Ha jobban meggondoljuk, a csaknem 2 milliónyi kosovói albán még büszke is lehetne arra, hogy Szerbia ennyire ragaszkodik hozzájuk. Politikusaink Kosovóról mint területről és a nemzet bölcsőjéről beszélnek, de azt még csak meg sem említik, hogy ott a 130 ezernyi szerb mellett mintegy 2 millió albán is él. A helyzet különben az, hogy jelenleg az egész világ megsérti és lábbal tiporja a nemzetközi jogot -- csak Szerbia nem. Jogállamunk újabb titkos fegyverként egymillió kitűzőt, azaz jelvényt osztana szét annak reményében, hogy ezekkel fogjuk érvényteleníteni Kosovo függetlenségét. Egyelőre nehéz lenne megjósolni, hogy milyen hatása és sikere lesz ennek az egymillió jelvénynek, azt azonban láthatjuk, hogy a Szerb Radikális Párt parlamenti képviselői állandóan Šešelj-kitűzőt viselnek, jóllehet elnökük már 5 éve a hágai börtönben van. Azaz, még mindig ott van.
Állandóan Szerbia területének 15 százalékáról beszélünk, az ott élő 2 millió emberről pedig alig. Azt sem hinném, hogy a hazafi és nacionalista szerb politikusok ne tudnák: aki elveszti a háborút, annak viselnie és vállalnia kell a következményeket. Trianon után Magyarország nem 15 százalékot, hanem ennél jóval többet vesztett el, és több mint 3 millió magyar rekedt az anyaország határain kívül. De Franciaország is elvesztette Algériát, a Német Birodalom is darabokra hullott, sőt a nagy Szovjetunió is, mégsem vesztek össze az egész világgal, és nemzeti tragédia nélkül túlélték az egészet. Azután azt is kellemetlen hallani, hogy: soha nem ismerjük el Kosovo függetlenségét, hiszen a történelemben és az életben is a soha szinte semmit sem jelent. A soha a történelemben legfeljebb 50-60 évig tarthat, de leggyakrabban még addig sem. Az is furcsa egy kissé, hogy Kosovo függetlenségének kihirdetése után nem ült össze a szerb parlament, viszont rendkívüli ülést tartott egy képviselő mentelmi jogának felfüggesztése miatt. Ezért utazott 200 képviselő Belgrádba. Sőt talán az sem mellékes, hogy a mentelmi jogától megfosztott képviselő vajdasági. Egy 37 ezer eurós korrupcióval vádolják, melyet egy téglagyárral való mesterkedésben tulajdonított el. Tehát téglagyárról, és nem a bori Bányamedencéről, a smederevói Vasművekről vagy a kőolaj-feldolgozóipar magánosításáról van szó.
És ezek után teszik fel politikusaink mind gyakrabban és erőszakosabban azt a kérdést, hogy: Kosovo vagy Európa? Ez a kérdés, válasszatok! Csak az a baj, hogy a válaszra tulajdonképpen nem is tartanak igényt. Szóval illene már végre tiszta vizet önteni a pohárba. A probléma csupán az, hogy lassan már sem pohár, sem tiszta víz nem lesz.