Miközben e heti kommentárom megírásához készültem, szorgalmasan gyűjtögettem hozzá az adatokat újságból, rádióból, tévéből, különféle komputeres honlapokról. Azt próbáltam összeszámolni, mit veszít az ország, mindenekelőtt pénzben és tekintélyben, ha a kormány lemond és a parlamentet szélnek eresztik. Most viszont már tudom, hogy a kormány önbuktatást követett el, s a köztársasági elnöknek aligha lehet más választása, mint hogy feloszlassa a parlamentet és kiírja az új választásokat. Önbuktatásról beszélek, mert mégiscsak furcsa, hogy ezt a káros lépést annak elnöke, pártja és a hozzá dörgölődző kis pártok korifeusai kívánták. Tehát olyan szorgalmasan jegyezgettem, ahogyan ezt aktív újságíró koromban tettem, ha valahol, valamilyen, számomra különösen érdekes megbeszélésen vettem részt.
Aztán 11-én délelőtt végigsétáltam a Korzón, és nem győztem kapkodni a fejem, ha egy újságárusstand előtt haladtam el. Ordítottak ugyanis felém az óriási címek. Íme néhány:
BOTRÁNYOS LELEPLEZÉS: A VÁLASZTÁSOK 400 MILLIÓ EURÓT TETTEK HOZZÁFÉRHETETLENNÉ!
LEGALÁBB FÉL ÉVRE LEÁLLTAK SZERBIA FONTOS, FEJLESZTÉST HOZÓ ÜZLETKÖTÉSEI!
A KORMÁNY EGY PERC ALATT SZëNT MEG LÉTEZNI!
KOŠTUNICA A RADIKÁLISOKKAL AKAR KORMÁNYT ALAKÍTANI!
A NAGY DILEMMA, MERRE INDULUNK A VÁLASZTÁSOK UTÁN: EURÓPA VAGY A MÚLT FELÉ?
A sok összegyűjtött adatból csak egyet közlök, mert a többi ennek függvénye. Minden valamire való gazdasági szakember szerint -- ezt azok is elismerik, akik az Európához való tartozás helyett inkább Oroszországhoz csatlakoznának -- legalább 3,5 milliárd eurós évi minőségi tőkebeáramlás kell ahhoz, hogy Szerbia elinduljon a fejlődés útján és képes legyen csökkenteni a munkanélküliséget!
Az idézett címek után a magyarázatok:
Mivel a kormány megbukott, s a parlament nyilván szétszéled, az előbbi nem javasolhatja, az utóbbi pedig nem cikkelyezheti be azt a donációt, tehát a tiszta, törlesztési kötelezettség nélküli pénz felhasználását, amelyről megegyezés született és az adományokról szóló szerződéseket megfogalmazták! Itt pedig ,,csekély” 323 700 000 euróról, 4,5 millió dollárról és 13,2 millió dinárról van szó. Ezen fölül ,,csak úgy mellékesen” még 66 millió euró is felhasználhatatlanná vált, amelyet a külföld az olyannyira fontos és olyannyira megroggyant nagy forgalmú belgrádi Gazella meg még jó néhány más híd és út korszerűsítésére szánt -- közöttük a bennünket olyannyira érdeklő adai hídéra is!
Most már sajnálom, hogy feleslegesen gyűjtögettem az adatokat a tervezett kommentáromhoz, de közbejött a kormány önbuktatása! Ebben a helyzetben úgy érzem, felesleges számokkal fárasztani olvasóimat, mivel felírtam, mennyi pénzre lenne szüksége az országnak -- és ehhez kétségkívül nem juthat hozzá -- s mekkora az az összeg, amelyet a jog szempontjából is ortodox, a gazdasághoz pedig egy jó középiskolás ismereteinél is kevesebbet értő Koštunica és elvtársai makacsságuk miatt kidobtak az ablakon. Inkább ide-oda tallózok azon értesüléseim között, amelyekhez egyetlen nap alatt jutottam hozzá. Tehát:
Koštunica azután szánta el magát a kormány megbuktatására, hogy megegyezett Tomislav Nikolićtyal, a radikálisok alvezérével (a fővezér, mint ismeretes, Vojoslav Šešelj maradt, noha vádlottként a Hágai Bíróság előtt ül), hogy a nekik kedvező választási eredmények esetén vele alakít kormányt...
A ,,lemondásról” döntő kormányülés addig tartott, amíg az erről szóló javaslatát Koštunica fel nem olvasta. Az események olyan gyorsan peregtek, hogy a felszolgáló személyzet nem érkezett kávét tenni a miniszterek elé...
A jobb oldal jobb oldalán ülő Dragan Marković Palma, az egységes Szerbia elnöke (akiről múlt heti kommentáromban írtam) kijelentette, hogy a jövőben nem hajlandó azokkal tartani, akik megfosztják az országot Európától és annak egészséges tőkéjétől, ,,mert habár nacionalista vagyok és hazafi -- mondta -- én pragmatikus hazafi és közgazdász vagyok, tehát nem segítek újra elszigeteltségbe vinni az országot!”
A kormány lemondása, a parlament szélnek eresztése, a rendkívüli választások kiírása azzal okozza a legnagyobb közvetett kárt, hogy jobb esetben ,,csak” lelassul a tőke beáramlása, rosszabb esetben, és ezzel inkább számolhatunk, az idén teljesen elmarad. Legfeljebb úgy juthatunk pénzhez, ha folytathatjuk a magánosítást, vagyonaink eladását, de ezt is jórészt áron alul leszünk kénytelenek megtenni. Ebben pedig nem a várakozó álláspontra helyezkedő külföldi tőke lesz érdekelt, hanem a gyanús körülmények között szerzett hazai. A gyakorlatból tudjuk, hogy ebből kellemetlen bonyodalmak és káros következmények lehetnek.
Pont!
Mit tehetünk?
Helyezkedjünk várakozó álláspontra mi is...!