A Magyarkanizsán született színművész a második világháború után a budapesti Madách Színházban szerepelt. 1953-tól nyugdíjba vonulásáig pedig a Thália Színházban valósíthatta meg az álmait - William Shakespeare Hamletjéban Mercutiót, a Rómeó és Júliában Rómeót, a Lear királyban Kent grófot alakíthatta, Moliére Fösvényében Harpagont, Molnár Ferenc Farkasában az ügyvédet stb. - A Színművészeti Akadémiát 1912-ben fejezte be, ugyanannak az évnek őszén már Szabadkán léphetett fel Szomory Emil színművében, a Györgyike, drága gyermekemben.
A ,,csönd városa', Magyarkanizsa rendre felültette Thália szekerének bakjára - sokan elfértek a saroglyában is - a tehetséges színművészeket, s ha most, a XXI. század legelején, valakinek a neve hiányzik is a lexikonokból, nem hiányzik a köztudatból, nem hiányzik Koncz István feljegyzéseiből, emlékezetéből. Innen, a Tisza mellől indult a magyar színjátszás legendája, Sziklai József, Fenyő Emil és Kaffka Gyula, aki meg sem állt az Újvilágig. Koncz István ,,műhelyében' hangzottak el ezek a szavak is: ,,...s ha most meglökne még egy jó vihar - még lángban állanék ám...'. Itt állott ,,lángban' kiváló színművészünk, Árok Ferenc, Bicskei István, Korica Miklós, Tóth Éva, Verseghi József és még annyian - hadd említsem meg Nagy József nevét is, akik hittek az ,,egyszerűség' mögött rejtőző, mindig jelenlevő emberi szeretetben és fájdalomban, az örömben és bánatban, a komédiában és a tragédiában. Az érzésekben elsősorban, amelyek nélkül nincs, nem is lehet színészet, nem létezhet színház. S ezt Fenyő Aladár nagyon jól tudta, ekként élhette színészi életét 1912-től, amikor Budapesten elvégezte a Színművészeti Akadémiát és amikor ugyanannak az évnek szeptemberében, őszidőben már fel is léphetett Szabadkán Szomory Emil színjátékában, a Györgyike, drága gyermekemben azonnal meghódítva a nagyérdeműt. ,,Abban az évben a színház nézőterén a levegő még súlyos volt a festékszagtól - emlékezett a múltra Garay Béla egyik könyvében (130 éves a szabadkai Népszínház épülete, 1984) -, még piktorok, kárpitosok sürögtek az előcsarnokban, de már az utolsó ecsetvonásokat húzták, mert másnap, 1912. október 22-én kezdődött az idény, amelyet az új igazgató, Nádassy József társulata tart majd a szépen átalakított színházban. Thália elég rozzant állapotban levő csarnokát kicsinosították, alkalmassá tették arra, hogy a színpad illúziót tudjon kelteni (...) Nádassy igazgató éles szemmel válogatta össze társulatának tagjait'. A névsorban megtaláltuk Fenyő Aladár nevét is. A műsorfüzet a Leányvásárt, A gólya című bohózatot, a Rómeó és Júliát és a Denevért kínálta. Itt, ebben a színházban kezdte meg tehát pályafutását Fenyő Aladár, aki 1891. július 11-én született - ahogyan már említettük - Magyarkanizsán. Fivére, Emil előbb végezte el nála a Színművészeti Akadémiát, majd vidéki truppokhoz szerződött. Aladár szülővárosában tanult, majd Szegeden, s végül felkerült Budapestre, onnan pedig a színművészet mestereként tért vissza a Bácskába...
Kevés annyira makulátlan, mindenki által becsült alakja volt akkor a magyar színházművészetnek, mint Fenyő Aladár. Nem volt ,,hatásvadász', ,,ócska ripacs'. Heltai Jenő akkor gyakran műsorra tűzött színjátékában, A tündérlaki lányokban neki adta a rendező a Báró szerepét. Erről az előadásról a Bácsmegyei Naplóban a következő sorok olvashatók: ,,A Bárót Fenyő Aladár játszotta kitűnően. Kulturált művészetének teljes hangszereléssel felelt meg, és játéka hiánytalan volt'. Az ügyvédet alakíthatta Molnár Ferenc Farkasában, Moliére Fösvényében Harpagon maszkját vehette magára. Rómeó volt William Shakespeare Rómeó és Júlia című tragédiájában, Kent gróf a Lear királyban, Mercutio a Hamletben. Művészi alakítást nyújtott egy népszínműben is, Garvay Andor Bent az erdőben című művében Dr. Wernerként.
Azt mondják: Fenyő Aladár fejjel kiemelkedett kora színészei közül. De ő mindezt szerényen vette tudomásul. Habár roppant művelt színművész volt, sohasem volt a ,,játék' elrontója. Az öltözőjét Thuróczy Gyulával - a bonviván szerepkörben nagy sikereket elérő fiatalember szintén Szabadkán kezdte meg gazdag pályafutását - gyakran ugratták egymást. Egy alkalommal mindketten maszkos szerepben létek fel. Az előadás előtt sokáig azon vitatkoztak, melyikük vetkőzik és szedi le maszkját előbb a függöny lehullta után, s foglal magának helyet a Nemzeti Kávéház törzsasztalánál. Mindketten az utolsó, a harmadik felvonás első jelenete után már elhagyhatták a színpadot. A fogadás - mert fogadtak - tétje: amelyik előbb távozik a színházból, az a vesztes számlájára egy liter buckai sillert rendelhet és ihat meg annál a híres törzsasztalnál. A darab szerint az utolsó felvonás első jelenetében Thuróczy Gyula holtan marad a színen, egy merénylő gyilkolja meg. Fenyő holtan találja a színpadon, mert kíséretével arra sétálgat. A szöveg szerint megpillantja a hullát és kisvártatva azt mondja:
,,Itt valami történt! Egy ember fekszik itt holtan... Vagy csak sebesült? Hátulról döfték le. Tehát gyilkosság! Vigyük magunkkal a holttestet, és keressük meg a gyilkost.' - Ezekkel a szavakkal Fenyőék elhagyták a színpadot (a rendezőt utasítása szerint). De a tréfacsináló Fenyő - mivel meg akarta nyerni a fogadást - így szólt: ,,Itt valami történt! ... Egy ember fekszik itt! Sebesült vagy halott?' - Itt módosult a szöveg. Ilyképpen: ,,Halott. Hátulról döfték le. Tehát gyilkosság... Hagyjuk itt, mi pedig menjünk a vendéglőbe, és mondjuk el, mi történt.' A sillert természetesen Fenyő ihatta meg...
Elmondjuk még azt is, hogy a színművész Szabadkáról távozva 1914-ben a székesfehérvári színházhoz szerződött. A második világháború után Budapest ölelte magához: a rangos Madách Színház tagja lett, majd 1953-tól nyugdíjba vonulásáig a Thália Színházban szerepelhetett. Arany okleveles színművész, de hogy pályafutása alatt mi zajlott le benne, nem tudhatjuk. Fotó nem maradt róla, s hogy mi bántotta, mi nemesítette át a szívét - azt sem tudhatjuk. Elindult Magyarkanizsáról és mindig, mindenütt szeretnivaló szépséggel és ijesztő keménységgel tudott/akart játszani...