intézte, hogy most is a közelben legyen, amikorra majd a potyázó ellövöldözi az összes lőszerét. Már az első kör végére úgy értek ki, hogy a legtöbbet megint az lövöldözött, aki alig vitt golyót. Ez az emberke rálőtt arra a nyúlra is, amelyik más előtt szaladt, tehát a lövés joga igazából azt illette volna meg. Persze ez nem azt jelentette, hogy el is találta a célzott vadat, de jót szórakozott azon, hogy megint ő volt a leggyorsabb! A vendégek közül volt is olyan, aki szóvá tette ezt a figyelmetlenséget. Ő meg csak vállat vont, és folytatta a megkezdett stílusban. Reggeli közben többen kifogásolták a viselkedését, de hiába. A második kört már kölcsönlőszerrel kezdte. Rövid gyaloglás után a friss szántásból felugrott egy nyúl, és lobogó füllel vágtatott gyors kezű barátunk felé, aki nem is volt rest, nyomban odalőtt kettőt. A nyúl irányt váltott, és elfutott, mintha ott sem lett volna. A rálövés helyén meg valami csillogó nyúlós csík maradt. Nemsokára odaértek a vadászok, és amikor közelről megnézték, mi is az, kitört a nevetés! Egy női nejlonharisnya szára árválkodott a sáros földön, azaz nem árválkodott, mert nem messze ott volt a párja is. A kölcsöngolyóba ugyanis sörét helyett az volt beletöltve! Heccelték is a jóembert, hogy ezt a nőstény nyulat úgy megijesztette, hogy még a harisnya is lesett a lábáról futás közben, ugyan nézzen már szét, hátha a tangabugyogó is ott van valahol a közelben. Meg biztosan olvasott a hálósnyúl-vadászatról, csak nem jutott a könyv végéig, ezért nem tudja, hogy nem hálós harisnyával kell azt csinálni. Nagy felsülés lett a dologból, de alighanem értett belőle az, akinek szánták, mert a többi kölcsöngolyót már nem merte kilőni. Azóta nem kéreget, és a viselkedésén is változtatott. A harisnya nélküli nyulat meg azóta sem sikerült utolérni…