Csurgatottméz-színű volt a szoba. A faragott bútorok, a padlón a rókaszőrmék, a falon a pingálás — Kisoroszon ugyanis mindig pingálták a falat, hol rózsásra, hol szegfűvirágosra, hol bolondos kockásra.
Nagyinkóék szobájában a mézszínű csurgatott melegség a kemencéből áradt, amit mindig csak szárízékkel fűtöttek. A kemence kuckójában, a ködmönön jót lehetett aludni a cirmos cicák dorombolása közepette és a bumfordi kukoricababák társaságában, melyekre nagyinkó slingelt rokolyákat varrt.
Ilyenkor, az őszi időben, amikor már hajnali fagyok is dacolnak velünk, és a kukoricahántások fölött kányák serege kiált a falu felé, eszembe jut nagyapó szekere, ahogyan a kendergyár felől csikorogtak a kerekei, és én mocorgó szisszenéssel lapultam a megrakott szekér tetején, mintha a halk dallamtól az égbe szökkentek volna a kocsira rakott csuhék. Nagyapó által mesterien válogatott csuhék voltak ám ezek! Hamvas rózsaszínűek, mint az angyalok orcácskái. Senki sem mondta volna meg, hogy a fekete, torzonborz szakállú kisoroszi Földapó nevelte őket, aki örökösen hadakozott a Tóba felől oly sokszor süvítő dacos széllel.
Nagyinkó várta ám a csuhés jövetelünket! A gyönyörű csurgatottméz-színű szobában az ágyakba friss csuhéval megtömött zsákokat rakott. Varázslatos ügyességgel forgatta a csuhét a hatalmas zsák közepén levő nyíláson át. A csuhék boldogan sisteregtek, s ütemes suhogással táncoltak a zsákban nagyinkó keze nyomán. Ilyenkor a csurgatottméz-színű ágy ünneplőbe öltözött. A csuhé frissességétől és délceg táncától magasra tornyosult az ágy dereka, és az esti harangszókor, amikor elimádkoztuk az Úrangyalát, valamint nagyinkó az orvosságostégelyeiből eleget csöpögtetett a cukros kiskanálba, odadörzsöltük a pöndölös hátunkat a forró kemence falához, majd a csuhés puha ágyba feküdtünk. Az est folyamán sokáig maradtunk fönt, tovább melegedtünk, késő éjszakába nyúlóan hallgattuk, miként zizzen a sok álomba ringató csuhé. Éreztük, hogy a sötét szobát lassan angyalkák éneke tölti ki. Talán a pufók csuhés zsákokból bújtak ki, vagy a kuckóból, ahol a csönd is mélyen aludt már.
Mindig két pirinyó angyalkát láttam selymes aranyhajjal. A padlót, ahol éppen nem volt rókaszőrme, teleszórták friss kukoricaszemekkel. A falióra, amely még ma is jár, tízet ütött, s kongott a mézszínű szoba.
A szekrények között néhány csupor méz állt. Az államra is csurgatva belőle belekóstoltam az angyalokkal együtt, és a drága nagyinkóm álmában sóhajtott erre egy kicsit.
