A Hazajáró Honismereti és Turista Egylet szervezésében megvalósuló egész napos túrát március 22-én tartották meg, házigazdánk a palicsi Magyar Művelődési Központ volt. A 26 kilométeres gyaloglásra körülbelül 150-en jelentkeztek, a résztvevők nemcsak Vajdaságból érkeztek, hanem a történelmi Magyarország területeiről is, kicsik és szépkorúak egyaránt.

— Hatodik alkalommal hirdettük meg a Bácskai Hazajáró Túrát — mondta Szabó Hunor, az egyik szervező. — Célunk, hogy a környezetünket, Délvidéket be tudjuk mutatni az itt élőknek, valamint a messzebbről érkezett magyarországi, esetleg felvidéki, erdélyi társainknak. Ma Palicsot szeretnénk megismertetni, körbesétálni, 26 km-t fogunk megtenni, reggel indulunk, és 17 órára szeretnénk visszaérni. Megnézzük a szecessziós épületeket, a víztornyot, a Bagolyvárat, a Vermes Lajos sétányt, a teraszt, a régi villákat. Hat évvel ezelőtt még nem voltunk százan, de most már bőven átléptük ezt a létszámot. Vannak olyan túrázó társaink, akik mind a hat alkalommal itt voltak, és visszajárnak. Szeretik ezt a társaságot, a közösséget, élvezik a délvidéki tájat.

— Másodszor vagyok itt, 2011-ben ismertem meg a Hazajáró-fiúkat, és a későbbiekben a Kárpátaljai Hazajáró Egyletet is megalapítottuk. Ettől kezdve pedig nem volt nehéz becsatlakoznunk nemcsak a saját, hanem mások túrájába is. Társaság, jó levegő, mozgás, lehet közhelyeket sorolni, de itt valóban egy olyan csapat jön össze, olyan jó lelkületű társaság, amely elképesztően feltölt. Amikor létrehoztuk otthon az egyletet, akkor elkezdtünk közösséget építeni, Kárpátalján ugyanis magyar nyelvű túraegyesület nem volt, és nagyon gyorsan elkezdtek csatlakozni hozzánk. Két év alatt 300 tagja lett az egyesületnek, a háború kitöréséig minden második hétvégén volt egy túránk. Aztán egy picit megtorpant az egész, én eljöttem a családdal, viszont az egyesületünk titkára otthon maradt, és ő viszi tovább a tevékenységet. Nekünk a mai túra egy picit furcsa, mert mi mindig hegyek között túrázunk, de nagyon várom, hogy lássam azokat a kulturális értékeket, amelyeket itt Délvidéken nem ismerünk — mesélte az eredetileg kárpátaljai, de Debrecen mellől érkező Bíró András.

A körséta kezdetén a víztorony irányába vezetett az utunk, megtekintettük a parkot, a nagyteraszt, a zenepavilont és az emlékkutat, majd megálltunk a Bagolyvár és Vermes Lajos szobra előtt.

— A Monarchiában úgy gondolták, Palics megérdemli, hogy igazi üdülőtelep legyen, érződik ez a hangulat, és próbálják is fenntartani. Itt van Palics aranyos, kis kútja, mely elmeséli Palics történetét. Az emlékszobron háromnyelvű a felirat, ez valamikor másként nézett ki, az egyik részén egy Kosztolányi Dezső-idézet volt, a másik felére pedig Szabadka polgármestere, Bíró Károly Palics építésének üdvözlésére írt szövege került. Vannak itt kék Zsolnay vázák is, annak idején annyi mindent rendeltek Pécsről Szabadkán, hogy jutalmul két kék vázát kaptak, melyek megmaradtak, de volt, ami széttört, és olyan is, amelybe sajnos belelőttek — hallhattuk Szabó Hunortól, ahogy a zenepavilon lépcsőin mesélt a park jellegzetes épületeiről, műemlékeiről.

