
Egy autó, egy ismert színész, és máris megvan egy film, mely bejárja a világ minden moziját. De ha még a televízió is műsorára tűzi, és sorozatként vetíti, akkor mindenki ismerni, kedvelni fogja a kiválasztott modellt.
Így van ez a Kicsi kocsi sorozattal, a Magnummal, a Columbóval, a 007-es-filmekkel vagy a Taxival, és sorolhatnánk tovább. Van, ahol a főszereplő áll a középpontban, de van olyan is, amikor egy autóról szól a film, a szereplők csak másodlagosak. Lehet ez reklám is, mellyel igyekeznek felkelteni a nézők érdeklődését egy bizonyos autómárka iránt, és szinte mindent bemutatnak, hogy mire is képes valójában, miközben ezt szépen összedolgozzák egy érdekes történettel is.
A Taxi-filmekben egy Peugeot 406-os szerepel, mely -- főleg a reklám végett -- szinte állandóan látható. A speciális jelenetek persze nem mindig tükrözik a valóságot, de vígjáték és akciófilm egyvelegéről lévén szó ezért elnézőek vagyunk, és nagyokat nevetünk. A 2000-ben készült filmben, mely a második rész, a többszörös Dakar-rali-győztes Schlesser is szerepel, de itt természetesen vesztesként fejezi be az utcai versenyt. A Peugeot-ban egy 3 literes V6-os motor dolgozik, egy ötfokozatú kézi váltóval kiegészítve, a maximális motorteljesítménye 210 LE. Egy hibája azonban van, mégpedig az, hogy forgalomba nem helyezhető, nincs ugyanis azonosítószáma, de mint trófea egy garázsban tökéletes. A gyári modell hossza 4555 mm, szélessége 1764 mm, magassága 1396 mm, a saját tömege 1275 kg, a maximális terhelhetősége 600 kg. A 430 literes csomagtartó tökéletesen megfelelő egy ilyen kaliberű limuzinhoz. Az üzemanyag-fogyasztása viszont nem mondható előnyösnek, mivel még az országúti érték is 6,7, a városi viszont 12,2 liter. A filmben látható darab a különleges kidolgozásnak köszönhetően száguld az úton, és ha nem is borítja fel a radart, de sebessége az valóban van.
A Louis de Funés-filmvígjátékokban több autó is szerepel, de talán a csendőrös sorozatokban látható modellek a legismertebbek. 1964-ben a saint-tropez-i csendőr egy Citroën 2CV, azaz kacsában száguld a nővérrel, ami, valljuk be, igencsak rémisztő. A vászontető le van nyitva, tehát egy kabriót láthatunk, mely a rugalmas felfüggesztésnek köszönhetően finoman hintázik a kanyarokban. A gyári modell az egyik legsikeresebb, mivel a gyártás alatt, mely 1948-tól 1990-ig tartott, nagy számban sikerült értékesíteni az igen szép autót. A műszakilag kifogástalan megoldások, melyek abban az időben újdonságnak számítottak, csak növelték a népszerűségét. Hossza 3780 mm, szélessége 1480 mm, magassága 1600 mm, öntömege 475 kg. A motor 375 cm3, 425 cm3, illetve 435 cm3, a motorteljesítmény pedig 9, 12 és 18 LE, de a 602 cm3-es, léghűtéses modell már 29 LE-t ad le, ami az öntömegét figyelembe véve nagyon jó gyorsulást eredményezett. Az átlagfogyasztása 4,5 liter. Egy másik filmben már a Citroën DS látható, mely már egy felsőbb kategóriába sorolandó. A következő modell az 1968-beli Citroën Méhari, melynek a hengerűrtartalma 598 cm3, 26 LE-s, míg a 602 cm3-es 29 LE-s, kéthengeres, léghűtéses boxermotoros. A maximális sebessége 50 km/h, ami itt már nagyon jónak számít. A hossza 3520 mm, szélessége 1530 mm, magassága 1640 mm, az öntömege 570 kg. Elöl-hátul független felfüggesztés spirálrugókkal, a fékrendszere dobos. A karosszéria acélvázra épített műagyag, és nyitott, vászontetővel is fel van szerelve. Gyártottak belőle 4 x 4-es változatot is, mely a nehéz terepeken nagy segítség volt. Ez a típus is rendkívül sikeres volt, nemcsak a Funés-filmek hatására, amit a nagy eladási szám is mutat.
A Hazárd megye lordjai egy Dodge Chargerrel száguldanak, mely 1969-es kiadású. A hossza 5285 mm, szélessége 1900 mm, magassága 1300 mm, öntömege 1550 kg. A végsebessége egy pontos és megbízható mérés szerint 299,33, azaz majdnem 300 km/h. A motortípusok a 3,7 literestől, mely 145 LE-t ad le, az 5,2 literes 230 LE-vel, a 6,3 literes 290 LE-vel, míg a legerősebb a 7 literes 425 LE-s motorteljesítménnyel. Az autót a filmben szereplő két testvér szinte állandóan maximális sebességgel vezeti, ami a filmben követelmény volt. A száguldáshoz nem kellett különösebb átalakítást végezni a Dodge-on, mivel a gyári darabok is mind így voltak elkészítve. Az értékesítési szám 1969-ben 85 680, ami mutatja, mennyire keresett volt a nagy erejű autó a fiatalok körében. A filmben szereplő verda a Lee nevet kapta, ami tisztelgés volt a nagy konföderációs hadsereget irányító Robert E. Lee tábornok előtt. A kocsi tetején található zászló nagy visszhangot keltett, a konföderációs zászló ugyanis nem használható, így ezt be is tiltották, tehát csak a filmben látható. Az autó azonban az eredeti, és éppen ezért nagyon értékes a gyűjtők számára.
(Folytatjuk)
Még több kép!▼