Állandó téma az uniós csatlakozásunk dátuma. A napi történések tükrében pedig országunk polgárai hol közelebb, hol távolabb érezhetik magukat ettől a naptól. Az uniós bővítés valójában 2013-ban megrekedt. Horvátország csatlakozása után egyetlen államnak sem sikerült gyors csatlakozási tárgyalásokat lefolytatnia az EU-val.
Most viszonylagos béke honol a Balkánon, de elemzők sokszor arra figyelmeztetnek, hogy a térség uniós csatlakozásának megtorpanása erősíti az EU-ellenes hangulatot, és olyan opciók kerülhetnek előtérbe, amelyek újabb konfliktusokat szülhetnek. Már a múltban is voltak olyan időszakok az egyébként leggyakrabban puskaporos hordónak számító Balkánon, amikor az itt élők nem háborúztak, hanem kereskedtek egymással. Sőt! Valójában a fegyveres konfliktusok idején is volt arra példa, hogy lőtték egymást, és közben azért üzletelgettek is.
Vajon van okunk reménykedni abban, hogy egy jobb korszak köszönt a térségre, amikor mindenki olyan termékekkel és szolgáltatásokkal látja el szomszédjait is, amelyeket a leghatékonyabban és a legjobb áron, a legjobb minőségben képes produkálni? Vannak arra utaló jelek, hogy reménykedhetünk, de arra utalóak is, hogy mindez mégiscsak hiú ábránd lehet.
Szerbia, Észak-Macedónia és Albánia képviselői Újvidéken írták alá a szándéknyilatkozatot, az áru, a szolgáltatások és a tőke szabad mozgásáról a Nyugat-Balkánon. Az egyezmény lehetővé tenné a személyi igazolvánnyal való utazást, valamint a szolgáltatások, a tőke és a munkaerő zökkenőmentes áramlását a térségben. Az elvek nagyon ismerősek, mindez az Európai Unió alapértékeinek tekinthető. De vajon a konfliktusok árnyékában beszélhetünk-e egyfajta kis balkáni unióról? Ez még a közeljövő titka.
Gazdasági szempontból nagy előrelepés lenne egy ilyen övezet megteremtése. Viszont nehéz, mondhatni, lehetetlen csupán gazdasági szempontból analizálni a lehetőségeket. A politika ugyanis felülírhat mindent, és ebben az esetben különösen lényeges, hogy mi áll a politikai háttérben.
Az Európai Unió lényege és értelme az egyének, a tőke, az áru és a szolgáltatások szabad áramlásának garantálása a tagállamokon belül, illetve azok között. Nyílt titok azonban, hogy térségünkben a határokon átnyúló szervezett bűnözés is „jól fejlett”. Ezt ki kell küszöbölni ahhoz, hogy a Nyugat-Balkánon a közös gazdasági térség létrehozásával a vállalatok nagyobb regionális piacot nyerjenek, csaknem 20 millió fogyasztóval.
A nyugat-balkáni államok történelmileg, kulturálisan és földrajzilag is Európához tartoznak, de a csatlakozáshoz szükséges átalakulásuk folyamata túl lassú. Becslések szerint leghamarabb 2025-ben, de lehet, hogy csak nyolc-tíz év múlva leszünk az EU teljes jogú tagállama. Kérdés, hogy mi történik addig a világpolitikában és a világgazdaságban.
Az európai integráció mintegy hetvenéves történetének mindig is a bővítés és az integráció elmélyítésének dilemmája volt az egyik alapkérdése. A kettő soha nem működött együtt, úgy tűnik, most sem. A térség országainak uniós csatlakozására még várni kell, ezért elméletileg jó döntés lehet kezdetben helyi szinten integrálódni. Már csak azért is, mert a teljes jogú uniós tagság ki nem mondott, de feltehetően valódi oka éppen arra vezethető vissza, hogy ezeknek az országoknak az egymás közötti viszonyai is rendezetlenek.
