Remélem, sőt biztos vagyok abban, hogy tudják, mi lesz május 11-én. Egy apróságnak tűnő valamit azért szeretnék hozzátenni, illetve felhívni rá a figyelmet. Ezúttal szavaznak először azok, akik 1990-ben Jugoszlávia széthullásának és a véres testvérháborúnak a kezdetén születtek. Egy tragikus, háborús és véres, nélkülözésekkel teli másfél évtizedben nőttek fel és lettek nagykorúak. Időközben három országot cseréltek, 80 százalékuk azonban még nem volt külföldön. Tudnak-e majd szavazni és tudják-e, hogy kire? Szüleik nem a legjobb példával szolgáltak nekik, hiszen felnövésük közben a szemük láttára háborúztak, raboltak, üzérkedtek, csempésztek, az egymást követő választási kampányok piszkos propagandájának hevében gyalázták egymást felnőtt embertársaikkal, honfitársaikkal. A jelek szerint az 1990-ben született -- immár nagykorúvá lett -- nemzedék, a kora és a felnőttek példáját követve, tör, zúz a labdarúgó-mérkőzéseken, öl és gyilkol az iskolaudvarokban, a diszkók előtt.
Most azonban a tagjainak is szavazni kell. Nincsenek könnyű helyzetben, mert eddig csak azt láthatták, hogy ígéreteit és adott szavát senki sem teljesítette. Nagykorúsodásuk 18 évében voltak hatalmon a szocialisták, a radikálisok, a demokraták, de Európa még mindig olyan távol van, mint a nemzetköz zárlat idején, amikor kilépődíjat kellett fizetnünk, hogy külföldre utazhassunk. Ma sem sokkal jobb a helyzet, hogy csak a schengeni vízum megszerzésének megaláztatásait említsük. Szóval kire és mire szavazzon ez az ifjú nemzedék, amelynek 10--15 év múlva át kellene venni az ország irányítását is.
Nem könnyű a helyzetük, hiszen a szocialista-demokrata-radikális koalíció az Európai Unióval ijesztgeti őket, a demokratikus blokk pedig azt bizonygatja, hogy az Unió nélkül nem élet az élet. A vajdasági magyar pártok is most fogtak össze az utolsó pillanatban, míg éveken át külön-külön koszorúztak március 15-én. Talán ezért is nem tér vissza sok külföldre távozott vajdasági magyar fiatal. Mit tanult meg ez a nemzedék, amely előbb-utóbb vezetni fog bennünket és az országot? A jelen pillanatban sajnos úgy tűnik, hogy szavazni sem tud. Pontosabban: nem tud kire szavazni. Azt tudja csak, hogy Kosovo nemcsak Európánál, hanem még Szerbiánál is fontosabb. A Rigó-mezei csata tragédiája tovább kísért. Megtörténhet, hogy a naponta ezerszer leírt és elismételt Kosovo is Szerbia jelmondat így hangzik majd: Szerbia is Kosovo (lesz).
Tehát mit mondjanak a szülők nagykorúvá vált szavazópolgár csemetéjüknek? Persze mást mond a radikális, a szocialista vagy a demokrata szülő, de egy valamit nem lenne szabad elhallgatniuk. Azt, hogy Európa és az Unió nélkül nincs élet itt a Balkánon. Vagy ne igyekezzünk annyira abba a fránya Európai Unióba, hiszen eljön ő hozzánk magától is? Már itt van a szomszédban: Magyarországon, Romániában, Bulgáriában és nemsokára Horvátországban is. A szerbiai vendégmunkásoknak nem kell többé a messzi Skandináviába, Németországba, Franciaországba utazni, mert találnak munkát a romániai Zsombolyán, Békéscsabán vagy Szegeden, esetleg a bolgár tengerparton. A döntés nem könnyű, de egyszerű: Európa most! Vagy soha?