home 2024. március 29., Auguszta napja
Online előfizetés
Görögország még nem enyhített a beutazási szabályokon
Pannon RTV
2021.06.10.
LXXVI. évf. 23. szám
Görögország még nem enyhített a beutazási szabályokon

Jelenleg 6 éves kor felett csak negatív PCR-teszttel léphetnek be a gyerekek Görögországba, egyelőre az antigén teszteket sem fogadják el.

A beutazáshoz a Görög Nemzeti Turisztikai Szervezet hivatalos weboldalán, a travel.gov.gr oldalon elérhető PLF nyomtatványt is kötelezően ki kell tölteni. A QR-kódot a nyomtatványban feltüntetett beutazási dátumon küldik ki az utazóknak. Görögország egyébként heti rendszerességgel, hétfőnként dönt a határátlépés szabályainak módosításáról.

A további részletekről Aleksandar Seničić, az Utazási Irodák Szerbiai Szövetségének igazgatója nyilatkozott.

„Jelen pillanatban azok, akik be vannak oltva bármelyik vakcinával, és az újraoltás óta eltelt 14 nap, problémamentesen beléphetnek Görögországba, a zöld igazolással és az oltáskor kapott korábbi igazolással egyaránt. A felnőttek esetében ennek az alternatívája kizárólag a negatív PCR-teszt. Korábban bejelentettem, hogy antigén teszttel is lehet majd beutazni, de sajnos még mindig nem kaptunk megerősítést a görögöktől, hogy ezt engedélyezni fogják. Azok, akik átestek a fertőzésen, szintén beléphetnek az országba. Nekik fel kell mutatni a pozitív PCR-tesztet, vagy a pozitív antigén tesztet azzal, hogy legalább két hónapnak el kell múlnia a fertőzés kimutatásától, illetve nem lehet 9 hónapnál régebbi a teszt. A gyerekekre vonatkozó szabályok jelentik számunkra a legnagyobb problémát. Jelenleg a gyerekek 6 éves korig utazhatnak covid-ra vonatkozó dokumentáció nélkül a szüleikkel. Reméljük, hogy a következő napokban változtatni fognak ezen, és a korhatárt felemelik 12 évre.”

Hozzászólások
Hozzászólások
0
Hozzászólás küldése
1000 karakter áll rendelkezésére
A megjegyzésekben kifejtett vélemények a hozzászólások szerzőinek magánvéleményei, és nem tükrözik az internetes portál véleményét. A megjegyzéseket moderáljuk és jóváhagyjuk az általános szerződési feltételeknek megfelelően.
Támogatóink
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabjuk a tartalmakat és reklámokat, hogy működjenek a közösségi média funkciók, valamint hogy elemezzük a weboldal forgalmát. Bővebben a "Beállítások" gombra kattintva olvashat.
Az oldal sütiket használ, hogy személyre szabja az oldalon megjelenő tartalmat és reklámokat..