- Helyi közösségünk a községgel összefogva a Tartományi Nagyberuházási Alaphoz folyamodott támogatásért, melynek eredményeként 6,5 millió dinár összértékű beruházást valósíthatott meg - mondta Fazekas Róbert Bácskossuthfalva tanácselnöke a felújított Bajsai út ünnepélyes átadásán. Az útavató...
- Helyi közösségünk a községgel összefogva a Tartományi Nagyberuházási Alaphoz folyamodott támogatásért, melynek eredményeként 6,5 millió dinár összértékű beruházást valósíthatott meg - mondta Fazekas Róbert Bácskossuthfalva tanácselnöke a felújított Bajsai út ünnepélyes átadásán. Az útavatón Bábi Attila, Topolya VMSZ-es polgármestere a község nevében üdvözölte a jelenlévőket, majd megállapította: egy település fejlettségének fokmérője utcáinak és útjainak az állapota. Topolya község a múlt évben 190 millió dinárt kapott a Tartományi Nagyberuházási Alaptól különféle projektumok magvalósítására, az idén pedig fejlesztésre 160 millió dinárt. Az alapítványtól nyert támogatási összegből a községhez tartozó települések fejlesztésére is futotta, ezen belül a Bajsai út felújítására (mely munkálatokhoz mintegy két évvel ezelőtt kezdtek hozzá). Az utakon kívül a vízvezeték-hálózat is újjáépítésre szorul. Fazekas Róbert lapunknak elmondta, hogy saját eszközből az idén még hat utca felújítását kezdik el, de tervezik a színházépület tatarozását is, valamint 5 utcában a szennyvízhálózat bővítését. Május 5-én az Id. Kovács Gyula Általános Iskola tornatermének ünnepélyes avatóját tartják.