— Vermes Lajos rengeteget fektetett Palicsba, kiépítette a villamos vonalát, mely Szabadkától a tóig húzódott, az összes földterület itt a környéken az övé volt, és ezeket felajánlotta a köz javára, felépítette a Lujza Villát és a Bagolyvárat. Nagy érdeme, hogy 1880-ban megalapított egy előolimpiát, tehát a Bagolyvárat lehet az első olimpiai falunak nevezni, hiszen 60 embert tudtak itt elszállásolni, reméljük, előbb-utóbb fel lesz újítva. Vermesről tudni kell, hogy bokszolt, vívott és kerékpározott is. Sőt, kitalált sportokat, például kerékpárról vívtak. Azt is kevesen tudják róla, hogy a sportfotózás egyik megteremtője. 1918-ban mindenét elvették, nyolcvanöt évesen halt meg 1945-ben — ismertette Szabó Attila, a Hazajáró Honismereti és Turista Egylet tagja Vermes Lajos szobránál.

A női strandon tovább haladva egyre beljebb értünk a természetvédelmi terület szívébe, ahol Hulló István biológus mesélt a tó élővilágáról.

— A gyerekkorom egy részét itt töltöttem, a keleti partokon egykor nagy tanyavilág volt. Amikor ez a tó egy korábbi szikesből keletkezett, nagyon jól működő és híres fürdő lett. Korábban rengeteg apró vízfolyás táplálta a tavat, ezek lassan elapadtak, most kulminál a szárazság, és ebben sem lenne víz, ha nem érkezne ide a megtisztított szennyvíz. Ötven évvel ezelőtt a tavat kiszárították, lecsapolták, és kiépült egy víztisztító, időközben elmúlt ötven év, iszap rakódott le, és sajnos a tó elvesztette gyógyfürdő jellegét. Amikor folyt az évszázad környezetvédelmi akciója, nem tudtak mit kezdeni a rengeteg iszappal, a második szektorban az iszapból szigetek alakultak ki, melyeken sirálytelepek jelentek meg, benőtte a nád, a sásfélék, a gyékény, néhány év alatt 3-4000 dankasirálypár költött itt. Ahogy a vegetáció változott, récefélék, gémfélék, kormoránok jelentek meg, amióta nem fagy be a víz, mert nincs nagy tél, és van élelem, a tó minden halevő madárnak ideális. Mivel a környéken kiszáradtak a felszíni vizek, nincs mocsár, tó, nincsenek szikes semlyék, patakok, az ilyen mesterséges vizek az utolsó menedékeik a vízhez kötődő fajoknak. A madarak jól alkalmazkodnak, Európában — kivéve talán a keleti részeket — itt jelent meg a szerecsensirály, több száz pár költ jelenleg, ez a legerősebb európai állomány, emellett a szürkegémek, kormoránok, dankasirályok, bakcsók, selyemgémek, kiskócsagok is mind itt telepedtek le.

A tó mellett haladva elérkeztünk Szentkútra, a Könnyező Szűzanya egyházmegyei kegyhelyre, ahonnan rövid áhítat és pihenő után rátértünk a visszafelé vezető ösvényre. Talán ez volt a legnehezebb szakasza utunknak, és az esős időjárás sem kedvezett. Az esőkabátomon hipnotizáló kopogásba forduló esőcseppek azért valamelyest megnyugtatóan hatottak rám, már-már feledtetve, mennyire fáradok. Végül a férfistrand felé közeledve, a vadregényes tanyavilágot elhagyva, ismét civilizáció jeleit tapasztalva, újult erőre kaptam. A Palics Evezősklubnál Szabó Hangya András, a klub vezetője mesélt az egyesület megalakulásáról és a jelenlegi működésről. Utolsó megállónk pedig Conen Vilmos egykori szabadkai iparos villája volt, melynek régi fénye sajnos az idő múlásával igencsak megkopott. A célba érőket jól megérdemelt vacsora várta a palicsi MMK épületében.

Élményeimet összegezve azt kell mondanom, a nehézségek ellenére is nagy élmény volt a körséta, olyan szögből láthattam a Palicsi-tó környékének békéjét, mint még soha, de legközelebb kezdő túrázóként mindenképp kisebb táv megtételével fogom kezdeni.