A 19. és 20. század fordulóján megjelenő Szabadka és Vidéke, amely politikai és vegyes tartalmú heti közlönyként hirdette meg programját, sohasem mulasztotta el a város katolikus jellegének hangsúlyozását. Számtalan cikk látott napvilágot azt bizonyítandó, hogy a város a történelmi Magyarország legkatolikusabb helységei közé tartozik, s ezzel összefüggésben igyekezett nyomatékosítani a kifejezetten magyar jelleget is. Különösen a helybeli gimnázium esetében érhetjük tetten a meghirdetett két sajátosságra való kitartó és szilárd törekvést, pontosabban: az arra vonatkozó bizonyítási kényszert.

Jellemző, hogy a századfordulón elindult az új katolikus egyetem beindítását szorgalmazó mozgalom, amelynek nagyon sok híve volt a mai Bácskában is. A Szabadka és Vidéke 1899. október 15-én vezércikkben üdvözölte dr. Valihora Ágoston Priglevica Szt. Iván plébánosát abból az alkalomból, hogy az apatini esperesi kerület közgyűlésén ígéretet tett, miszerint: „míg él, évenként 800 koronát adományoz egy alapítandó katholikus egyetem javára”. Szabadka sem váratott sokáig magára ennek az ügynek a felkarolásában. A szabadkai esperesi kerület gyűlésén, melyet október elején tartottak, Mamusits Mátyás, a Szent Teréz-templom plébánosa szintén felajánlotta, hogy évenként ezer koronával kíván hozzájárulni az egyetemalapításhoz. A hírközlő a megtartott népes közgyűlést korszakalkotónak nevezte. Az egyébként a helyi sajtóban gyakran támadott Mamusits — akinek vaskalapossága, azaz a dogmatikus értelemben vett elkötelezettsége a katolikus vallás iránt közismert volt — ezúttal nagy elismerésben részesült, mivel feltétel nélküli lelkesedése az ügy iránt másokra is átterjedt, és a cikk írója szerint ez biztosítja majd, hogy sikeres lesz az egyetemalapítás. A nevezett plébánost mellesleg azért támadta igen gyakran a helybeli sajtó, mert bizonyos megnyilvánulásait nem tartotta eléggé nemzetinek, azaz magyarnak. A tisztelendő atyának pl. baja volt a Himnusz szövegével is, hitbuzgóságát, vallási meggyőződését ugyanis sértette a vers szövege. Nem kis botrány kerekedett pl. akkor, amikor nem engedélyezte a templomban a Himnusz eléneklését egy nemzeti ünnepen. „Mint hazafival sokféle tekintetben aggályoskodtak vele, ami ugyancsak éppenséggel tulbigottságának eredménye volt” — írta róla életrajzának összeállítója, Mamusits ugyanis 1900 szeptemberében tragikus körülmények között elhunyt — belefulladt a Palicsi-tóba. A biográfus azt sem hallgatta el, hogy: „De kiengesztelő tényül tudhatjuk be neki azt a nagy ügybuzgóságot, amelyet a kaponyai síremlék megteremtése, felállítása körül kifejtett”.

Ezeket olvasva óhatatlanul is felmerül bennem a kérdés, vajon mit szólna ma Mamusits plébános úr ahhoz, hogy divatba jött a politikusok körében a templomi szószék kisajátítása?!

A katholikus egyetem című vezércikk szerzője eléggé részletesen foglalkozik azzal a kérdéssel is, hogy miért van szükség az új intézményre, amikor Budapesten már működik a 17. században Nagyszombaton megalapított, Pázmány Péter által létrehozott egyetem, s melyet „Lippay és Lósy primások tovább fejlesztettek, s Mária Terézia uralkodása alatt került át Budára”. Mint a cikkből kitetszik, az új egyetem felállítása azért vált szükségessé, mert „a liberalizmus és a szabadkőművesség oda juttatták egyetemünket, hogy az azt fenntartó alap katholikus, az egyetem /viszont/ felekezet nélküli”.  A végeredmény: „még /a/ katholikus érzelmekkel felkerült ifjakból /is/ kiölik a katholicizmust, s mire tanulmányaikat befejezték mint telivér liberálisok — nem ritkán atheisták — foglalják az állásokat a társadalomban”.

Nem csoda tehát, hogy a hit feltétel nélküli védelmezője, Mamusits plébános az elsők között iratkozott fel arra a listára, amely az államtól független és kizárólag a katolikus egyház által irányított felsőoktatási intézmény megalapítását tűzte ki célul, mert így vélte biztosítottnak azt, hogy a tanulmányait végzett földijei nem „hitetlen és sivár lélekkel” térnek majd vissza szülőföldjükre. Így kívánta nemkülönben megállítani azt az immár megállíthatatlan folyamatot is, mely egyre jellemzőbbé vált az ún. intelligencia, azaz a magasabb képzettséggel rendelkezők körében, nevezetesen, hogy éppen ez a réteg bír „a legkevesebb érzékkel... a vallás és az ebből származó kötelességek teljesítése iránt”. Amíg más téren előrehalad, „addig a vallásosság, az erkölcsösség tekintetében nem...” Ezt az állapotot süllyedésként élték meg mindazok, akik az új katolikus egyetem életre hívását sürgették. A Szabadka és Vidékének vezércikkírója éppen úgy, mint a hitbuzgóságáról ismert Mamusits Mátyás.

A plébános úr ez irányú tevékenykedésére váratlan halála tett pontot.