Az idén egy kicsit távolabbi kirándulóhelyet választottak. Mivel a tagok közül eddig még csak nagyon kevesen ültek hajón, ezért egy hajózási lehetőséggel egybekötött programot választottak. A tagok közül sajnos többen is lemondták az utat, ezért a Nőszervezet mindkét faluban meghirdette az utazási lehetőséget. Végül 27-en indultunk el a hajnali órákban. A négyórás buszozást mindenki jól tűrte, voltak, akik szunyókáltak, mások nézelődtek, a legtöbben pedig beszélgettek, társalogtak.

Először a Tumane nevű szerb ortodox kolostorhoz és remetelakhoz érkeztünk, mely a XIV. században épült. Igazán sok zarándok látogatja, most is több autóbusz és személygépkocsi várakozott a parkolókban. A szent hely megtekintése után emléktárgyakat lehetett vásárolni, de meg is lehetett pihenni a vendégváró helyeken, frissítő üdítőt, teát vagy kávét fogyasztva. Egy miniállatkert is várta a legkisebbeket, a színes tollazatú pávák és a szelíd őzikék, kisgidák nyerték el leginkább a gyermekek tetszését. Aki egy kis sétára vágyott, felgyalogolhatott a hegyen a szent kútig, ahonnan szent vizet hozhatott, de meg lehetett nézni Zosim remete egykori lakját, barlangját is.

Ezután az Ezüst-tó felé vettük az irányt. Ez egy népszerű turisztikai üdülőhely. Belgrádtól 110 km-re keletre található, Veliko Gradište közelében. A tó egy, a Dunától alig 2 km-re levő kb. 14 km hosszú holtág. Partján homokos, apró kavicsos strand várja a fürdőzőket, napozókat. A víz nem volt hideg, aki fürdőruhát is vitt az útra, az fürödhetett, hiszen volt erre elég szabadidő, de a többség csak a lábát mártotta meg a vízben. A sétányon végighaladva szebbnél szebb vendéglők, szálláshelyek csalogatják az idelátogatókat egészen a kempingezők helyéig. A tó a naplementekor látható ezüstös tükröződésről kapta a nevét. Ezt mi is megtapasztalhattuk, hiszen 9 óra körül indultunk haza.

Az utazás legjobban várt része, csúcspontja a dunai hajókázás volt, mely 17 órakor kezdődött, de már 16 órakor fel lehetett menni a hajó fedélzetére. Csoportunk egy része mindjárt a nyitott helyen levő székeket foglalta el, de sajnos nem élvezhettük sokáig a friss, tiszta levegőt, mert esni kezdett az eső, és kénytelenek voltunk lemenni a fedett terembe. Természetesen az üvegablakokon keresztül is gyönyörködhettünk a tájban. Az egyre jobban zuhogó eső és a hatalmas hullámok egy kicsit félelmetesnek tűntek, de a kapitány mindenkit megnyugtatott, hogy az ilyen időjárás nem ritka errefelé, pánikra semmi ok. Galambóc várához közeledve villogtak a vakuk, mindenki szeretett volna képet készíteni az erődről, melyet a XIII. században kezdtek építeni. A háromórás hajóúton sok tudnivalót, érdekességet és történelmi adatot, de legendát is hallottunk. A vár felé haladva vízből kilátszó fekete fatörzseket láthattunk. Itt volt a Vaskapunál emelt gát építése előtt Ada Kaleh szigete. 1972-ben került víz alá, s itt a Duna mélysége mindössze 1,5 m. A Babakáj-szikla (Nagyapó-szikla) a várral szemközt, a román oldal közelében emelkedik ki a folyóból. Ha éjjel hajózunk el mellette, akkor állítólag női sírást lehet hallani — s hogy miért, az is kiderül a hajókiránduláson az útvezetői tájékoztatásból. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt az utat!

A Nőszervezet elnöke, Bába Natália elmondta, igaz, hogy hosszú volt az út, de nem bánta meg, hogy ezt a kirándulást választották. Köszönetét fejezte ki Dragan Daničićnek, Magyarcsernye községi elnökének, amiért autóbuszról gondoskodott a szervezet számára, így a résztvevőknek csak a hajókirándulást kellett kifizetniük (1700 dinárt személyenként). Hozzátette, jövőre is terveznek utazást, vannak is már ötletek, ajánlatok, de még titok, hogy mely helyet fogják kiválasztani.

— Mi 2021-ben már jártunk ezeken a helyeken — mesélte az egyik jelen lévő házaspár, Kiss Valéria és János. — Három napot töltöttünk itt. Augusztus vége volt, de nem ilyen meleg, fürödni nem lehetett, és a hajózásról is lemaradtunk. Amikor megtudtuk, hogy újra eljöhetünk, azonnal jelentkeztünk, függetlenül attól, hogy már jártunk errefelé. A várban voltunk, de akkor szárazföldön közelítettük meg. Jó volt most a másik oldalról is megnézni. A Tumane-kolostorba is elmentünk három évvel ezelőtt, akkor sokkal több turista volt. És amit észrevettünk, hogy folyamatosan újítják, szépítik a környéket. Most is láthattuk, hogy folynak az építkezések, úgy hallottuk, újabb szálláshelyek készülnek. Az út nem volt fárasztó, meleg volt, de kibírtuk. Az unokáknak ajándékot, a barátoknak pedig emléktárgyat vásároltunk.

Szántó Tivadarnak is nagyon tetszett a kirándulás:

— Még soha nem jártam ezen a tájon. Köszönöm a szervezőknek, hogy lehetővé tették számunkra ezt a szép kikapcsolódást. Bízom benne, hogy jövőre is szerveznek ilyen utazást. Nem kell külföldre mennünk, országunkban is van sok látnivaló, csak fel kell fedezni.

Kuruc Ilona volt a legidősebb tagja csoportunknak, hetvenkilenc éves. Ila néni végig jó hangulatban tartotta a társaságot, cukorkákkal kínálta a gyerekeket. Nem panaszkodott sem a melegre, sem a hosszan tartó buszozásra, sem a gyaloglásra. Kérdésemre, hogy kifáradt-e, azt mondta, nem, és már alig várja a következő utazást. Hozzátette, nagyon örül, hogy végre ülhetett hajón, életében először. Egy másik vágya, hogy a repülőzést is kipróbálja.

Kár, hogy többen nem használták ki ezt a lehetőséget, hiszen csoportosan mindig érdekesebb utazni. Több szem többet lát, és hazafelé jó volt közösen felidézni a nap eseményeit. Majd a busz elcsendesült, s a többség hazáig aludt.

Talán a Nőszervezet meghallgatja Ila néni kérését, és lehet, hogy jövőre egy repülőúton vehet részt a csoport…